Az Atlasz északi előhegysége, a Földközi-tenger marokkói partvidékét végigkísérő Rif-hegység meredek sziklafalakkal bukik bele a mediterrán tenger kobaltkék víztömegébe. Ha Tetouannál elhagyjuk a tengerpartot és bevesszük magunkat a hegyek közé, a festői hegyóriások ormai között kanyarogva bő egyórás autózás után érhetjük el a Rif lankái között megbúvó Sefsávent. Már önmagában az odavezető út is óriási élmény a szurdokokkal és meredek hegyoldalakkal tarkított kanyargós szerpentineken. A Rif-Atlasz mintegy 400 kilométeres hosszúságban kíséri végig a Földközi-tenger partvidékét Tangertől Ceután át egészen Melilláig terjeszkedve. A szakadékokkal és meredek lejtőkkel tagolt hegység neve a berber Arif szóból származik. A környék őslakosai, a berber pásztorok a múltban mindig ide, a biztonságot jelentő és megközelíthetetlen hegyormok közé vonultak vissza, ha idegen hódítók támadása érte őket. A berber hagyományok mind a mai napig fennmaradtak, aminek egyik leglátványosabb eleme a népviselet. A parasztasszonyok piros-fehér csíkos szoknyái, és hatalmas kék, illetve vörös pomponokkal díszített széles karimájú egzotikus szalmakalapjai valósággal vonzzák az európai utazó tekintetét.
A kék színben pompázó szent város
A 46 ezer lakosú Sefsáven, vagy franciásan Chefchaouen, a Rif-hegység 500-600 méter magas lankáin telepedett meg. A Földközi-tenger közelsége, illetve a környék mediterrán éghajlata miatt még a téli hónapokban is nagyon kellemes itt a hőmérséklet az európai fagyos és borongós télből ide érkező utazók számára, amit többek között a virágzó mandulafák, a gyümölcsöktől roskadozó narancsfák, továbbá az élénk vörös virágokban pompázó hibiszkuszok is jól illusztrálnak. Sefsávent 1471-ben Rasid al-Ami herceg alapította meg a portugál hódítók ellen katonai bázisként. Ennek emléke a Kasbah, a középkori erőd, ami a város legrégibb építészeti alkotása. Noha Marokkó évszázadokon át többnyire sikeresen ellenállt az oszmán és az európai hódító törekvéseknek, ennek ellenére az 1912. március 30-án aláírt szerződéssel az ország jelentős része mégis francia protektorátussá vált. Egy 1912 novemberében megkötött hasonló jellegű gyarmati megállapodás pedig Marokkó északi részét, benne Sefsávent is spanyol védnökség alá helyezte. Nyolc évvel később, 1920-ban a spanyol hadsereg megszállta a kék várost. A több évtizedes spanyol uralom sajátos emlékeként ma Sefsáven az egyetlen olyan marokkói település, ahol az arab mellett második nyelvként a spanyolt beszélik. (Az országban az arab, illetve a berber mellett a francia a legelterjedtebb nyelv, amit szinte mindenki anyanyelvi szinten beszél.) A város a muszlim vallás fontos öröksége; a viszonylag kis település húsz mecsettel és imaházzal, továbbá a szunnita iszlám egyik misztikus irányzata, a szúfizmus 11 kolostorával (zaouïa) büszkélkedhet, amivel ki is érdemelte az El-Medina Esz-Szaliha, vagyis a szent város nevet. A számos imaház közül a város fölé magasodó dombon álló csoda szép Spanyol Mecset már messziről kitűnik fenséges látványával, ami arról kapta elnevezését, hogy még a spanyol gyarmatosítás éveiben épült. Ám ami Sefsávent valóban kiemeli a többi és szintén egzotikusan szép marokkói település közül, az a medina, vagyis az óváros épületeinek élénk kék-fehér színű festése, ami egyedi, festői látvánnyá varázsolja az egész települést.
