A minyonok már megint ellopják a műsort a negyedik Gru-filmben

A Gru-mozisorozat messzire kalandozott a 2010-es első részétől, aminek esszenciáját talán jobban visszaadja az eredeti cím, a Despicable Me, vagyis tükörfordításban: megvetendő én. Az animációs univerzum hőse, Gru eredetileg egy Bond-filmekből és képregényekből szalajtott nagystílű gonosztevő volt, aki azonban annyit változott a negyedik részre, hogy már rá sem ismerni.

HUMAN-INTEREST/CHINA Fotó: AFP/CFOTO

A show-t ezúttal is ellopják a minyonok, akik egyszerűségükben is markánsabb karakterekké váltak, mint a minden vonzerejét és komplexitását vesztett, jó útra tért Gru. A minyonoknak a neve is megér egy misét: eredetileg minionok, ami leginkább talán „fogdmegeknek” fordítható, és az akciófilmek, főleg a Bond-történetek pribékjeit értik alattuk. A magyar szinkron készítői nemes egyszerűséggel minyonoknak fordították a nevüket, ami ötletként annyira rossz, hogy már jó, és hazánkban csak fokozhatta a népszerűségüket. Szóló filmjük, a Minyonok a maga módján bravúr: mivel ezek a furcsa és szolgalelkű teremtmények mindenféle nyelvekből összelopkodott halandzsázással képesek csak megszólalni, történetük gyakorlatilag egy modern némafilm, egy burleszk Charlie Chaplin és Buster Keaton nyomdokaiban, ami szájbarágós párbeszédek helyett a világon mindenhol ugyanolyan könnyen értelmezhető, mozgó képekkel mesélt, ami összességében e művészet lényege.

A csekély értelmű és infantilis, egymást folyvást bántalmazó sárga kis lények összességében a Gru-filmek legsikeresebb attrakciói, nagyjából hasonló látványosságot képviselnek, mint például Tom és Jerry összetűzései. Ennyiben a Gru-széria gyártói csúcsra járatják a rajzfilmes formátum egyik fő erősségét: hogy az animáció minden más technológiánál alkalmasabb a testek játékos roncsolására és a fizikai humor ábrázolására. A Gru 4 minyonjai közül néhányan ráadásul kapnak egyfajta szuperhősszérumot, aminek köszönhetően a képregényekből ismert héroszok paródiájaként érnek a fejlődésük csúcsára.