Ki akar ártani vele?

Mi lehet a pletyka funkciója, mit tegyünk, ha nem akarunk részesei lenni, és vajon hogyan hat a pandémia erre az ősi késztetésre?

Szerényi Gábor rajza Forrás: Magyar Nemzet

Néhányan szeretik tagadni ezt, de az egyik legemberibb cselekvés. A pszichológusok úgy gondolják, már az ősember is pletykált, s ennek evolúciós haszna volt – segített a kapcsolódásban, és ezáltal az összetartást, egymás védelmét erősítette. Mi lehet a pletyka funkciója, mit tegyünk, ha nem akarunk részesei lenni, és vajon hogyan hat a pandémia erre az ősi késztetésre?

A pletykálást általában negatív felhang kíséri a köztudatban. Az 1990-ben elhunyt Norbert Elias szociológus, a terület egyik úttörője szerint a pletyka „egy többé-kevésbé pejoratív információ, amely két személy között hangzik el egy harmadik rovására”. A Psychology Today oldalán a közelmúltban megjelent cikkben Edward Hallowell pszichiáter „emocionális szadizmusként” utal a pletykára, és valós vagy elképzelt információk engedély nélküli megosztásaként definiálja a jelenséget.

A szerző azonban keveri a rémhírt, az intrikát a pletykával. Vannak más fogalmak is, amelyeket érdemes elkülöníteni, ilyen például a rágalom vagy a bullying – azaz a zaklatás, megalázás, bántalmazás. A rágalmazónál van szándék. A zaklatónál szintén van szándék. A pletykáról ez nem feltétlenül mondható el. Az utóbbi esetében a legfontosabb, hogy az valakinek a háta mögött történik, és valamilyen közös ismerős az alanya – tájékoztat Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, pletykakutató, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa. Hozzáteszi: nem a pletyka az, ami az emocionális szadizmussal összekapcsolható, hanem a mérgező magatartás. Mindenki pletykál. A kérdés, hogy ki akar ártani vele. Soha nem az eszköz a bűnös.

Számos definíció és megközelítés létezik a pletykára, amelyekben általában közös, hogy nem tisztán pozitív cselekvésként ábrázolják. Mindezek ellenére ősidők óta velünk van. Az ember társas lény, és a kapcsolatokra való kiéhezettségét a pletyka – akár negatív, akár pozitív – részben ki tudja elégíteni. Robin Dunbar­ antropológus, az Oxfordi Egyetem professzora a jelenség evolúciós magyarázata mentén „kurkászó beszélgetésnek” nevezte azt, amikor a kommunikáció nem egy konkrét információ megszerzésének vagy átadásának szükségletéből fakad, hanem a „mi újság?”, „hogy vagy?” kérdésekkel kezdődik, és valójában az érzelmi kapcsolatok megerősítésével folytatódik – idézi Szvetelszky Zsuzsanna.

Szerényi Gábor rajza
Fotó: Magyar Nemzet

Habár a pletyka jóval több, mint unaloműzés, fecsegés vagy áskálódás, Edward Hallowell ­cikkében arra talán helyesen világít rá, hogy sajnos kiérdemelte rossz hírnevét. Az emberek hajlamosak inkább a negatív eseményekről pletykálni. Sokak számára érdekesebb az, hogy valaki válófélben van vagy meghízott, mint az, hogy milyen sikereket ért el a munkahelyén. Gondoljunk csak a szenzációhajhász magazinokra, műsorokra, amelyek elsődleges célja az, hogy minél mélyebbre ássanak egy ember magánéletében. És az olvasók, nézők nem a harmonikus hétköznapokra kíváncsiak. Hanem a botrányra.