Kékben tündöklő girbegurba sikátorok között
Mind a mai napig vitatott, hogy honnan ered a városka élénk kék színe, ezzel kapcsolatban pedig több elmélet, illetve legenda is született. Az egyik feltételezés szerint a Córdobai Kalifátus 1492-ben történt összeomlása után az Ibériai-félszigetről Marokkóba menekült mórok hagyatéka a kék-fehér színezés. A másik, tudományos bizonyítékokkal nem éppen alátámasztott elmélet szerint a szúnyogok elriasztására kezdték el élénk kékre festeni házaikat a helyiek. Egy további és az előzőeknél sokkal prózaibb magyarázat viszont azt állítja, hogy az 1970-es évektől fellendült turizmus áll Sefsáven harsogó kékké válása mögött; a helyiek ugyanis a turisták idecsalogatása végett kezdték el házaikat egyre élénkebb kékre mázolni. De akármi is áll a kék szín történetének hátterében, tény és való, hogy a kékbe borult Sefsáven az elmúlt évtizedekben Marokkó egyik legnagyobb turisztikai attrakciója lett. A medina kanyargós és nem egyszer igen meredek girbegurba sikátoraiban járva azonnal elvarázsolja az utazót az arab világ egzotikus hangulata. A gyönyörűen faragott ajtóbejáratok, a délutáni napsütésben ragyogó kék-fehér házak, az apró, rácsos és virágos ablakok, valamint a sikátorok között zajló keleties nyüzsgés hatása alól senki sem tudja kivonni magát. Az egyik sikátorba bekukkantva a lemenő nap fény-árnyék játékának köszönhetően hirtelen olyan kék derengés ölel körbe bennünket, mintha csak a nem túl távoli Földközi-tenger felszíne alá merültünk volna alá. Az egyik sok évszázados mecset mellett elhaladva csilingelő gyerekhangok kántálása szűrődik ki az ódon falak közül; a mecsethez tartozó medresze, a korániskola diákjai éneklő hangon kórusban ismételgetik a szent könyv, a Korán szúráit. A kapuboltozatok alatt mindenhol árusok kínálják hangosan portékáikat, az arab települések elmaradhatatlan színfoltja a szúk, vagyis a bazár területére lépve pedig szabályosan életre kel előttünk az Ezeregyéjszaka misztikus világa. Az apró boltokban a marokkói kézműipar megannyi remeke, berber stílusú ezüst- és aranyékszerek, finoman szőtt kelmék, szőnyegek, míves bőrtáskák és népviseleti ruhák várják a vásárlóikat ezernyi más ajándéktárgy mellett. Ha kiszemelünk magunknak egy-egy portékát, a vásárlási rituálé elvárt, sőt kötelező kelléke az alkudozás nem egyszer hosszúra nyúló, ám mégis élvezetes folyamata. A zöldségesek pultjai valósággal roskadoznak az egzotikus déligyümölcsöktől, halmokban állnak a mézédes narancsok, a frissen szedett vagy aszalt és dióbéllel ízesített datolyák, a gránátalmák, megannyi más ínyencség mellett. Ehhez hasonló kaleidoszkópszerű kavalkád vár ránk a fűszeresek boltjaiban is, ahová belépve rengeteg, számunkra nem egyszer ismeretlen keleti fűszer illata bódít el bennünket. A sikátorok közt sétálva minduntalan szembetalálkozunk a berber hagyományú népviseletben öltözött helyiekkel, a jellegzetes, hosszú és kapucnis köpenyt, a dzsellabát viselő férfiakkal, továbbá a színes pomponokkal díszített szalmakalapos és csíkos szoknyás asszonyokkal. És ami talán sok európai utazó számára meglepetés: az utcák és sikátorok rendkívül tiszták, sehol sincs eldobált szemét, minden tiszta és rendezett.
