Kész könyvről soha nem mesélünk el végső konklúziókat egy recenzióban, leginkább csak benyomásokat rögzítünk. Mindezt azért tanácsos így tenni, mert a végkifejletet nem illik, nem lehet elmesélni (2000 után születettek kedvéért: spoilerezni), Így elégedjenek meg annyival, hogy az Önreflexiók mindenekelőtt szórakoztató, ugyanakkor komoly vállalkozás. Egyszer felkacag az olvasó, mert Pósa „megvezet” bennünket csalafinta mondataival, máskor elkomorulunk, mert másként nem tehetünk a XX. századi magyar sorstragédiák szemtanújaként.
Pósa Zoltán történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal. Azt gondoljuk, hogy folytatása következik – alig várjuk, mert jó így elmerülni együtt lassan tovaringó magyar múltunkban, közös történetünkben. Tényleg várjuk a következő kötetet, és kíváncsiak vagyunk, merre kanyarodik tovább ez a beszédes és tanulságos élettörténet.
(Pósa Zoltán: Önreflexiók (1948–1973). Vaskori tekercsek a remény országából. Időjel Kiadó, 2024.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!