Szódolgozat

A remény egy napig tartott, 2020-tól mégiscsak kell a nyelvvizsga a felsőoktatási belépőhöz. A nyelvtudás ­egzisztenciális kérdéssé vált, iskolai oktatásával viszont mindenki elégedetlen. Már leírták a hibáit, de a terápiá­ról még nincs döntés. Az első lépés lehet, hogy a kormány minden magyar diáknak kétszer két hét külföldi nyelvtanfolyamot biztosít.

Németóra a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában. Fotó: Vajda János

Az idegen nyelv nem tudása maga a röghöz kötés, márpedig Magyarországon az elvándorlás slágertéma. Így akár örülhetnénk is, hogy a magyarok 40 százaléka csak magyarul tud. Az arány folyamatosan javul, közben mindenki okkal szidja az iskolai nyelvoktatást, pedig az érettségiig a magyar diákok minimum 936 nyelvórát ülnek végig, márpedig a B1, vagyis az alapfokú nyelvtudás eléréséhez 350-400 tanóra elég, ez azt jelenti, két B1 is kijönne a kötelezőből.

Öveges Enikő és Csizér Kata tavaly tette le Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról című kutatási jelentését az Oktatási Hivatal asztalára.

A kutatók feltették a kérdést: ha minden adott – a képzett tanár, az elegendő óraszám, a szakkönyv –, miért nem jönnek az eredmények? Miért nem jut el a középiskolások közel fele a B2 (középfokú nyelvvizsga) szintre? Miért döntenek sokan a kiegészítő magánoktatás mellett? Miért negatív a megítélése az iskolában folyó nyelvoktatásnak? A kutatás során intézményvezetőket, tanulókat, nyelvtanárokat és szaktanácsadókat kérdeztek, majd megfogalmazták a javaslataikat.

Tartalmi, szerkezeti és pedagógiai problémák is látszanak. Át kell például gondolni a két idegen nyelv tanítását az általános iskolákban és a szakgimnáziumokban, a többség ugyanis csak az egyik nyelv tanulásában érdekelt. Szabályozni szükséges a tanulócsoportok nagyságát, erősíteni a szintfelmérést, és legalább egy évvel korábbra, vagyis harmadik osztályra tenni a kötelező nyelvtanulás kezdetét. A nyelvtanárokat támogatni kell módszertani és nyelvi ismereteik fejlesztésében, sőt a más szakos kollégákat is, akik így a saját példájukkal, tapasztalatukkal tudják ösztönözni a diákjaikat a nyitottságra, a világ iránti kíváncsiságra, valamint annak felismertetésére, hogy a nyelv nem önmagában való tudás, hanem a világ megismerésének a lehetősége. A két kutató felhívja a figyelmet a digitális segédeszközök hatékonyabb használatára, illetve a tanárok erre való jobb felkészítésére is.

Frontális tanítás

Az iskolai nyelvoktatás egyik legnagyobb problémájának a tudásszint kiegyenlítése, illetve kezelése tűnik. Sokan tanulják az iskola mellett magánúton is a nyelvet, ami az állami nyelvoktatással szembeni szülői elégedetlenséget tükrözi. Ezekkel a diákokkal viszont az iskola nem tud mit kezdeni. Ezt tapasztalja Margit is, aki évtizedek óta magánangoltanár, és négy gyermek édesanyja, tehát külső és belső szemlélő egyszerre. Margiték éveket töltöttek Kanadában, a gyerekek tökéletes nyelvtudással érkeztek haza (jobban beszéltek angolul, mint magyarul), aztán bekerültek a gimnáziumba, és kezdődött a „what’s your name?”. Két kötelező idegen nyelvet kellett tanulniuk, az angol és a német volt csak a kínálat. Ez a legtöbb helyen így van, de hogy is lehetne másként egy vidéki középiskolában? Az a diák tehát, aki magánúton tanulja már valamelyik nyelvet, unja magát az órán. A tanár viszont igyekszik megfelelni minden szintnek, ezért tempósan halad, hogy utolérje a jókat – a kezdők közben lemaradnak a kanyarban. Margit tanítványai szinte mind nyelvvizsgára készülnek. A többség sikeres, mert hallgatnak rá, és olyan típusú vizsgát választanak, amelyik illik a tudásukhoz. Nyelvvizsgafajtánként más a követelmény.

Aki ambiciózus, az órán kívül is tanul, eredeti nyelvű sorozatokat néz, vagy játszik a számítógépen, mint Juli 17 éves fia, aki kicsi kora óta „gamer”, vagyis szenvedélyes számítógépes játékos. A csoportos játékok során megtanult angolul, kitűnő az amerikai angol kiejtése, a játék során ugyanis nemcsak harcolnak, hanem beszélgetnek is a társakkal. Angolból az iskolában csillagos ötös, de más tantárgy nem érdekli. Ő már felismerte a nyelvtudás értelmét, kérdés, mikor látja be, hogy ez magában kevés lesz.

Mit tud kezdeni a különböző szintű tudásokkal a nyelvtanár? Ha előre néz, ha hátra, valakiknek bizonyosan elvesztegetett idő a tanórája. A legegyszerűbb az átlagosra építeni. Keveset beszélünk arról, mondja Margit, hogy a tanulást nem lehet megspórolni. Egy idegen szóval különböző környezetekben legalább hétszer kell találkoznia egy diáknak, hogy rögzüljön. Az iskolai nyelvórák többségében viszont nincs lehetőség a beszédre, a jellemző ellenőrzési forma a szódolgozat. A jó eszűek a szünetben bemagolják, ötöst kapnak, mert a cél nem a tudás, hanem az ötös dolgozat.

