Lonovics Józsefet 1848 nyarán egri érsekké nevezték ki, azonban ezt az Apostoli Szentszék nem erősítette meg. A magyar szabadságharc leverése után az egyébként konzervatív elkötelezettségű főpapot letartóztatták, s előbb fogságban, később házi őrizetben tartották, többek között a melki bencés apátságban, majd Bécsben, és csak 1860-ban térhetett vissza Magyarországra. Hogy miként viszonyultak hozzá a szabadságharcot leverő osztrák vezetők, arra példa Julius Jacob von Haynau következő megnyilvánulása. „Én nem csinálok neki semmit, én mint maga a szelídség megyek le [Pestre]; noha nagy lelki gyönyörűséggel akasztattam volna föl egy katolikus püspököt, a legszívesebben pedig ezt az önhitt Lonovicsot.” Ugyan többször is fölmerült Lonovics József neve – a forradalom és szabadságharc előtt és alatt is – mint Magyarország prímásáé és esztergomi érseké, végül 1866-ban kalocsai érsekké nevezték ki. Súlyos és halálos torokbetegsége miatt azonban ezt a posztot már nem foglalhatta el.
Horváth Mihály – akadémikus, történész, 1848-ban Lonovics kinevezett utódja a csanádi püspöki székben – így jellemezte elődje és főpaptársa személyiségét: „Az egész magyar klérusnak kétségbevonhatatlanul ő volt legjelesebb egyénisége. Lonovics a lángésznek minden sajátságaival gazdagon fel volt ruházva: sebes, mély felfogás, érett, helyes ítélet, játszi elmésség, nagy emlékező tehetség ékesítették szellemét.” Bárány Zsófia könyve ezeket a szavakat támasztja alá történészi alapossággal és hitelességgel.
(Bárány Zsófia: „Lelke mélyén szabad röptű szellem” Lonovics József, egy magyar főpap a reformok világában. Budapest, HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet – Országos Széchényi Könyvtár, 2024., 296 oldal, 3200 Ft)
