Az űr a földön

Zuhog a hó Moszkvában. Nem is fogadhatna másként Oroszország, mint egy stílusos hóeséssel, zimankóval, cikázó taxikkal a gigászi autópályákon. A feladat adott, a konferencia, amelyre tartok, nem kevesebbet céloz meg, mint a jövő „kitalálása”. A helyzet is különleges, a résztvevők is azok, a hó csak eleganciát kölcsönöz az eseménynek.

A pedestrian walks through a snow-covered embankment of the Moskva river in front of the skyscrapers of Moscow's International Business Centre (Moskva City) on January 10, 2022. (Photo by DIMITAR DILKOFF / AFP) Fotó: AFP

Tiszta sci-fi

Fotó: AFP

Az űrkutatás az emberiség egy nagyon különleges törekvése, amelyre rá lehet mondani, hogy talán az egyetlen olyan kutatási ág, amelyben nemzettől függetlenül vesznek részt a legkiműveltebb szakemberek, hogy az egész Földnek jót hozzanak. A valóság ennél árnyaltabb. Azt természetesen nem tudjuk pontosan, hogy a különböző missziók során milyen munkát végeznek az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson, esetleg a kínaiak a saját állomásukon. Van együttműködés a népek között, de nem tökéletes a viszony. Rengeteg pénzbe kerül az űrkutatás, senki se fogja saját zsebéből az emberiség javát szolgáló fejlesztéseket kifizetni, ez színtiszta sci-fi. A különböző nemzetek nem csak gondolatiságban különülnek el egymástól, célokban is. A tudományos-fantasztikus irodalom és filmművészet tiszta képet mutat e tekintetben, ugyanis minden korban más típusú művek születtek.

 Az ötvenes években az amerikaiak a Hold igézetében éltek, s elérhetőnek tartották a holdbázisok megépítését. Később született meg a tiszta, teljesen emberidegen, fehér falak és bútorok jellemezte kép a környezetével harmóniában élő emberről egy bölcs világkormány uralma alatt, ahol nincs háború, nincsenek betegségek, fehér ruhás gyermekek boldogan játszanak a fák alatt. 

A szovjet sci-fi ennél sokkal racionálisabb volt, ma sincs másként. A művekben nem egy technológiailag szuperfejlett állam képét alkották meg, hanem egy öreg Zsigulival indulnak az űrrepülőtérre, az űrhajósnak meg kell küzdenie a karbantartás problémáival, nem adnak a keze alá semmit, mindent saját magának kell önerőből megoldania. Talán azért van így, mert a világűr mindenkinek más. A világűr, a kozmosz egy orosz űrhajós számára Oroszország analógiája, a titokzatos, mérhetetlenül nagy országé, amelyet soha nem tud bejárni, soha nem tud teljesen felfogni. Az amerikai asztronauták ugyanígy saját országukat keresik az űrben, amely cseppet sem titokzatos, de rengeteg kincset rejt. Ők pedig meg fogják találni a kincseket és ki is fogják termelni azokat. Talán nem véletlen, hogy az űrkutatás lényegében visszafejlődött a holdraszállás óta, 1972 óta nem jártunk az égi kísérőnk felszínén, a Nemzetközi Űrállomás pedig olyan közel kering a Földhöz, hogy folyamatosan korrigálni kell a pályáját, nehogy a bolygó gravitációja behúzza. Vagyis ma távolabb vagyunk a világűr meghódításától, mint ötven évvel ezelőtt.

Vörös farok

A jövőt kitalálni roppant munka, főleg azért, mert az ország, ahol valaha minden ideológia volt, ezt a tulajdonságát teljesen levetkőzte. Jelenleg nem kell semmi mellett hitet tenni, nem kell vörös farkat ragasztani a mondanivaló végére. Ez a kommunista időszak sajtójának egyik jellemző torzulása, mikor a cikk utolsó bekezdésében a szerző megemlíti, hogy a vörös ideológia úgyis győzni fog, és a cikk által felvetett problémát úgyis megoldja a párt. Az idősebb kollégáknál ez a farkinca megmaradt, kiüresedetten, esetlenül ott fityeg néha ma is, és rossz esetben a fiatalokat is arra tanítják, hogy legyen odakanyarítva valami bölcsesség. 

Ez 2024-ben szólhat az LMBTQ-jogokról vagy a globális felmelegedés elleni általános küzdelemről, amolyan igazodás, amelyben a szerző jelzi, hogy ő egy megbízható káder.

