Miután január 20-án beiktatták az Amerikai Egyesült Államok új elnökét, Donald Trumpot, elnöksége első óráiban több száz új rendeletet írt alá. A kül- és biztonságpolitika területén döntést hozott az USA-ban illegálisan tartózkodó migránsok tömeges kiutasításáról. Mexikó ennek hatására sátortáborokat épített fel a migránsok fogadására. A veszélyesnek ítélt bevándorlókat a Kuba szigetén lévő, USA által bérelt guantánamói bázisra szállítják. Kolumbia esetében pedig, miután nem engedte be a légterébe a kolumbiai állampolgárokat szállító amerikai katonai gépeket, rövid időre kiéleződtek az ellentétek a két ország között. Az USA azonnal büntetővámokkal reagált, mire Kolumbia az elnöki repülőgépet küldte el a migránsok hazaszállítására.
Grönland óriási vitákat váltott ki az USA és Dánia között.
Trump bejelentette, hogy megszerzi a szigetet, Dánia pedig 14,6 milliárd dán koronát biztosított a sziget védelmére. Több dán katonai alakulatot vezényeltek a szigetre, és a dán haditengerészet több egységét is áthelyezték Grönlandra. A dán miniszterelnök konzultált a német kancellárral, akitől teljes támogatást kapott, valamint egyeztetett a francia köztársasági elnökkel is, aki előbb közölte, hogy francia katonai egységeket telepít Grönlandra, majd visszakozott. A dán külügyminiszter meglepő kijelentést tett. Biztos a sikerben, mivel az megfelel az ENSZ Alapokmányának. Ez számomra naivnak tűnik.
Az amerikai elnök átkeresztelte a Mexikói-öblöt Amerikai-öbölnek. Hasonló a helyzet a Perzsa/Arab-öböl tekintetében. Irán Perzsa-, míg Szaúd-Arábia Arab-öbölről beszél.
Az új amerikai elnök tárgyalt az ukrán elnökkel is. Volodimir Zelenszkij követelése, hogy Ukrajna kapja vissza 1991-es határait, beleértve a Krím félszigetet, az elvárt óriási orosz jóvátétel, 200 ezer katona, köztük amerikaiak állomásoztatása a későbbi határvonalakon és Ukrajna jövőbeli további támogatása, beleértve a NATO- és az EU-tagságot, az amerikai elnök számára még tárgyalási alapként is elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy az amerikai elnök vissza szándékozik térni Kissinger külpolitikai irányelveihez. Akkor meg kellett bontani a szovjet–kínai, ma az orosz–kínai együttműködést. A mai helyzet egyik legjobb példája, hogy Oroszországnak Kína az első számú külkereskedelmi partnere, míg Kínának Oroszország csak a hetedik. Az USA számára teljesen más veszélyeket testesít meg Moszkva, illetve Peking. A tajvani kérdés rendezését nehezíti, hogy Kína Hongkong esetében csak papíron alkalmazta az egy ország, két rendszer elvét. Számomra nyilvánvaló, hogy az USA elnöke megállapodásra törekszik az orosz elnökkel. Ezen a tanácskozáson a fő téma nem az orosz–ukrán háború lesz, hanem a közel-keleti belső gyűrű helyzete, Irán, a Száhel-övezet államai, a kínai kérdés, ezen belül Tajvan ügye. Az ukrán kérdés valószínűleg csak egy lesz a megvitatandó kérdések közül.
A gázai háborúban végre megállapodás született.
Izrael visszaengedi a gázai lakosokat, a Hamász fokozatosan szabadon engedi a még életben lévő izraeli foglyokat és átadja a halottakat. Izrael pedig nagy létszámú palesztin fogvatartott szabadon bocsátásához járul hozzá. Az amerikai elképzelés, hogy a palesztinok ürítsék ki Gázát és az ott élő palesztinokat fogadja be Jordánia és Egyiptom, nem talált elfogadásra a két ország részéről. A jordániai vezetés közölte, hogy már jelenleg is Jordánia lakosságának a többsége palesztin, és ez komoly biztonsági kockázatot jelent. Egyiptomban jelentős rizikót jelentenek a Sínai-félszigeten élő beduinok, és Kairó nem akar a Hamászhoz köthető, az ország biztonságát veszélyeztető erőket befogadni. Mindkét állam a kétállami megoldást, tehát egy zsidó és egy palesztin állam létét támogatja.
