Miután január 20-án beiktatták az Amerikai Egyesült Államok új elnökét, Donald Trumpot, elnöksége első óráiban több száz új rendeletet írt alá. A kül- és biztonságpolitika területén döntést hozott az USA-ban illegálisan tartózkodó migránsok tömeges kiutasításáról. Mexikó ennek hatására sátortáborokat épített fel a migránsok fogadására. A veszélyesnek ítélt bevándorlókat a Kuba szigetén lévő, USA által bérelt guantánamói bázisra szállítják. Kolumbia esetében pedig, miután nem engedte be a légterébe a kolumbiai állampolgárokat szállító amerikai katonai gépeket, rövid időre kiéleződtek az ellentétek a két ország között. Az USA azonnal büntetővámokkal reagált, mire Kolumbia az elnöki repülőgépet küldte el a migránsok hazaszállítására.
Grönland óriási vitákat váltott ki az USA és Dánia között.
Trump bejelentette, hogy megszerzi a szigetet, Dánia pedig 14,6 milliárd dán koronát biztosított a sziget védelmére. Több dán katonai alakulatot vezényeltek a szigetre, és a dán haditengerészet több egységét is áthelyezték Grönlandra. A dán miniszterelnök konzultált a német kancellárral, akitől teljes támogatást kapott, valamint egyeztetett a francia köztársasági elnökkel is, aki előbb közölte, hogy francia katonai egységeket telepít Grönlandra, majd visszakozott. A dán külügyminiszter meglepő kijelentést tett. Biztos a sikerben, mivel az megfelel az ENSZ Alapokmányának. Ez számomra naivnak tűnik.
Az amerikai elnök átkeresztelte a Mexikói-öblöt Amerikai-öbölnek. Hasonló a helyzet a Perzsa/Arab-öböl tekintetében. Irán Perzsa-, míg Szaúd-Arábia Arab-öbölről beszél.
Az új amerikai elnök tárgyalt az ukrán elnökkel is. Volodimir Zelenszkij követelése, hogy Ukrajna kapja vissza 1991-es határait, beleértve a Krím félszigetet, az elvárt óriási orosz jóvátétel, 200 ezer katona, köztük amerikaiak állomásoztatása a későbbi határvonalakon és Ukrajna jövőbeli további támogatása, beleértve a NATO- és az EU-tagságot, az amerikai elnök számára még tárgyalási alapként is elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy az amerikai elnök vissza szándékozik térni Kissinger külpolitikai irányelveihez. Akkor meg kellett bontani a szovjet–kínai, ma az orosz–kínai együttműködést. A mai helyzet egyik legjobb példája, hogy Oroszországnak Kína az első számú külkereskedelmi partnere, míg Kínának Oroszország csak a hetedik. Az USA számára teljesen más veszélyeket testesít meg Moszkva, illetve Peking. A tajvani kérdés rendezését nehezíti, hogy Kína Hongkong esetében csak papíron alkalmazta az egy ország, két rendszer elvét. Számomra nyilvánvaló, hogy az USA elnöke megállapodásra törekszik az orosz elnökkel. Ezen a tanácskozáson a fő téma nem az orosz–ukrán háború lesz, hanem a közel-keleti belső gyűrű helyzete, Irán, a Száhel-övezet államai, a kínai kérdés, ezen belül Tajvan ügye. Az ukrán kérdés valószínűleg csak egy lesz a megvitatandó kérdések közül.
A gázai háborúban végre megállapodás született.
Izrael visszaengedi a gázai lakosokat, a Hamász fokozatosan szabadon engedi a még életben lévő izraeli foglyokat és átadja a halottakat. Izrael pedig nagy létszámú palesztin fogvatartott szabadon bocsátásához járul hozzá. Az amerikai elképzelés, hogy a palesztinok ürítsék ki Gázát és az ott élő palesztinokat fogadja be Jordánia és Egyiptom, nem talált elfogadásra a két ország részéről. A jordániai vezetés közölte, hogy már jelenleg is Jordánia lakosságának a többsége palesztin, és ez komoly biztonsági kockázatot jelent. Egyiptomban jelentős rizikót jelentenek a Sínai-félszigeten élő beduinok, és Kairó nem akar a Hamászhoz köthető, az ország biztonságát veszélyeztető erőket befogadni. Mindkét állam a kétállami megoldást, tehát egy zsidó és egy palesztin állam létét támogatja.
