Libéria egyike azon afrikai államoknak, amely sose tudott kiszabadulni rabszolgamúltjából. A XIX. század első felében felszabadított amerikai rabszolgákat hozott ide vissza az Egyesült Államok, hogy az „őshazában” új életet kezdjenek. A kísérlet katasztrofális eredményekkel járt, ugyanis az újonnan érkezettek azonnal átvették a hatalmat a helyben lakók felett, különleges elitet alkottak, az őslakosságtól pedig még az állampolgárságot is megtagadták. Az afrikaiak végül 1980-ban tudták megdönteni az amerikai telepesek uralmát, s ahogy az lenni szokott, brutális diktatúrát alakított ki Samuel Doe elnök, akit tíz évvel később öltek meg egy puccs során, a polgárháború kezdetén. A lázadók vezetőjét 1997-ben választották elnökké, Charles Taylor diktatúráját végül 2003-ban tudták megtörni, a volt lázadó, elnök ma ötvenéves börtönbüntetését tölti emberiesség elleni bűnök elkövetése miatt. Libéria az egymást váltó diktatúrák és polgárháborúkat követően ma a helyi viszonyokhoz képest stabil, de virágzónak nem tekinthető. A viszonylagos béke egyik záloga az, hogy az országot irányítók megkapják az Egyesült Államoktól azokat a támogatásokat, amelyek az egészségügyi ellátást vagy az oktatási rendszert működtetik. A libériai gazdaságot ugyanis úgy építették fel, hogy az amerikai segítség bizonyos részét fordították az említett ágazatokra. A USAID pedig nem közvetlenül adja a támogatásokat, hanem erre szakosodott cégeken keresztül. Az évi mintegy százmillió dolláros amerikai segélyt az olyan cégek, mint az FHI360, a Chemonics vagy a DAI juttatják el az érintettekhez, és talán meglepő, de az összegek közben látványosan olvadnak. A kimutatások szerint nagyjából 88 százaléka marad a közvetítőknél, s 12 százalék jut el az iskolákhoz és kórházakhoz, ami még így is sok pénz Libériában, s a kormányzat nem is nagyon ágál a helyzet miatt. A segélyek felülvizsgálata miatt viszont igen, a pánafrikai sajtóban se szeri, se száma az aggodalmas cikkeknek az oktatási vagy az egészségügyi projektek feltételezett összeomlása miatt. Ugyanakkor nem várható, hogy az amerikaiak önként távoznának Afrikából.

Nyolcvanöt éve tért vissza Észak-Erdély
Az impozáns kötet nemcsak Észak-Erdély visszatérésének felemelő, ma is megható pillanatait idézi fel, hanem részletes történelmi kontextusba helyezi a katartikus esemény előzményeit és utórezgéseit is.