Jókai Mór, az ember

Az író emléke előtti főhajtás és tiszteletadás szándékával, születésének bicentenáriumán a Magyar Országgyűlés Jókai-emlékévet hirdetett. A Magyar Írószövetség javaslatára Jókai Mór születésnapja a magyar széppróza ünnepnapja lett, beteljesítve a dr. Várady Antal drámaíró Jókainak címzett köszöntésében írtakat: „A Te jubileumod nemzeti ünnep lesz mindenkoron.” 

Forrás: Wikipédia

Széles körű ismereteinek hátterében következetességgel tervezett neveltetése és taníttatása, egy életen át tartó tudományos érdeklődése és tanulás állt. Szeretetteljes családban született, és református hitben nevelkedett Révkomáromban. 

Ahol született, az a kék Duna folyó szeszélyes játékának legnagyobb szigete, Csallóköz, melynek sarkában épült a sziget alján Komárom. És a ház, ahol született, az maga egy titokzatos rejtély volt, melynek falai nagy emlékekről suttogtak, minden ablaka az udvarra nézett, mert a vallásüldözés idején itt tartották isteni tiszteletüket a protestánsok. Ebben a házban született meg 1825. február 18-án a protestáns szülők gyermeke Jókai Mór. (…) S mikor ebből a házból tavasszal kitették a bölcsőt a napfényre, a gyermek nevetett, mert a lombok között keresztül siklott a napsugár s aranyfonalán egy tündér szállt le hozzá: a képzelet.

 (Ifjabb Hegedűs Sándor) 

Révkomárom, a város, amelynek történelmébe a Jókai család története a XVII. századtól beleszövődött, az író születésekor a polgári létforma minden feltételét biztosította. A Duna közelsége, a csallóközi táj szépsége, a boldog gyermekkor emlékei a regények visszatérő motívumaként, egy-egy különleges sziget képében összesűrítve jelennek meg Jókai regényeiben. Az írónak a sziget egy olyan, többnyire civilizációtól távoli, édeni állapotokra emlékeztető természeti közeg, amelyben lehetségessé válik az ember elrendelt sorsának betöltése (Az arany ember, A jövő század regénye, Ahol a pénz nem Isten).  

Félénk, érzékeny, rendkívüli kíváncsisággal és sok tehetséggel, szorgalommal megáldott kisfiú volt, aki előbb tudott beszélni, mint járni. A rokonok szerint a gyermek Jókai a hóna alatt átvetett kendővel, csak nehéz tölgyfa zsámollyal kezében volt hajlandó lépegetni. A cselből készíttetett könnyű fenyőfasámlit megvetéssel elvetette, s közben halkan biztatgatta magát: lassan, okosan, lassan, okosan. Kevés gyerekkori játszótársairól csak az ógyallai nagyszülőknél töltött nyarakra emlékezve tesz említést. Reggelente Eszter nővére a házuk kapujából tekintetével kísérte, amíg a Komáromi Református Kollégium kapuján belépett. Nővérével és Károly bátyjával a szülői szeretet és gondoskodás biztonságában nevelkedtek. Jókai úgy emlékezik otthonára, mint ahol sok zsoltárt és mesét hallott. Tizenkét éves volt édesapja halálakor. A tragédia súlyosan megbetegítette. Pár évvel később családja ügyvédi pályára terelte, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen. Kitartóan és lelkiismeretesen végezte tanulmányait Pápán és  Kecskeméten. 

Jókai univerzumát tanárok, barátságok, városok, környezet és események különös láncolata alakította. Regényeiben keveredik  a mítosz, a történelem és a hagyomány. Érdeklődéssel tekintett a kor felfedezéseire, a technikai vívmányokra. Regényeiben több, korát megelőző találmány leírása olvasható (Fekete gyémántok, A jövő század regénye, Egész az északi pólusig).  

Szerelmi téren csak a szívére hallgatott, hűséggel kitartott választottja mellett, pedig családja mindkét házasságát ellenezte. Első felesége, a Jókai-drámák ihletője és főszereplője, Laborfalvi Róza szép, sikeres és korának legelismertebb művésze volt, szellemi társa, okos, hű felesége az írónak 1886-ban bekövetkezett haláláig. Jókai fogadott lánya szerint annak ellenére, hogy nagyon erős szálakkal kötődtek egymáshoz, Laborfalvi Róza az otthonukba melegséget csempészni nem tudott, játékos kedvességgel férjét körülvenni nem volt képessége, családi körben is a drámai hősnő volt. Jókai talán csak egyszer, ötvenévesen engedett teret érzelmeinek, Az arany ember című regénye írásakor. Ennek hatására született Noémi szép alakja.  

Jókai az adakozó és pártoló hajlamáról volt ismert, egyengette írótársai pályáját, az elesettek fájdalmát tétlenül nem nézte. Krúdy Gyula elbeszéli, hogy az író vonzotta a „föltalálókat, el nem ismert drámaírókat, kivénült színésznőket, igazi vagy álhonvédeket, a professzionátus kéregetőket, megöregedett írókat, jótékonysági hiénákat, a koldusok örök szentszövetségét, akik napról napra lesben állottak a Ferenciek tere körül levő mellékutcákban, sötét kiskocsmákban, kapualjakban, de még a barátok templomában is, hogy Jókai Mórt, ezt az ábrándost meglessék, amikor a Svábhegyről a városba jön” – hogy tőle pénzt, támogatást, közbenjárást kérjenek. 

Jókai időskori fellángolása kísérteties hasonlóságot mutat első házasságkötésének körülményeivel. Nagy Bellát, az alig húszéves lányt az író Jászai Mari kérésére hallgatta meg és támogatta a színi pályán elindulásakor. Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján a színésznő Jókai versét szavalta, és a sikert együtt élhették át a hetvenöt éves költővel, akit a közönség színpadra szólított.  Pár héttel később összeházasodtak. Ennek következményeként az írónak el kellett viselnie családja és olvasótábora elfordulását, ezzel együtt a sajtóban a házasságáról megjelenő  pletykákat.  

Társa lettem egy géniusznak, aki nemcsak hogy a világ egyik legnagyobb írója volt, hanem egyesítette magában a legszebb emberi tulajdonságokat. Jellemes volt, jó, nagylelkű, nemes és megértő.

 (Nagy Bella) 

Mindössze négy év adatott nekik. Heteket, hónapokat töltöttek Olaszországban, Franciaországban. Jókainak élete utolsó éveiben, Nizzában Türr István – olasz királyi altábornagy, az olaszországi 48-as harcok hőse, a Korinthoszi-csatorna építője és a Panama-csatorna átvágási nyomvonalát kijelölő expedíció résztvevője – volt a legkedvesebb beszélgetőpartnere. A két lángelme nemzetféltő szeretettel vizionálta Magyarország XX. századi sorsát és helyét a világban.  

A férj és a hazafi féltőn szerető gondolatai utolsó imáiban is megfogalmazódtak: „Hallgasd meg, Uram, a te szolgádnak imáját, és adj az én szeretett nőmnek, Bellának s az én hazámnak, Magyarországnak boldog jövendőt!”