Érthető, ha valaki ebbe beleun. Ha nem akar mindenkiről mindent tudni. ­Julia Breur floridai klinikai pszichológus szerint többféleképpen meg lehet birkózni a pletykálás nyomasztó közelségével. Egyrészt koncentrálhatunk a pozitív dolgokra, amelyeket tudunk a pletykált személyről. Ez a szemléletváltás pedig a pletykálkodást ténylegesen pozitív és felvilágosító információcserévé változtathatja. Másrészt, ha valaki nem akar részt venni a kibeszélésben, bármikor kiléphet a helyzetből, vagy témát válthat. Pletykálni ugyanis hasznos lehet, de semmiképp sem kötelező.

Na de mi a helyzet a pletykálkodással a pandémia idején? Amikor rengetegen otthonról dolgoznak, társadalmilag elszigetelődnek, és programot sem igen szervezhetnek. Hogyan hat mindez erre az alapvető emberi késztetésünkre? Egyes kutatások szerint a mindennapi kommunikáció hatvan százaléka pletyka. Miről és hogyan pletykálunk most ennyit? – tettük fel a kérdést Szvetelszky Zsuzsannának.

A koronavírus első hullámában nagyjából sikerült alkalmazkodnunk az új helyzethez. Az ember leleményes, ezért megtalálja azokat a technikákat, amelyekkel áthidalhatja vagy csillapíthatja a nehézségeket. Ilyen például az is, hogy az idősebb generációk is megtanulták több platform használatát, mert rá kellett jönniük, hogy máskülönben kimaradnak valamiből, lemaradnak valamiről – mondja a szakember.

Ebből következik, hogy a pletykálás egyik legfőbb színtere a már korábban is teret hódító online tér lett. A pletykakutató ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a virtuális platformok még ebben a helyzetben is inkább a gyenge kapcsolatok vagy a nem túl erős kapcsolatok mentén uralják a terepet. A közeli barátok találkoznak egymással, ami lehetőséget ad arra, hogy jelenleg is továbbadjanak történeteket, eseményekről számoljanak be egymásnak. Tehát valójában a platformok, a csatornák és a koronavírus következtében a témák lettek változatosabbak. A pandémiás helyzet ugyanis a pletykának valódi melegágya lett. Ki betegedett meg, hogy vészelte át, beoltatja-e magát, nem volt-e könnyelmű, megbízhatatlan. Ezekről a kérdésekről bőséggel lehet most pletykálni.

Idetartozik az úgynevezett „Covid-shaming” jelensége is, amely arra utal, hogy valakit azért ítélünk el, mert titkolja a betegségét. Vagy egy másik témakör: ha valaki fegyelmezetlen, nem tartja be a járványügyi szabályokat. Ez az emberek számára nagyon jó kibeszélőtéma. Hallottad, hogy X. Y. bulit rendezett a pandémia közepén? – és ehhez hasonló információk. Úgy gondoljuk, ezen döntéseikkel jól lehet jellemezni az illetőt – tájékoztat a szakértő.

Szvetelszky Zsuzsanna szerint az biztos, hogy mint minden más, a pletykálás szokásai is megváltoztak a pandémia alatt. De hangsúlyozza: a járványhelyzet a meglévő hajlamokat, jelenségeket nagyította fel vagy hangosította ki. Aki eddig is pletykált, annak most is igénye van rá, és többet telefonál, többet chatel, illetve gondoskodik róla, hogy megszerezze az információkat és terjessze azokat. Aki pedig eddig sem tette, az most kényelmesen bekuckózva teszi a saját dolgát, és hálás azért, hogy nem fut össze valakivel, aki ráköszön, és egyből történeteket mesél a közös ismerősökről.

Mindannyiunknak gyönyörűsége telik a suttogva elmondott és gyanúsítgatással átszőtt pletykákban – vallotta Lukianosz ókori görög író. Ez a megfogalmazás tartalmazza azt a kettősséget, amelyet a pletykálással kapcsolatban érzünk: jelen van benne a gyönyörűség és a gyanúsítgatás. A kulcs abban rejlik, hogy ártó szándéktól mentesen pletykáljunk. Akkor már semmi szégyellnivaló nem lehet abban a tényben, hogy valójában mind pletykálunk. Függetlenül attól, hogy éppen világjárvány tombol, vagy sem.