Nem tudni, mi az igaz a hírekből. Az biztos, hogy történt valami a kilövőállással, amelynek a kijavítása azonban kérdéses. Az űrkikötő katonai létesítmény, az ottani hírközlés is titkosított, a nemzetközi sajtó pedig előszeretettel élcelődik egy-egy hiba felett. Elképzelhető, hogy – miként az orosz Roszkoszmosz közölte – a hiba könnyen elhárítható, és hamarosan ki is javítják a kilövőállást. De nem zárható ki, hogy a baj nagyobb, mint amit bevallanak, és valóban teljes rekonstrukcióra lesz szükség Bajkonurban.
Ez nem lenne meglepő, ugyanis Bajkonur már réges-rég túl van az eredetileg tervezett működési idején; muzeális állomás, az infrastruktúra elégtelen, a technológia pedig múlt századi, ugyanakkor a legendája egyre növekszik az évek során, a kikötőt működtető stáb pedig mindent tud, amit az űrrepülésről tudni lehet. A kazah sivatag mélyén felépített kilövőállomás elmozdítása sokszor felmerült, de nem csak a horribilis költségek okozzák, hogy végül minden maradt a régiben. A szakmai gárda és az űrhajósok maguk is szeretik Bajkonurt, és nem cserélnék fel a jövő csillogó-villogó űrközpontjával. Ami jelenleg még sci-fi.
Az emberiség még nem képes olyan űreszközöket gyártani, amelyeket a filmekben látunk, kétséges, hogy valaha lesznek óriási monstrumok, amelyek méltóságteljesen haladnak az űrben, s ott elfogadható kényelemben lehet tartózkodni.
A mai és feltehetően holnapi-holnaputáni technológia azt teszi lehetővé, hogy különlegesen kiképzett, rendkívül bátor és mindenről lemondani kész űrhajósok hosszabb-rövidebb időt a Földhöz közeli pályán töltsenek, de a távolabbi missziókról ma még csak álmodni merünk, sem a Mars-utazás nem reális, de valójában a Holdra se tudnánk most visszatérni.
Bajkonur felújítása a mostani háborús időszakban nem tűnik prioritásnak, de nem lehetetlen, hogy Moszkva mégis kivételt tesz. Az űrkutatás ugyan elsőre úri hóbortnak tűnik, amellyel a nagyon gazdag és fejlett államok töltik felesleges idejüket és ölik bele pénzüket, de ez csak a látszat. A valóságban az orosz gazdaság és a hadiipar is kiemelten támaszkodik az kutatásra, az ottani technológiai fejlesztési lehetőségeket kihasználja, nem beszélve a rengeteg, a földi atmoszférában nem elvégezhető kísérletről. Sokatmondó tény, hogy Oroszország akkor is fenntartotta űrprogramját, amikor a mostaninál sokkal súlyosabb volt a világpolitikai és gazdasági helyzet. Emlékezhetünk a Szovjetunió összeomlására, amikor egy napra előre is nehéz volt tervezni, a képlékeny helyzetben azonban fennmaradt az űrprogram.
Az önmagát túlélt gigász, a Szovjetunió hivatalosan 1991. december 26-án szűnt meg létezni, a tizenöt tagország egymást követően hagyta el a rozsdás birodalmat.
