Doktor bácsi a vérzivatarban

Egyedülálló hadinapló-trilógia jelent meg nemrégiben az első világháborús emlékiratok kiadása terén évek óta jeleskedő Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány jóvoltából. Kemény Gyula ezredorvosnak a leglebilincselőbb kalandregényeket is megszégyenítő hadútját követve a balkáni fronttól az Isonzó menti hadszíntéren át egészen a palesztinai sivatagig jutunk a magyar bakákkal.

Megható történetek azok, amelyekben a szerző az ellenségben nem az ellenséget látja és láttatja, hanem csupán az életéért remegő-küzdő másik embert. A naplószerző természetesen értük is minden tőle telhetőt megtett a segélyhelyen, de szívesen örökítette meg mások emberségének a történeteit is. Kemény Gyula Ezredorvos a tűzvonalban címmel kiadott második, isonzói naplójában rögzített pillanat, ahogy a több sebből is vérző olasz őrvezető meg a magyar káplár, aki golyót kapott tőle a tüdejébe, egymás mellett fekszik, és utóbbi bármiféle harag nélkül csak így összegzi közös orvosuknak az összecsapásukat: „Jól elláttuk egymást a komával.” Hasonlóan emberi történet, amikor az egyik olasz fogoly és a melléjük rendelt kísérő boldogan ismernek egymásra, mert a talján korábban egy utcában dolgozott Nagyváradon az őrséget ellátó cigány bakával.

Kemény Gyula azonban nemcsak a háborúban arató halál és a felemelő emberi történetek krónikása, hanem fogékony a hétköznapi élet szépségei és a más kultúrák iránt is. Ezért is jelentkezett 1918 tavaszán önként az úgynevezett Keleti Hadtestbe, amely révén egy tüzérkülönítménnyel Törökországon keresztül egészen a Szentföldig jutott. Ennek históriáját Végjáték a sivatagban címmel – török nyelven is hamarosan megjelenő – harmadik naplójában olvashatjuk. 

Lélektani pontossággal, szelíd humorral ír az általa gyönyörűségesen szépnek tartott török nőkről, az őket körüllengő titokzatosságról, ennek okáról, azaz az arcukat takaró fátyolról. „A fátyol nem a rabszolgaság, nem az elnyomottság jele, hanem ellenkezőleg, a női hódítás, a férfibolondítás, a szerelmi izgatás igazi fegyvere, s igen hatásos. Mert ahogy szeretnők a szép női testet ruha nélkül látni, úgy szeretnők a fátyolt is fölemelni s alánézni” – vallja be Kemény Gyula, aki azért arról is beszámol, hogy az eltakart arcú nő módot talál fátyla fellebbentésére, ha kérkedne szépségével: „…ezt akkor teszi meg, ha neki tetsző, megfelelő emberekkel találkozik. Ilyenkor megáll, előveszi aranyhímzésű retiküljéből kicsi zsebkendőjét, felveti fátyolát s megtörli az arcát, mialatt mozdulatlan fejjel, de forgó szemekkel ide-oda néz.” 

Kemény Gyula ezredorvos naplósorozata nemcsak nyomtatásban férhető hozzá, de a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány blogján is fellelhető. Az első világháború szörnyűségeit és értelmetlenségét kendőzetlenül bemutató emlékirat, amely nyilvánvalóan a szerzőt ért traumák feldolgozásának is eszköze, különösen hasznos mementó lehet azoknak a nemzedékeknek, amelyek személyesen nem tapasztalták meg a háború pusztítását. Rajta keresztül életünk kockáztatása nélkül átélhetjük a dédapáinkat, ükapáinkat ért bozalmakat, hogy aztán ki-ki maga dönthesse el, hogy a háborút megfelelő eszköznek tartja-e a konfliktusok kezelésére.