Ezért is megdöbbentő, hogy a jövőt kutató szakértők egyáltalán nem élnek ezzel a torzulással. A nagy kérdés a mesterséges intelligencia ügye, amely ugyanúgy lehet sikertörténet, mint kudarc, felelőtlenül használva veszélyessé válhat, a társadalmakat is átalakíthatja, sőt már most alakítja a fiatalok gondolkodásmódját. De nem lehet kikerülni a témát, hiszen fontos. Egyes szakértők roppant optimisták, a mesterséges intelligenciában óriási lehetőséget látnak, alig várják az újabb és újabb fejlesztéseket, munkájukban is használják. Mások viszont óvatosan közelítenek hozzá, aggasztónak érzik a gépi intelligencia előretörését, rámutatnak az egyre hamisabb közösségi médiára, amelynek hatására az algoritmusok rabszolgáivá válnak az emberek. Egyiknek sincs igaza és egyik sem téved. Vagyis mint minden hasonló konferencián, itt se lehet kimondani, hogy mi lesz a jövő. Trendeket fel lehet ismerni, találgatni, víziókat felvázolni, de a valóságot megjósolni nem. Az viszont kifejezetten örömteli volt, hogy a családok jövőjéről szóló beszélgetésen egy ortodox pap fél órán át beszélt a krisztusi szeretetről, hogyan kell „jól” szeretni, mi a különbség a másikért mindent odaadó szerelem és a szeretet köntösét magára húzó testi vágy között. Ilyen előadó egy nyugati típusú konferencián szinte soha nem teszi tiszteletét, mert nem hívják meg. A Rosszija névre keresztelt konferencia-központban pedig külön építettek egy templomot, amely úgy néz ki, mintha régi lenne, pedig csak néhány éves, ráadásul még istentiszteletet is tartanak benne.

Moszkva City

A Rosszija központ Moszkva egy új városrészében található, amely a Moszkva City nevet viseli. Ez egy üzleti negyed, amely folyamatos fejlesztés alatt áll, és itt tornyosulnak a legmagasabb felhőkarcolók egész Európában. Amolyan moszkvai Manhattan, amely erőt és önbizalmat sugároz, a tornyok tetején cirill betűs futófények hirdetik a tulajdonos nagyvállalatokat. Bankok, telekommunikációs cégek, biztosítók, olajvállalatok, olyan mamutok, amelyek nagyon jellegzetesen oroszok, de már nyugati stílust vettek fel. 

A hatalmas Oroszország képes önmaga is felszívni a saját termékeit, hiába a szankciók, a belső kereslet megfelelő ahhoz, hogy a cégek működjenek.

Egy kávézóban a fiatal kiszolgálósrác unottan elém tolja a kártyaleolvasót, mikor fizetnék, rajta a Mastercard és a VISA logója. Kérdezem, működik? Nem, csak az orosz rendszer, válaszolja. Vagyis marad a készpénz, amelyet szinte senki sem használ, csak az olyanok, mint én. A boltban is külön sorba kell állnom, ahol három néni várakozik, akik nem tudják megszokni a modern világ plasztikkártyáit.

Moszkva City felhőkarcolói ugyanolyan kísérletiek, mint egykor a konstruktivista mozgalom épületei voltak. A húszas évektől kezdve húztak fel olyan házakat, amelyek az új, szocialista társadalom igényeire voltak kifejlesztve, majd hamarosan kiderült, az ember mégsem gyurma. A forradalom győzelmét követően, mikor az újra törekvő lelkes építészek valóban azt hitték, hogy a Föld fog sarkából kidőlni, újjáépítették Moszkvát. Néhány akkori épület ma is áll, olyanok, amelyek közösségi életre készítették fel a lakosságot, azaz a családok közösen étkeztek a szomszédaikkal, a gyerekeket is közösen nevelték volna. 

Ez az utópia végül disztópiába fordult, ahogy más országokban, itt is elbukott a papíron oly szépnek tűnő ötlet.

A szocialista-kommunista ideológia akkoriban még támogatta ezeket a kezdeményezéseket, hogy hamar letegyen róla. Az új építészeti stílus a harmincas évek közepén, a sztálini önkény legkeményebb időszakában már nem az új emberfajta igényeit kutatta, hanem hatalmat akart mutatni. A hét nővérként ismert tornyok Moszkva jellegzetes épületei, masszív tömbjeik a látképet meghatározzák. Cseppet sem barátságosak ezek a tornyok, ma már nem is korszerűek, ugyanakkor némelyik ma is lakóház, ahol igen gazdag emberek élnek. A GUM bevásárlóközpontot is elérte a végzete. A brutális méretű, korát megelőző áruház voltaképp egy korai pláza volt, ahol a munkástömegek tudtak vásárolni közvetlenül a Kremllel szemben. A múltból megmaradt a saját fagylalt, a címer, de a boltok cégérei ma azt hirdetik: Dior, Cartier, Ralph Saint Laurent. Vagyis a GUM és a dubaji bevásárlóközpontok pontosan ugyanolyanok, feltehetően az árak is, a szocialista tömegek pedig eltűntek az üzletközpontból. Feltehetően azért, mert az irtózatos árat követelő vörös emberkísérlet végül kudarcot vallott, de az orosz nép nem.

Borítókép: Magányos járókelő az új moszkvai városrész felhőkarcolói tövében (Fotó: AFP)