Az új, szíriai vezetés bejelentette, hogy elfogadja a közte és Izrael közötti fegyverszüneti vonalat, ha Izrael visszavonja erőit azokról a területekről, a Golán-fennsíkról, amelyek demarkációs övezetek és Izrael a szíriai hatalomváltás napjaiban foglalta el. Az új szír vezetés nyilvánvalóan jelenleg nem akar katonai konfrontációt Izraellel, de a jövő itt is többesélyes. Irán a szíriai hatalomváltással pozíciókat veszített a közel-keleti belső gyűrűben, miután a szíriai hatalom Törökország támogatását élvezi. Így az eddig általa támogatott libanoni Hezbollah is elveszítette meghatározó erejét a libanoni belpolitikában. Ugyanakkor a szoros iráni kapcsolatok Oroszországgal fennmaradtak. Az elmúlt napokban Irán modern orosz Szu–35-ös katonai gépeket vásárolt, és továbbra is aktívan részt vesz az orosz–ukrán háborúban. Izrael folytatja tisztogató akcióit Ciszjordániában, több-kevesebb sikerrel. A közel-keleti általános rendezés továbbra is várat magára.
Németország közben a február 23-i, soron kívüli parlamenti választásokra készül.
Jelenleg 30 százalékkal a CDU/CSU vezet. Ez jóval több, mint a négy évvel ezelőtt elért voksarány, de messze elmarad a párt korábbi, 40 százalék fölötti eredményeitől. Második helyen áll az Alternatíva Németországért (AfD) párt. Szavazóbázisa nagyjából húsz százalékot jelent. Jelenleg azonban senki sem akar összefogni vele. A párt tiltakozásul jött létre a CDU-val elégedetlen értelmiségiek részéről, miután Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU jobbról a politikai palettán közép felé haladt. Ezzel meggyengítette az SPD-t, de komoly lyuk maradt fenn a konzervatív pártoktól jobbra. Ezt töltötte be mostanra az AfD. Programja, vagyis kilépés a NATO-ból és az EU-ból, vagy a német márka visszavezetése nyilvánvalóan elfogadhatatlan a többi párt számára. Konrad Adenauer és Franz-Josef Strauss azt mondták, hogy a CDU/CSU-tól jobbra csak a fal lehet. Ez mára megváltozott. Merkel a német választások előtt három héttel belépve a választási harcba megtámadta Friedrich Merzet, pártja vezetőjét és kancellárjelöltjét. Elítélte, hogy a CDU/CSU a migrációra vonatkozó ötpontos tervét az AfD segítségével fogadtatta el. Merkel mellett kiállt a német katolikus egyház is. Több ismert ember visszaadta a kitüntetését, és volt, aki kilépett a pártból. Ennek hatására egy nap alatt a konzervatív pártok népszerűsége három százalékkal csökkent, míg az AfD és az SPD is egy-egy százalékot nyert. A szociáldemokraták 15 százalékon, míg a Zöldek 14 százalékon állnak. Olaf Scholz szentül hiszi, hogy kancellár maradhat, a Zöld Párt vezetője, Robert Habeck jelenlegi alkancellár pedig életcéljának tekinti, hogy kancellár lehessen. Mindkét párt olyan fokon konfrontálódott a CDU/CSU-val, hogy most nehéznek tűnik a későbbi együttműködés. Adenauer, a második világháború utáni első német kancellár azt mondta, hogy három dolgot nem kell komolyan venni: amit a férj mond a feleségének, amit a vadász a vadászat után mesél és amit a politikus a választási harc során. Meglátjuk.
Most azt tűnik valószínűnek, hogy a CDU/CSU nyerni fog, de nem talál koalíciós partnert. Ekkor fog felértékelődni az AfD. A többi párt, a liberálisok, a BSW vagy a kommunista utódpárt, a Linke a bejutási küszöb, vagyis öt százalék körül vannak. Nincs érdemleges, befolyásoló szerepük. Amit sok szakértő felvet, hogy jöjjön létre kisebbségi kormány az AfD külső támogatásával, szerintem illúzió. 2025 érdekes év lesz. Az amerikai választások hatásai még nem csapódtak le Európára.
A német választások útmutatók lesznek a jövőre.
Borítókép: Donald Trump (Fotó: AFP/OLIVER CONTRERAS)
