Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók, ugyanakkor a történelmi eseményeket és személyeket többféleképpen lehet megközelíteni, látni-láttatni és megítélni.
A múltunk közös, a rá való emlékezésünk azonban nem mindig az, sőt elég ritkán, leginkább ünnepi pillanatokban és programokon. Pedig Ravasz László református püspök szerint sorsunk emlékezetünkben van megírva: „mondd meg nekem, mire emlékszel vissza s én megmondom, ki vagy”. Ezt a szentenciát parafrazeálva azt is joggal mondhatjuk: mondd meg nekem, milyen könyveket olvastál s én megmondom, ki vagy. Például egy történetírót nemcsak az általa megírt, hanem az általa elolvasott, értelmezett és műveiben hivatkozott könyvek alapján is megismerhetünk. Már ha ismerjük, hogy az illető mi mindent olvasott.
Szakály Sándor Széchenyi-díjas (had)történészprofesszor megkönnyíti a dolgunkat, hiszen nemrég megjelent kötetében kereken száz könyvről írt véleményét, kritikáját, recenzióját olvashatjuk el. Ezek a rövid írások az elmúlt húsz esztendőben jelentek meg különböző napi- és hetilapokban, szakfolyóiratokban, és az így összegyűjtött „termés” személyes olvasónaplót alkot az alábbi csoportosításban: 1. (Had)történelem, társadalom, politika, kisebbségek. 2. Adattárak, lexikonok, kronológiák, életrajzok. 3. Forrásközlések, dokumentumkötetek. 4. Emlékiratok, emlékezések. 5. „Hadiművészet” – érmek, kitüntetések, szobrok. 6. Sport(olók), sport(politika), sport(történelem). Mint az Előszóban írja, ezek egy érdeklődő olvasó két évtized alatt megfogalmazott gondolatai szerinte figyelemre méltó könyvekről és szerzőikről.
Érdeklődő és értő, értelmező, gondolkodó, kritikus olvasó, aki úgy véli, az a helyes hozzáállás, ha a történész nem ítélőbíró akar lenni, sokkal inkább nyomozó, aki a történelmi tényeket és véleményeket, a valamikori (politikai, katonai stb.) döntéshozók mentalitását és motívumait, a fontos döntések hátterét, körülményeit, tágabb összefüggéseit vizsgálja. A történelem a rögzített és az emlékezetben őrzött múlt, és a jó történetíró ott kezdődik, hogy azt a múltat igyekszik megismerni, leírni és/vagy tanítani, ami és ahogyan valójában történt. És ott folytatódik, hogy az alternatívákat is vizsgálja: hogy ez vagy az az esemény másképp is történhetett volna. Ahogy John Lukacs, a nagy magyar–amerikai történetíró Huizingával egyetértve tanácsolja: Ha a történész Szalamiszról beszél, tegye úgy, mintha a perzsák még győzhetnének.
Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók, ugyanakkor a történelmi eseményeket és személyeket többféleképpen lehet megközelíteni, látni-láttatni és megítélni. (Nem elítélni.) „Ahogyan én láttam” – ez a mondat Lakatos Géza egykori magyar királyi honvéd vezérezredes, 1944-ben rövid ideig miniszterelnök emlékiratának a címe. Szakály Sándor évtizedek óta úgy véli, olyan módon kell(ene) közelítenie a történésznek is a múlthoz, ahogyan a tábornok tette: ahogyan ő látta. Ezért tartotta és tartja fontosnak, hogy megismerje mások – hivatásos és amatőr történetírók, emlékirat- és naplóírók – gondolatait, véleményeit, reflexióit ugyanazon korszakról és eseményekről, mert ezekből a szubjektív mozaikdarabokból állhat össze a valós, hiteles összkép. Például a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeiről és fontos szereplőiről.
Mert Szakály (had)történészként elsősorban az elmúlt évszázad (és főként annak első felének) kutatója, jó ismerője, egyúttal – sokféle műfajban: könyvekben, tanulmányokban, előadásokban, interjúkban, újságcikkekben – elkötelezett ismertetője, (Boross Pétert idézve) igazságkereső misszionáriusa, akinek szolgálata „egy igazabb látásmód és közfelfogás kialakítása a nemzeti önérzetet tudatosan vagy tájékozatlansággal rongálók ellen”. Ebben az érdekfeszítő, gondolkodásra és múltnyomozásra inspiráló kötetében olyan kevéssé vagy (ma már) egyáltalán nem ismert könyvekre és szerzőikre hívja fel a figyelmet – még ha nem is mindig és mindenben ért egyet velük –, amelyek, akik tanúskodása által jobban és hitelesebben megismerhetjük sokat vitatott és évtizedekig elhallgatott, letagadott és/vagy meghamisított huszadik századi történelmünket.
(Szakály Sándor: Könyvekről és szerzőikről. Recenziók, kritikák 2005–2024, Facultas Cognoscendi Akadémia Alapítvány, Budapest, 2025., 490 oldal)