Ezt elméletileg fentről nézte Szergej Krikaljov, aki éppen a Mir űrállomáson végzett kutatásokat szovjet állampolgárként. A lentieknek egyéb dolguk is volt, mint a fölöttük köröző űrhajóssal foglalkozni, akinek megszűnt az állama, így a missziót meghosszabbították, összesen 311 napig kellett fennmaradnia az űrállomáson, míg le tudták hozni a földre. Bajkonur akkor már a független Kazahsztán területén volt, Krikaljov pedig csak szovjet – vagyis érvénytelen – útlevéllel rendelkezett. A megállapodások Alma-Ata és Moszkva között még csak körvonalazódtak, az űrprogramot Oroszország folytatta a Független Államok Közössége nevében, bár igaz, a diplomáciai-jogi problémákat át lehetett hidalni, hiszen csak egyetlen emberről volt szó. De az nyilvánvaló volt akkor és azóta is, hogy Oroszország bármi áron ragaszkodik az űrkikötő működtetéséhez és a program fejlesztéséhez. Ezért Moszkva 2005-ben ötvenéves időtartamra bérbe vette az űrközpontot és a környező földterületet Kazahsztántól. Ez azt jelenti, hogy az alapvetően ma is zárt városban az orosz törvények érvényesek, a lakosság túlnyomórészt orosz, akik az űrkikötővel kapcsolatos ügyeket viszik, de viszonylag kiegyensúlyozott viszonyt ápolnak a vendéglátó kazahokkal. Csakhogy a háború mégis drága dolog, Kazahsztán pedig nem mindenben ért egyet Oroszországgal. A hírek szerint Moszkva nem fizette ki a legendás Gagarin Indulása nevű kilövőállásért járó pénzt Kazahsztánnak, így onnan utoljára 2023-ban indult rakéta, s várhatóan nem is indul több. Ez az a helyszín, ahonnan Jurij Gagarin emelkedett az űrbe elsőként a Földről, s amelyből feltehetően múzeum lesz, ha majd egyszer a katonai-tudományos objektumot minden részében látogathatóvá teszik. Ehhez nem csak az kell, hogy a beutazási feltételek enyhüljenek, de azt is érdemes megemlíteni, hogy a környéken van ugyan repülőtér, de menetrend szerinti légi közlekedés nincs, legközelebb a 250 kilométerre található Kyzylordába repülnek gépek, de oda is csak Kazahsztánból és nyáron a török riviéráról. Az „igazi” nemzetközi repülőtér 700 kilométerre, Simkent városában található, az üzbég határnál.
Vasútközlekedés is van a környéken, de az óriási távolságok miatt nem különösebben életszerű, hogy turisták csoportjai akár egy napon át is zötykölődjenek a vonaton, míg Almatiból vagy Asztanából eljutnak az űrkikötőig.
Az űrkutatásban így visszájára fordult a furcsa helyzet, amely a NASA űrsiklóprogramját (Space Shuttle) követően alakult ki. Az Atlantis 2011-es útját követően az űrsiklókat nyugdíjazták, és 2020-ig nem is indult amerikai rakéta az űrbe, kizárólag a Roszkoszmosz vitte a rivális embereit. Akkor kezdődtek a komolyabb kísérletek a magáncégeknek kiszervezett űreszközökkel, amelyek ma is tartanak, így az Egyesült Államok képes embert juttatni a világűrbe – civil segítséggel –, Oroszország viszont jelen pillanatban nem. A kását persze nem eszik olyan forrón, ahogy főzik, az utolsó misszió során két orosz és egy amerikai jutott el a Nemzetközi Űrállomásra, vagyis a NASA és a Roszkoszmosz együttműködése ma is él, dacára a nagyon súlyos diplomáciai és katonai helyzetnek. A két nagyhatalom állami szervei között a viszony mindig fagyos, ugyanakkor szakmailag magas színvonalú volt, az űrkutatásban egymáshoz szoktak a felek, és kölcsönösen nagyra becsülik a másik tevékenységét. Szakértők szerint jelenleg az űrkutatás az egyetlen olyan terület, amely lényegében zökkenőmentesen átvészelte a viszony romlását. De nem tudni, meddig tart még ez a kapcsolat. A Nemzetközi Űrállomás napjai ugyanúgy meg vannak számlálva, mint Bajkonuréi, politikai akarat pedig arra van, hogy a jövőben Oroszország és Amerika külön-külön építsen űrállomást, nem beszélve a kínaiakról, akik már javában fejlesztik a sajátjukat. Az ilyen elképzelések megvalósításához nem lesz elég a Gagarin Indulása, de talán a Kennedy Űrközpont sem, az anyagi háttérről nem is beszélve. Míg az Egyesült Államokban láthatóan a civilek is látnak üzleti lehetőséget az űrkutatásban, Oroszországban ez lassabb folyamat, ha egyáltalán vannak ilyen tervek. A kérdésekre várhatóan csak akkor kapunk választ, amikor befejeződik a hosszúra nyúlt és pokoli drága háború Oroszország és Ukrajna között, ami egyértelműen gondokat okoz az orosz gazdaságban, még ha megroppantani azt nem is fogja.
Borítókép: Indul az űrállomásra az MSz-28-as misszió Bajkonurból (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!