Az új dalok ugyanolyan jók, mint a régiek

– Szerintem a művészetben fontos, hogy az alkotó a nagy elődök vállaira álljon, ahol ők abbahagyták, onnan próbáljuk mi továbbvinni a magunk történetét – nyilatkozta lapunknak a hajdani Prognózis frontembere, aki éppen nagyszabású jubileumi koncertjére készül. A hetvenéves Vörös István még emlékszik a régi időkre, de új tervekről is beszél.

Fotó: Csata Judit

– Sok zenész ír nagy slágereket, amelyek aztán egész életükön át elkísérik, mindenki ezzel azonosítja őket. A Prognózis emblematikus dalai – például a Tele van a város szerelemmel vagy a Hajsza közben – bénítják az embert, vagy hetvenévesen is jó érzés eljátszani a színpadon?

– Mind a két állítás igaz lehet. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy az említett dalok annak idején és ma is olyan népszerűek. A Magyar Ifjúság hajdani slágerlistáját, amely csütörtök este hangzott el a rádióban, hosszú hónapokig vezettük. Sokat segített ebben persze a közönségünk is, akik lelkesen újra és újra ránk szavaztak. Másrészt az is igaz, hogy furcsa, amikor egy olyan alkotónak, mint én, aki a tizenkettedik lemezére készül, valaki azt mondja: Pisti, micsoda korszak is volt az, de jó dalokat írtatok! És az új dalaimat ismered? – kérdezem tőle. Nem ismeri, de nem is ismerheti, hiszen manapság már nem, vagy alig hangoznak el a rádiókban az újabbak. Régen a Tele van a város vagy a Hajsza közben komoly médialehetőséget hozott. Manapság az újabb szerzemények – mint például a nagy közönségkedvenc Minden percért kár – nem kapnak ilyen figyelmet. Persze nemcsak én, hanem mások, Demjén Rózsi vagy Presser Pici is már szóvá tették ezt a hiányosságot. Azt hiszem, mi, akik elég régóta benne vagyunk a műfajban, mindannyian szeretnénk, ha azoknak az új daloknak is megadnák a lehetőséget, amelyek legalább ugyanolyan jók, mint a régiek. Szerencsénkre léteznek közösségi oldalak, amelyek lehetővé teszik a megjelenést, dalainkat ott is megtalálja a közönség.

– Hogyan írsz dalokat? Létezik valami jellegzetes, saját Vörös Pisti-s stílus, amely mindig visszatér, vagy figyeled az utóbbi évek zenei hatásait, és azok is hatással vannak a munkásságodra?

– Szerintem a művészetben fontos, hogy az alkotó a nagy elődök vállaira álljon, ahol ők abbahagyták, onnan próbáljuk mi továbbvinni a magunk történetét. Fiatal koromban imádtam a Creedence Clearwater Revivalt, dalaikból megtanultam a dalkomponálás fortélyait. Aztán jött a jazzrock és a progresszív korszak, ámulva hallgattuk a King Crimsont, a Genesist Peter Gabriellel vagy éppen a Jethro Tullt. Az ő igézetükben éltem, lenyomatuk a mostani zenémben is észrevehető. Koncertjeimen, lemezeimen szerintem érezhető a hangulati váltásokból, hogy kiknek a képletes segítségével alkotom meg önmagamat. Dalaimban fellelhetők ezek a hatások, de ott van az én pályám, küzdelmeim, élményeim is. A hetvenes években például Syriusra jártam a Bercsényi Klubba, én is ott ültem a „matracos bulikon”. A legújabb lemezemre írtam egy dalt ezekről az emlékekről, a címe Hajni és Pisti. Arról szól, hogy Syrius-koncerten járunk, s hogy mit érzünk, mennyire lenyűgöz bennünket mindaz, ami a színpadról kiárad a közönségre.

– Május 3-án a MOMkultban jubileumi koncertet adsz, neves vendégek, régi barátok közreműködésével.

– Valóban, sokan ott lesznek azok közül, akikkel pályámon fontos közös pillanatokat éltünk át. Vikidál Gyulával például már a hetvenes években, a Record zenekarban is együtt játszottunk, Deep Purple-, Uriah Heep-dalokat nyomtunk. Ott lesz Jankai Béla és Cirmos Kormos Gábor, akik a nyolcvanas években hajdani társaim voltak a Prognózisban, a kilencvenes évek „hőse” pedig St. Martin, akivel az Ez egy kutya világ című lemez korszakában játszottam együtt. A kétezres éveket Szalóki Anett fémjelzi, ő vokalistaként indult zenekaromban, mára pedig szólópályára állt. Ami a jubileumi koncertet illeti: ilyenkor mindenki ott van, ott énekel, közös kikapcsolódás az együttlét, és visszarepülünk a múló időben. Minden korszakomból szólnak a dalok, ahogyan a plakáton is hirdetjük, a Prognózistól napjainkig, vagyis a megjelenésre váró új dupla albumról is bemutatunk két dalt. Szeretettel buzdítok mindenkit, aki ismeri az én történetemet, hogy jöjjön, és azokat is, akik még nem ismernek, csak hallják a híreket – zárásként pedig még csak annyit: a kultrock legyen veletek!