Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók, ugyanakkor a történelmi eseményeket és személyeket többféleképpen lehet megközelíteni, látni-láttatni és megítélni. (Nem elítélni.) „Ahogyan én láttam” – ez a mondat Lakatos Géza egykori magyar királyi honvéd vezérezredes, 1944-ben rövid ideig miniszterelnök emlékiratának a címe. Szakály Sándor évtizedek óta úgy véli, olyan módon kell(ene) közelítenie a történésznek is a múlthoz, ahogyan a tábornok tette: ahogyan ő látta. Ezért tartotta és tartja fontosnak, hogy megismerje mások – hivatásos és amatőr történetírók, emlékirat- és naplóírók – gondolatait, véleményeit, reflexióit ugyanazon korszakról és eseményekről, mert ezekből a szubjektív mozaikdarabokból állhat össze a valós, hiteles összkép. Például a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeiről és fontos szereplőiről.
Mert Szakály (had)történészként elsősorban az elmúlt évszázad (és főként annak első felének) kutatója, jó ismerője, egyúttal – sokféle műfajban: könyvekben, tanulmányokban, előadásokban, interjúkban, újságcikkekben – elkötelezett ismertetője, (Boross Pétert idézve) igazságkereső misszionáriusa, akinek szolgálata „egy igazabb látásmód és közfelfogás kialakítása a nemzeti önérzetet tudatosan vagy tájékozatlansággal rongálók ellen”. Ebben az érdekfeszítő, gondolkodásra és múltnyomozásra inspiráló kötetében olyan kevéssé vagy (ma már) egyáltalán nem ismert könyvekre és szerzőikre hívja fel a figyelmet – még ha nem is mindig és mindenben ért egyet velük –, amelyek, akik tanúskodása által jobban és hitelesebben megismerhetjük sokat vitatott és évtizedekig elhallgatott, letagadott és/vagy meghamisított huszadik századi történelmünket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!