Kultúra és gasztronómia
Ha kissé elfáradtunk és megéheztünk a medinában tett élménydús felfedezőutunk során, bizonyos, hogy nem fog nehézséget okozni éhségünk vagy szomjúságunk csillapítása. Sefsávenben ugyanis egymást érik a hangulatos kávézók és éttermek, ahol megízlelhetjük a messze földön híres marokkói gasztronómia olyan nevezetességeit, mint például a taginét, a csúcsos égetett cserépedényben felszolgált párolt zöldségekből és húsból álló egytálétel különlegességet, vagy a besszarát, a helyi fűszeres bablevest, amihez marha és birkahúsból készített különlegességeket rendelhetünk, olívabogyós kecskesajttal és datolyával fokozva a kulináris élményt. Az óváros tövében fekvő és a gyönyörű kék szökőkúttal díszített főtéren, a tágas Plaza Uta el-Hammamon álló teraszos Aladdin étteremben végigkóstolhatjuk a marokkói konyha megannyi nevezetességét, számos más hangulatos étterem mellett. A főtér egyébként arról kapta az elnevezését, hogy itt egyszerre két hammam azaz hagyományos arab fürdő is várja a vendégeit. Ugyancsak a főtéren áll a Kasbah, Rasid al-Ami herceg középkori erődje a Néprajzi Múzeummal együtt. A kasbah arabul erődöt vagy citadellát jelent, ami az észak-afrikai várépítészet jellegzetes formája, és ami struktúráját tekintve a 11. században alakult ki. A négyzetes alaprajzú erődítmény négy sarkát egy-egy masszív sarokbástya zárja le. A észak-afrikai Maghreb területén fennmaradt erődöket jellemzően tapasztott agyagból, illetve vályogtéglákból építették. A több szintes, apró lőrésekkel és keskeny ablakokkal rendelkező építmények a középkori arab építészet értékes műemlékei.
A Rif-Atlasz ékköve
Akár séta közben, akár egy jó ebéd vagy vacsora után sem szabad kihagyni a nemzeti italnak számító mentateát, amit egyaránt kérhetünk cukrozva vagy pedig anélkül. A mentatea szervírozásának szintén megvan a maga sajátos szertartása; az ezüstözött vagy réz fémkancsót magasra emelve bravúros ügyességgel öntik ki az apró üvegpohárba a forró és fenséges nedűt. Ha két ujjunkkal fogjuk meg a pohár felső és alsó peremét, elkerülhetjük, hogy az átforrósodott üveg megégesse a kezünket; ez az apró trükk is hozzátartozik a mentateázás háborítatlan élvezetéhez. Amennyiben frissen facsart gyümölcslével szeretnénk oltani szomjunkat, a medinában ezt is megtehetjük a fagylaltos kocsira emlékeztető guruló pult mögött álló italárusnál, aki kérésünkre gránátalmából, narancsból, vagy a kettő keverékből facsarja ki a szemünk előtt a megrendelt mézédes italt. A kék városban nemcsak nappal, hanem az esti órákban is érdemes barangolni, amikor merőben más arcát mutatja Sefsáven. A sikátorok üzleteit fényfüzérek világítják ki mindenütt, és ekkor talán még nagyobb a nyüzsgés az utcákon, mint a melegebb nappali órákban; az élet jó mediterrán szokás szerint ilyenkor bontakozik csak ki igazán. Sevsávenben, Marokkó más városaihoz hasonlóan, kiváló a közbiztonság; a turista nyugodtan sétálgathat, és ha ne adj’ isten eltévedne a sikátorok zegzugos labirintusában, biztos lehet benne, hogy a barátságos és vendégszerető helyiek azonnal a segítségére lesznek. Sefsávenben egy rendkívül gazdag történelmű és kultúrájú várossal találkozhatunk, ami nappali fényben úgy ragyog a Rif-Atlasz üdezöld lankái között, mint egy hatalmas kék drágakő.
