– Négy és fél millió ember él társasházban Magyarországon – ez a szám megközelíti a lakosság felét. Az összesen 118 ezer társasháznak kicsit kevesebb, mint a fele Budapesten található – mondja Weisz Gábor Miklós. – Óriási piacról és hatalmas vagyonról van tehát szó, miközben a társasházkezelők nagy része frusztrált személyiség. Nem arról van szó, hogy valaki hibázik; a képviselőknek sokszor sötét ügyleteik vannak: visszaosztás, fekete pénz kivétele a beruházásokból, és még ezenkívül is megkeresik őket ajánlatokkal… Itt bírni kell a feszültséget. Ne menjen mentősnek, aki nem bírja a vér látványát, ne menjen társasházkezelőnek, aki nem bírja, hogy ostromolják, naponta hívogatja az Airbnb-s, hogy figyelj, intézd már el nekem ezt és ezt. Ilyenkor visszadobom a labdát: „Gyűjtsd össze a tulajdonosok aláírását, és ha kiderül, hogy a lakóközösség támogatja a tervedet, akkor szívesen foglalkozom vele.” A társasházkezelő nem lehet gyenge ember. Szolgáltatást végez, így nem árt, ha tudja, kinek az érdekeit kell képviselnie. De a jelenlegi helyzet ellenőrizhetetlen: ha a közös képviselő megszerzi a lakók bizalmát, akár két évet is ellébecolhat. Persze hangzatos ígéretek mindig vannak. A társasházi törvény évek óta módosításra szorul, de addig is, amíg ebben előrelépés történik, jó, ha tudja a lakóközösség, nincs kiszolgáltatva: csak az elején kell a szabályokat lefektetni. A kiadást érdemes a lakóközösség hozzájárulásához kötni minden esetben. És legjobb volna ezt a feltételt évente megújítani, hiszen akkor a lakáshotel tulajdonosának is érdekében állna a nyugalom fenntartása, máskülönben nem kapna engedélyt a további működéshez.