Az elmúlt években megszaporodtak azok a filmek, amik többé-kevésbé a magyar iskolák ismerős közegében játszódnak, legyenek azok a filmintézet által támogatott (FOMO – Megosztod, és uralkodsz), az első filmeseknek lehetőséget biztosító, kis költségvetést nyújtó Inkubátor programból kikerülő (Szép Csendben, Zanox – Kockázatok és mellékhatások, Elfogy a levegő) vagy az állami filmfinanszírozáson kívül születő alkotások (Remélem, legközelebb sikerül meghalnod, Nyersanyag). Az iskola ezekben a filmekben többnyire csak kulissza olyan témák kifejtéséhez, mint a házi pálinkával vegyített kamasz szerelem, a szexuális határátlépés, az online bántalmazás, a nemi erőszak, a #metoo vagy a polarizálódott közélet, amiből rögtön leszűrhető, hogy nem a Virág Gimnázium rózsaszín világában járunk (az intézmény a 2009-es Álom.net című tinifilmben tűnt fel, amit joggal emlegetnek sokan a világ egyik legrosszabb filmjeként). A jövő héten mozikba kerülő Fekete pont kapcsán (kritikánk) sokaknak eszébe juthat Reisz Gábor harmadik mozifilmje, a tavaly bemutatott Magyarázat mindenre, ami igencsak megosztotta a közönséget – van aki középre húzó humbugnak titulálta, volt, aki tökéletes korleletnek –, de bárhogy is tekintsünk rá, egyértelműen felfogható Szimler Bálint alkotásának egyfajta testvérfilmjeként is.
A Magyarázat mindenre semmire se ad magyarázatot, de azt remekül csinálja
A Magyarázat mindenre egy rosszul sikerült érettségi körül bonyolódik, a jobboldali-konzervatív családban nevelkedő főszereplő fiú ugyanis a zakóján felejtett kokárdára és kormánykritikus véleményéről ismert tanárára fogja a bukását. A sztorit jóhiszeműen megírja egy fiatal újságíró is, és ezzel olyan országos botrányt robbant ki, amiben minden félnek megvan a dühös véleménye.
Reisz Gábor és Szimler Bálint filmjét az köti össze leginkább, hogy a hétköznapjainkból ismerős, akár generációkon keresztül ismétlődő mondatok csengenek vissza bennük, amit nézőként talán megmosolygunk, de a szereplőket rendkívül fojtogatja.
A Magyarázat mindenre tétova főszereplője is fuldoklik ebben a közegben, de ezzel nincs egyedül: valójában az édesapja, a történelemtanár és a többi mellékszereplő is nagyon frusztrált, mert a maguk szintjén ők sem vállalnak elég felelősséget, így folyton másra mutogatnak. Reisz filmjét az teszi különlegessé, hogy tényleg képes az elfogulatlanságra, nem csak mímeli a pártatlanságot, mint ahogy a legtöbb hasonlót vállaló alkotás teszi.
A Magyarázat mindenre ugyan semmire nem ad magyarázatot, nem azt boncolgatja, hogy milyen társadalmi-kulturális múlt vezetett ide vagy hogy ezekre az állapotokra milyen hatása van a globalizált térnek, de kendőzetlenül mutatja meg a szemben álló felek legrosszabb oldalát, hogy aztán mégis megértéssel és együttérzéssel forduljon feléjük.
Felmenőinket és gyakran minket is szörnyű igazságtalanságok értek a múltban, amit az emberi lélek nem tűr, és ez előbb-utóbb mindenképpen felszínre tör, de haraggal nem lehet igazságot szolgáltatni. Empátiával viszont igen.
