Diktátorok asztalánál

Milliók hóhérai, népük (és a nagyvilág) zsarnokai, kegyetlen gyilkosok. Valahogy így emlékszünk vissza a XX. század politikai gonosztevőire, jelen cikkünkben Hitlerre és Sztálinra. De vajon tudjuk-e, milyen ételeket és italokat szerettek, valamint miféle gasztronómiai elvárásokat támasztottak önmaguk és mások iránt?

Chamberlain és Hitler Fotó: AFP/Roger-Viollet via AFP

Ha a két hajdani zsarnok kulináris szokásait tekintjük, alighanem Hitler a nagyobb rejtély. Már csak azért is, mert fiatalkorában – vélhetően – ugyanúgy táplálkozott, mint bármelyik vidéki osztrák vagy bajor vidéki ember. Közismert vegetáriánus korszaka csak később, 1937 táján vált uralkodóvá, igaz, már előtte sem fogyasztott gyakran húst. Ennek okaként sokan magánéleti változásokat, szerelmi csalódást, életrajzi töréseket jeleztek, de valószínűleg jóval egyszerűbb a megoldás. Hitler a 30-as évek elejétől izzadástól, izomremegéstől, kimerültségtől szenvedett, éppen ezért önszántából választhatta a húsmentes életmódot (azzal együtt, hogy olykor erkölcsi kifogásokat is jelzett, egyszer például úgy fogalmazott, olyan húst enni, mintha holttestet rágcsálna az ember). Egyes források szerint krónikus puffadástól és székrekedéstől is szenvedett. Bármiért is mérsékelte azonban étkezési szokásait, valójában nem szakított teljesen és véglegesen a húsokkal, kortársai közül többen látták állati termékeket fogyasztani.

Annak ellenére, hogy ő maga is kényszerű önmegtartóztatásnak tartotta, a náci vezér a könnyebb étkezést favorizálta: 

a leggyakrabban tojást, spagettit, zabpelyhet, párolt gyümölcsöket, salátákat, leveseket, zöldségpudingokat és sült burgonyát túróval fogyasztott. Különösen szerette az édes falatokat, péksüteményeket, desszerteket, olykor beszéd vagy tanácskozás közben is félrevonult pár falatért. Hitler kedvelte továbbá a forró csokoládét, de a leggyakrabban borsmenta- és kamillateát ivott, a kávét ugyanakkor teljesen mellőzte, mert alvási zavarokat okozott nála. Ennek következtében az alkohollal sem kötött életre szóló barátságot. 

Chamberlain és Hitler a terített asztalnál (Fotó: AFP/Roger-Viollet)

Sztálin bezzeg nem érte be holmi teákkal, hatalmas lakomákat és ivászatokat rendezett privát rezidenciáján. Ezekre rendszeresen meghívta kommunista politikustársait, olykor lerészegedtek, időnként mozifilmeket néztek, a lényeg leginkább az volt, hogy a vörös cár ne unatkozzon egyedül. A bolsevik forradalom győzelme után Sztálin eleinte Moszkva hírhedten rossz menzáján, a Kremlben ebédelgett akkori feleségével. Vjacseszlav Molotov külügyminiszter emlékezett arra, milyen egyszerű ételeket szolgáltak fel Sztálinnak: télen húslevest savanyú káposztával, nyáron friss káposztalevest, a második fogás hajdina vajjal egy szelet marhahússal, majd desszertként (ha egyáltalán volt), áfonyazselét vagy aszalt gyümölcsöt.

Aztán ahogyan megváltoztak a körülmények, nőttek az igények. Sztálin gyermek- és fiatalkori emlékei miatt nagyra tartotta a grúz és általában a kaukázusi konyhát. Szárított gyümölcsökből készült édességek, ecetes sajtok, fűszeres és sós levesek, csirke-, marha- és bárányételek – ezek nem maradhattak el az éjszakai partikról. Ahogyan a híres grúz borok sem, Sztálin gondosan ügyelt arra, hogy szülőhazájából válogatott fajták kerüljenek asztalára. Különösen kedvelte a Tsinandalit és Telianit, a grúziai Kakheti régió fehér- és vörösborait. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy más szovjet pártvezetőkkel ellentétben nem a vodkát, inkább a különféle pálinkákat fogyasztotta. Előfordult, hogy pálinkát küldetett Churchillnek, olykor pedig ő maga is töltött egy-egy kivételezett vendége poharába. Kevés magyar tudja, hogy a csendőrség későbbi felügyelője, Faragho Gábor 1940–41-ben katonai attaséként szolgált a moszkvai magyar nagykövetségen. Remekül beszélt oroszul, és megbízható források szerint Sztálinnal is iszogatott, akit több ízben megajándékozott hazai, kecskeméti barackpálinkával.

Sztálin éjszakai összejövetelein a pincérek nem várták meg a vendégeket, hanem az első és második fogást, előételeket, desszerteket az asztalra hozták, majd elmentek. Minden vendégnek magának kellett felszolgálnia az első fogást – vagy scsít (friss káposztából vagy savanyú káposztából készült levest), vagy harcsót (húsból, rizsből és paradicsomból készült kaukázusi fűszeres levest vagy ragut). A szovjet diktátor több feljegyzés szerint szerette a saslikot is, ezt fiatal éveiben maga is el tudta készíteni, bár egyébként nem szeretett főzni, a konyhában sürgölődni. A diktátor ügynökséget is létrehozott, hogy grúz szőlőt szállíttasson Moszkvába. Ugyanakkor grúzokat hozatott a fővárosba, hogy felügyeljék az üvegházakat a kaukázusi gyógynövények és fűszerek számára. Nyikita Hruscsov, Sztálin utódja később felidézte, hogy a Kreml folyamatosan grúz szakácsokat fogadott fel, hogy autentikus vacsorákat készítsenek a magasabb rangú vezetőknek.

A kép teljességéhez hozzátartozik – erre Erik Scott történész hívta fel a figyelmet –, hogy Sztálin kollégái és társai azért is értékelték a kaukázusi ízeket, mert fiatal éveikben száműzetésben vagy illegális pártmunkában jól megismerték a régió különleges ételeit, ízeit. Természetesen az orosz konyha remekei, többek között különféle halak, vadételek sem maradhattak el az asztalról, ezekkel Sztálin a cári időszakban lezajlott száműzetése idején ismerkedett meg.

Hitler és Sztálin mindenesetre bármit megrendelhetett és elfogyaszthatott, amit csak megkívánt. Hogy megtették-e vagy sem, leginkább tőlük, egyéni ízlésüktől függött. Ennél nagyobb baj, hogy diktátorként olyan szörnyűségeket okoztak saját népüknek, amelyekre aligha lehetne bocsánatot osztani a terített asztal oltalmából.