Figyelemre méltó módon a nyugati baloldali szervezetek és a szovjet vezetés részéről egyaránt heves tiltakozások, támadások érkeznek a moszkvai megbízásból titokban hazaszökő és államellenes puccsra készülő Rákosi Mátyás volt népbiztos és társai érdekében. A Szovjetunióból jövő fenyegető levelet elvben Mayer János agrárminiszternek címezték, amiről a Budapesti Hírlap számol be szeptember 30-án. Eszerint a Nemzetközi Paraszttanács elnöksége,
a szovjetek egyik szervezete „azzal vádolja ebben a levélben a magyar politikai rendszert, hogy a parasztot elnyomja, jogtalanságban hagyja, s arra kényszeríti, hogy verejtékes munkájával dologtalan heréket hizlaljon”. Azzal fenyegetőzik, hogy „harcba fogja szólítani a parasztságot a parasztsajtó szabadságáért, a parasztság földhöz juttatásáért és az ellene irányzott törvények és rendeletek megszüntetéséért.”
Arról is írnak, hogy Bethlen István miniszterelnök fenyegető levelet kapott a Rote Hilfe (Vörös Segély – a szerző) kommunista szervezettől. Kiderül belőle: „azért vonnák felelősségre és azért fenyegetik megtorlással a kormányférfiakat, mert az elfogott Rákosi Mátyással a rendőrségen állítólag rosszul bántak, fenyítésekkel igyekeztek vallomásra bírni, amint ezt a magyarországi szocialista közlöny élénk színezéssel megírta és világgá kürtölte.”
Rakovszky Iván belügyminiszter a szeptember 30-i Pesti Hírlap szerint kijelenti:
a budapesti államrendőrség a perrendtartás legszigorúbb betartásával járt el Rákosiék ügyében, a bántalmazásokról és az elállított bolsevisták sérüléseiről terjesztett hírek tehát egyszerű kitalálások.” A tárcavezető leszögezi: „a Rákosi-féle mozgalom rendkívül komoly szervezkedés volt, amely ha a rendészeti hatóságok csírájában el nem fojtják, alkalmas lett volna az ország társadalmi rendjének újbóli felforgatására.

Bethlen István az október 2-i Pesti Hírlapban, a félszáznál is több összeesküvő kihallgatásának befejezése után arról beszél: „a bántalmazásokról szóló rágalmakat nemcsak az illetékes hatóságok cáfolták meg a legerélyesebben, hanem azok valótlanságát a független magyar sajtó is spontán elismerte.
Nyilvánvaló tehát, hogy ennek a távirati kampánynak semmi más célja nincs, mint az, hogy Magyarország megrágalmazásával az európai közvélemény figyelme eltereltessék a dolgok lényegéről, tudniillik arról a merényletről, amely Magyarország belső békéje, nyugalma és közrendje ellen irányult.” Hozzáteszi: a kormány „igazságának tudatában méltóságán alulinak tartja, hogy ezekre a távirati tiltakozásokra választ adjon.”
Tisztában van vele ugyanis, hogy a „józanul gondolkodó külföldi közvélemény a maguk értéke szerint bírálja el ezeket a támadásokat.”