Őszentsége hazatért

1945. július 27-én a németországi megszálló amerikai hadsereg birtokába került a budai Várból viszontagságos úton az ausztriai Mattsee-be menekített Szent Korona a magyar koronázási ékszerekkel együtt. Noha az Ideiglenes Nemzeti Kormány már 1945 nyarán kérte az amerikai hatóságoktól a klenódiumok visszaszolgáltatását, az ezeréves magyar államiság legfőbb jelképe csak harminchárom évvel később kerülhetett vissza Magyarországra.

Fotó: Tuba Zoltán

A hatalmát vesztett nyilas „nemzetvezető”, Szálasi Ferenc a kormányának néhány tagjával együtt 1945. május 5-én a Salzburghoz közeli Mattsee egyik szállodájában esett amerikai fogságba. 1945. március 27-én a Magyarországról elmenekülő nyilas kormány a koronázási ékszereket is magával vitte Ausztriába. Pajtás Ernő ezredes, a Koronaőrség parancsnoka a náci Németország összeomlásának végnapjaiban, 1945. április végén a nyilasok tudta nélkül a Szent Koronát, a jogart és az országalmát kiemelte a klenódiumokat őrző vasládából, és ezeket egy kettévágott benzineshordóba csomagolva elásta Mattsee határában. Amikor Pajtás ezredes is fogságba esett, felfedte a Szent Korona, illetve a koronázási inszigniák rejtekhelyét az amerikaiak előtt. A koronázási ékszereket az amerikai megszálló hadsereg hosszú évekig Nyugat-Németországban őrizte, majd 1953-ban szigorú titoktartás mellett egy hadihajó fedélzetén az Egyesült Államokba szállította.

Amerikai fogság

A Szent Koronát először az 1944. december 22-én Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány kérte vissza az amerikai hatóságoktól, de a Truman-adminisztráció 1945 nyarán még kitért a magyar kérés teljesítése elől. Az amerikaiak a Szent Koronát nem tekintették hadizsákmánynak, ami így nem is esett a visszatérítendő javakról szóló négyhatalmi egyezmény hatálya alá. Az amerikai érvelés szerint a koronázási ékszereket ugyanis nem erőszakkal hurcolták el Magyarországról, hanem a relikviákat a magyar koronaőrök adták át önként biztonságos megőrzésre az Egyesült Államok hadseregének, ezért az amerikai kormány megkülönböztetett tulajdonként tekint a Szent Koronára, illetve az inszigniákra, amiket különleges letétként kezel. Egy évvel később viszont megváltozott Washington álláspontja, mert ekkor az amerikai kormányzat bizalmasan arról tájékoztatta Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok hajlandó visszaszolgáltatni a magyar koronázási ékszereket. 1946 nyarára azonban egyre gátlástalanabbá és agresszívebbé vált a megszálló szovjet hadseregre támaszkodó kommunisták erőszakos hatalmi nyomulása, ami miatt most már Nagy Ferenc miniszterelnök látta úgy, hogy még nem érett meg a helyzet a relikviák hazaszállítására. Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek, aki az ősi magyar szokásjog alapján a királysági államforma 1946. február elsejei megszüntetése ellenére is homo regiusnak tekintette magát, már 1945 végén azt javasolta, hogy a Szent Koronát a Vatikánban őrizzék mindaddig, amíg a magyarországi politikai helyzet nem tisztázódik. 1946. augusztus 21-én Nagy Ferenc miniszterelnök egy bizalmas táviratban arról tájékoztatta az amerikai hatóságokat, hogy egyelőre jobbnak látja, ha az Egyesült Államok őrzésében maradnak a koronázási ékszerek.

