Diktátorok asztalánál

Milliók hóhérai, népük (és a nagyvilág) zsarnokai, kegyetlen gyilkosok. Valahogy így emlékszünk vissza a XX. század politikai gonosztevőire, jelen cikkünkben Hitlerre és Sztálinra. De vajon tudjuk-e, milyen ételeket és italokat szerettek, valamint miféle gasztronómiai elvárásokat támasztottak önmaguk és mások iránt?

Chamberlain és Hitler Fotó: AFP/Roger-Viollet via AFP

Aztán ahogyan megváltoztak a körülmények, nőttek az igények. Sztálin gyermek- és fiatalkori emlékei miatt nagyra tartotta a grúz és általában a kaukázusi konyhát. Szárított gyümölcsökből készült édességek, ecetes sajtok, fűszeres és sós levesek, csirke-, marha- és bárányételek – ezek nem maradhattak el az éjszakai partikról. Ahogyan a híres grúz borok sem, Sztálin gondosan ügyelt arra, hogy szülőhazájából válogatott fajták kerüljenek asztalára. Különösen kedvelte a Tsinandalit és Telianit, a grúziai Kakheti régió fehér- és vörösborait. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy más szovjet pártvezetőkkel ellentétben nem a vodkát, inkább a különféle pálinkákat fogyasztotta. Előfordult, hogy pálinkát küldetett Churchillnek, olykor pedig ő maga is töltött egy-egy kivételezett vendége poharába. Kevés magyar tudja, hogy a csendőrség későbbi felügyelője, Faragho Gábor 1940–41-ben katonai attaséként szolgált a moszkvai magyar nagykövetségen. Remekül beszélt oroszul, és megbízható források szerint Sztálinnal is iszogatott, akit több ízben megajándékozott hazai, kecskeméti barackpálinkával.

Sztálin éjszakai összejövetelein a pincérek nem várták meg a vendégeket, hanem az első és második fogást, előételeket, desszerteket az asztalra hozták, majd elmentek. Minden vendégnek magának kellett felszolgálnia az első fogást – vagy scsít (friss káposztából vagy savanyú káposztából készült levest), vagy harcsót (húsból, rizsből és paradicsomból készült kaukázusi fűszeres levest vagy ragut). A szovjet diktátor több feljegyzés szerint szerette a saslikot is, ezt fiatal éveiben maga is el tudta készíteni, bár egyébként nem szeretett főzni, a konyhában sürgölődni. A diktátor ügynökséget is létrehozott, hogy grúz szőlőt szállíttasson Moszkvába. Ugyanakkor grúzokat hozatott a fővárosba, hogy felügyeljék az üvegházakat a kaukázusi gyógynövények és fűszerek számára. Nyikita Hruscsov, Sztálin utódja később felidézte, hogy a Kreml folyamatosan grúz szakácsokat fogadott fel, hogy autentikus vacsorákat készítsenek a magasabb rangú vezetőknek.

A kép teljességéhez hozzátartozik – erre Erik Scott történész hívta fel a figyelmet –, hogy Sztálin kollégái és társai azért is értékelték a kaukázusi ízeket, mert fiatal éveikben száműzetésben vagy illegális pártmunkában jól megismerték a régió különleges ételeit, ízeit. Természetesen az orosz konyha remekei, többek között különféle halak, vadételek sem maradhattak el az asztalról, ezekkel Sztálin a cári időszakban lezajlott száműzetése idején ismerkedett meg.

Hitler és Sztálin mindenesetre bármit megrendelhetett és elfogyaszthatott, amit csak megkívánt. Hogy megtették-e vagy sem, leginkább tőlük, egyéni ízlésüktől függött. Ennél nagyobb baj, hogy diktátorként olyan szörnyűségeket okoztak saját népüknek, amelyekre aligha lehetne bocsánatot osztani a terített asztal oltalmából.