Az Atlasz északi előhegysége, a Földközi-tenger marokkói partvidékét végigkísérő Rif-hegység meredek sziklafalakkal bukik bele a mediterrán tenger kobaltkék víztömegébe. Ha Tetouannál elhagyjuk a tengerpartot és bevesszük magunkat a hegyek közé, a festői hegyóriások ormai között kanyarogva bő egyórás autózás után érhetjük el a Rif lankái között megbúvó Sefsávent. Már önmagában az odavezető út is óriási élmény a szurdokokkal és meredek hegyoldalakkal tarkított kanyargós szerpentineken. A Rif-Atlasz mintegy 400 kilométeres hosszúságban kíséri végig a Földközi-tenger partvidékét Tangertől Ceután át egészen Melilláig terjeszkedve. A szakadékokkal és meredek lejtőkkel tagolt hegység neve a berber Arif szóból származik. A környék őslakosai, a berber pásztorok a múltban mindig ide, a biztonságot jelentő és megközelíthetetlen hegyormok közé vonultak vissza, ha idegen hódítók támadása érte őket. A berber hagyományok mind a mai napig fennmaradtak, aminek egyik leglátványosabb eleme a népviselet. A parasztasszonyok piros-fehér csíkos szoknyái, és hatalmas kék, illetve vörös pomponokkal díszített széles karimájú egzotikus szalmakalapjai valósággal vonzzák az európai utazó tekintetét.

A kék színben pompázó szent város
A 46 ezer lakosú Sefsáven, vagy franciásan Chefchaouen, a Rif-hegység 500-600 méter magas lankáin telepedett meg. A Földközi-tenger közelsége, illetve a környék mediterrán éghajlata miatt még a téli hónapokban is nagyon kellemes itt a hőmérséklet az európai fagyos és borongós télből ide érkező utazók számára, amit többek között a virágzó mandulafák, a gyümölcsöktől roskadozó narancsfák, továbbá az élénk vörös virágokban pompázó hibiszkuszok is jól illusztrálnak. Sefsávent 1471-ben Rasid al-Ami herceg alapította meg a portugál hódítók ellen katonai bázisként. Ennek emléke a Kasbah, a középkori erőd, ami a város legrégibb építészeti alkotása. Noha Marokkó évszázadokon át többnyire sikeresen ellenállt az oszmán és az európai hódító törekvéseknek, ennek ellenére az 1912. március 30-án aláírt szerződéssel az ország jelentős része mégis francia protektorátussá vált. Egy 1912 novemberében megkötött hasonló jellegű gyarmati megállapodás pedig Marokkó északi részét, benne Sefsávent is spanyol védnökség alá helyezte. Nyolc évvel később, 1920-ban a spanyol hadsereg megszállta a kék várost. A több évtizedes spanyol uralom sajátos emlékeként ma Sefsáven az egyetlen olyan marokkói település, ahol az arab mellett második nyelvként a spanyolt beszélik. (Az országban az arab, illetve a berber mellett a francia a legelterjedtebb nyelv, amit szinte mindenki anyanyelvi szinten beszél.) A város a muszlim vallás fontos öröksége; a viszonylag kis település húsz mecsettel és imaházzal, továbbá a szunnita iszlám egyik misztikus irányzata, a szúfizmus 11 kolostorával (zaouïa) büszkélkedhet, amivel ki is érdemelte az El-Medina Esz-Szaliha, vagyis a szent város nevet. A számos imaház közül a város fölé magasodó dombon álló csoda szép Spanyol Mecset már messziről kitűnik fenséges látványával, ami arról kapta elnevezését, hogy még a spanyol gyarmatosítás éveiben épült. Ám ami Sefsávent valóban kiemeli a többi és szintén egzotikusan szép marokkói település közül, az a medina, vagyis az óváros épületeinek élénk kék-fehér színű festése, ami egyedi, festői látvánnyá varázsolja az egész települést.