Fotó: MTI/Pap Jenő

Rákosiék követelései

Még át sem kerültek a tengerentúlra a koronázási inszigniák, amikor 1950. szeptember 11-én a brutális kommunista elnyomó rezsim, a Rákosi-diktatúra is bejelentette igényét a Szent Korona és a koronázási ékszerek visszaszolgáltatására. A diktátor, Rákosi Mátyás nem egyszerűen kért, hanem követelt: a hírhedt Rajk-ügyben hazug vádakkal letartóztatott és perbe fogott amerikai állampolgár, Robert Vogeler szabadságát ajánlotta fel cserébe a koronázási ékszerekért, de az amerikai külügyminisztérium mereven elzárkózott Rákosi cinikus ajánlatának teljesítése elől. Ennek ellenére az ügy kitudódása hatalmas felháborodást váltott ki az amerikai magyar emigráció körében. Már csak annak potenciális lehetőségére is, hogy a magyar államiság legszentebb relikviái kommunista kézre kerülhetnek, amerikai, kanadai és ausztrál emigráns szervezetek egész sora tiltakozott a külügyminisztériumnál és a Fehér Háznál. A portugáliai száműzetésben élő Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzója pedig személyesen kereste fel az Egyesült Államok lisszaboni nagykövetét, hogy a Szent Korona Magyarországra szállítása ellen tiltakozzon. 

Az 1950-es ügy lecsengése után hosszú időre lekerült a napirendről a Szent Korona hazaszállításának kérdése is; a szent klenódiumok az Egyesült Államok aranytartalékát őrző Fort Knox egyik páncéltermébe kerültek.

A koronázási ékszerek hazahozatala csak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni években vetődött fel ismét a szovjet szuronyok segítségével hatalomba ültetett Kádár-kormányzat konszolidációs törekvéseinek jegyében. Meglepőnek tűnhet talán, de a Kádár-rendszer külügyi apparátusa eleinte még azzal sem volt tisztában, hogy kivel keresse a kapcsolatot a klenódiumok ügyében. Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete – később külügyminiszter – az osztrák hatóságokat ostromolta információért, majd az 1960-as évek elején az is felvetődött, hogy a koronázási ékszerek a Vatikánban lehetnek. A Szentszék és a magyar kormány között hosszú szünet után 1963 májusában elkezdett tárgyalásokon a magyar delegáció nyíltan fel is vetette Aogostino Casaroli bíboros-érsek, vatikáni helyettes államtitkár előtt a magyar koronázási ékszerek kérdését, ám mint kiderült, a Szentszék sem rendelkezett biztos információkkal a klenódiumok sorsáról. Casaroli bíboros azt javasolta az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének, Prantner Józsefnek, hogy a magyar hatóságok a Szent Korona ügyében forduljanak az Egyesült Államok kormányához. A tanácsot megfogadva Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjét kereste meg, a diplomata pedig megerősítette, hogy a Szent Koronát az amerikai hatóságok az Egyesült Államokban őrzik különleges letétként. Az 1960-as évek második felétől fokozatosan javuló amerikai–magyar kapcsolatok a koronázási ékszerek hazakerülésének ügyében is új fejezetet nyitottak.

Mindszenty bíboros 1975. május 6-án bekövetkezett halála után, illetve a helsinki értekezlet hatására még tovább javultak a Kádár-rendszer és az Egyesült Államok kapcsolatai. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese az 1976-os hivatalos washingtoni látogatásán elvi ígéretet kapott Gerald Ford amerikai elnöktől a Szent Korona belátható időn belüli hazaszállítására. Lékai László bíboros, esztergomi érsek az amerikai körútja során pedig arról igyekezett meggyőzni a kinti magyar emigrációt, hogy a Kádár-rendszer immár méltóvá vált a koronázási ékszerek birtokbavételére. Az 1977. január 20-án hivatalba lépett új amerikai elnök, Jimmy Carter augusztusban arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy hozzájárulását adja a magyar kotonázási ékszerek hazaszállításához. Carter hivatalosan többek között a Kádár-rendszer konszolidációjával és a magyarok életkörülményeiben beállt pozitív változásokkal indokolta a klenódiumok visszaszolgáltatását, de Robert King, az elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja szerint a döntés meghozatalában az amerikai hatóságoknak az a hallgatólagos reménye is szerepet játszott, hogy a Szent Korona hazatérése megerősítheti a szovjetellenes magyar nacionalista érzéseket. A Carter-adminisztráció azonban nem szerette volna nyíltan legitimálni Kádár János rendszerét a Szent Korona visszaszolgáltatásával, ezért egyoldalú feltételeket szabott a koronázási inszigniák Magyarországra szállításához. A külügy a Szent Korona hazahozatalával kapcsolatos tárgyalásokra kijelölt Nagy János külügyminiszter-helyettesnek továbbította az amerikai kormány feltételeit, melynek első kikötése leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem a kommunista pártállamnak, hanem a magyar nemzetnek adja vissza a koronázási ékszereket. Ennek nyomatékosítására azt is kikötötték, hogy a sem a Szent Korona repülőtéri fogadásán, sem pedig a klenódiumokat átadó ünnepségén nem vehet részt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára. A titkos egyeztetéseken megállapodtak, hogy a Szent Koronát a magyar nép nevében az Országgyűlés elnöke fogja átvenni. A feltételek között az is szerepelt, hogy a Szent Koronát, illetve a koronázási ékszereket a közönség számára nyilvános helyen kell kiállítani, és a magyar kormánynak külön garanciát kellett vállalnia arra, hogy a klenódiumok nem kerülnek szovjet kézre. Miután a magyar kormányzat az összes feltételt elfogadta, minden akadály elhárult a Szent Korona hazaszállítása elől.

Újra itthon

A marxista államfelfogástól semmi sem állt távolabb mint a Szent Korona-tan, vagyis az az ősi magyar közjogi hagyomány, miszerint a Szent Korona testesíti meg minden hatalom és jog forrásaként az egész magyar nemzetet. Annak ellenére, hogy a pártvezetőknek a koronázási inszigniák nem jelentettek többet rendkívüli értéket képviselő muzeális tárgyaknál, a Szent Korona magyar néplélekben betöltött különleges szerepét felismerve elhatározták, hogy a hazaérkező koronázási ékszereket az államfőket megillető protokoll szerint fogják fogadni. 1978. január 5-én késő este többórás késéssel lépett be a magyar légtérbe az Egyesült Államok elnökének kettes számú különgépe, az Air Force Two, a fedélzetén a Szent Koronával és a magyar koronázási ékszereket Budapestre kísérő hivatalos amerikai delegációval. Amint az amerikai kormánygép belépett a magyar légtérbe, a magyar légierő pápai légi bázisáról felszállt, MiG–21-es vadászgépekből álló díszelgő kötelék csatlakozott a Boeing 707-eshez, amit egészen a fővárosig kísértek. A Ferihegyi repülőtér betonján díszzászlóalj sorakozott fel a Szent Korona fogadására, amit a reptérről motoros rendőrök kíséretében a Parlamentbe vittek. Az átadási ünnepségre másnap, január 6-án került sor az Országházban, amit a televízió is közvetített. Az ünnepségen a magyar kulturális és tudományos élet prominensein, valamint a diplomáciai testület tagjain kívül Lékai László bíboros, esztergomi érsek, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Kar főpapjai és más egyházi méltóságok is részt vettek. Az amerikai delegáció vezetője, Cyrus Vance külügyminiszter az ünnepi beszédének elhangzása után után felolvasta Jimmy Carter elnöknek a magyar nemzethez írt üzenetét. 

A Szent Koronát a magyar nép nevében a házelnök, Apró Antal vette át, kifejezve az elnöknek és az egész amerikai népnek a nemzet háláját.

A magyar parlamentarizmus történetében első alkalommal csendült fel az Országház falai között a magyar és az amerikai himnusz, az ünnepség pedig a Szózat elhangzásával fejeződött be. A koronázási ékszereket a ceremónia után a Magyar Nemzeti Múzeum erre a célra kialakított különtermében helyezték el, hiszen a pártállam a magyar államiságot megtestesítő szent relikviákat különleges múzeumi tárgyakként kezelte. A Szent Korona csak 22 évvel a hazatérése után, 2000. január elsején került méltó helyére, az Országház kupolacsarnokába. Az első Orbán-kormány kezdeményezésére az Országgyűlés megalkotta a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvényt, amely kimondja: „A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.” A magyar nemzet egységét szakrálisan kifejező Szent Koronát 2000. január elsején katonai tiszteletadás és az államfőket megillető 21 ágyúlövés dörgése közben helyezték el legméltóbb helyére, az Országházba.

Borítókép: A Szent Korona (Fotó: Tuba Zoltán)