Németóra a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában.

Az Öveges–Csizér-féle kutatásban is olvasható: gond van a tanítási módszerekkel, jellemző a frontális tanítás, a tanárok dominanciája, kevés a csoportos munka. Gyakori, hogy a tanár magyarul is beszél az órán. Kiderült, hogy minden ötödik diák nyelvi szorongással küzd, ami az idő haladtával fokozódik, ugyanakkor csökken a motiváció, nő az órai unalom. A hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumok tanulóinak jobbak a tapasztalataik, mint a szakgimnáziumokban tanulókéi. A felmérés szerint nem fejlődik kellőképpen az iskolai nyelvórákon az írás- és a beszédkészség, a tanulók megközelítőleg fele nem hallgat sokféle idegen nyelvű szöveget a nyelvórán. A tanulók keveset beszélnek tanáraikkal és csoporttársaikkal, különösen életszerű helyzetekben. A kutatók ezért javasolják, hogy fordítsanak az iskolák nagyobb figyelmet az ismétlések elkerülésére, ne kelljen a haladó diákoknak is a kezdő szintre visszamenniük, a tanárok pedig nagyobb gonddal, a csoport tudásához illesztve válasszanak tankönyvet. Képezzék őket arra, hogy felismerjék a diákok egyéni igényeit, különbségeit, ezekhez igazítsák az órai munkát. A tanulók egyénként és nem csoportként kezelése hozzájárulhat nyelvtanulási sikereikhez.

Megakadó ív

A nyelvoktatás talán az egyetlen olyan terület, ahol olykor le merik írni, hogy az integráció, vagyis a vegyes tudású tanulócsoport nem a haladást szolgálja. A közoktatással kapcsolatban mindenki óvatosan fogalmaz, a magánoktatásban ez nem kérdés. Egy idegen nyelvet tanuló tanfolyamon felmérik, ki mennyit tud, az egy szinten lévők kerülnek össze. Az Öveges–Csizér-tanulmány így fogalmaz: a jelenleg legelterjedtebb szintfelmérést érdemes még tovább erősíteni, a megfelelő tesztekről és módszerekről továbbképzést biztosítani. A képzési szakaszok közti folytonosság biztosítása kulcsfontosságú, hogy ne vesszenek humán és egyéb erőforrások kárba, valamint, hogy a tanulói motiváció ne csökkenjen az újrakezdések és megakadó fejlődési ív hatására.

Óvatos, de világos beszéd. Lássuk, hogy működhet a gyakorlatban! Beáta egy budapesti külvárosi tizenkét osztályos iskola angoltanára. A harmadikostól a tizenkettedikesig mindenkit tanít. Azt mondja, a nulláról indulóknál is kiütközik az év végére a különbség, mert a nyelvérzék létezik. Az oka pontosan nem leírható, de az angol esetében, amelyik mást ír, és mást mond, nyilvánvalóan e kettő különbségéből adódik. Vannak, akik nem képesek mindezt az agyukban összehozni. Ötödikre már vannak kettesek és ötösök, nyolcadikra kiderül, kit érdekel a nyelv. Akiket igen, azok nézik a sorozatokat, fejlődik a kiejtésük, kiteljesedik a tudásuk a gimnáziumi évekre. A gimnázium határszakasz, hiszen új diákok érkeznek az iskolába új, más tudással. Ilyenkor megvitatják a szakos kollégákkal, hogyan osszák el a társaságot. Van, hogy névsor szerint vágnak, van, hogy szintet mérnek. A homogén tudású csoporttal mindig könnyebb, a vegyes csoportban szórtak az eredmények. Beáta szerint nálunk nincs meg az egymástól tanulás kultúrája.

A kitörés feltétele

És végül a motivációról. Ági, a tizenkét éves ikrek édesanyja küzd a hatodikos gyerekeivel. Hiába érvel, hogy nyelvtudással többre mennek, lepereg róluk. Negyedik óta heti három a német-óra, de meg sem tudnak szólalni, pedig szeretik a tanárt is, a nyelvet is. Sok a szótanulás, mondja, több játék kellene, mert ebből nyolcadikra értékelhető tudás nem lesz. Aligha Ági az egyetlen, aki tehetetlenül nézi, hogy eredménytelen az iskolai nyelvtanítás, amelyet ma már minden szülő a kitörés, a jobb fizetés és jobb állás feltételének tart. És jövőre már a diplomaszerzés esélyének is.

Az Oktatási Hivatal felmérésében szereplők válaszai is mutatják, hogy a legnagyobb problémát a gimnáziumokban és szakgimnáziumokban az alacsony tanulói motiváció és a megfelelő, kommunikatív módszerekben jártas nyelvtanárok hiánya jelenti, míg az általános iskolában a tárgyi felszereltséggel kapcsolatos nehézségek. Javasolt tehát a nyelvtanárok szakmai fejlődésének a támogatása, illetve a nyelvtanulást segítő, nyelvórán kívüli programok. A miniszterelnök által most bejelentett, a hetedik és tizenegyedik osztályosoknak megszervezett és fizetett kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyam lehetősége a mélyszegénységben élő szabolcsi gyermekeknek is jár. Évfolyamonként 90 ezer körüli gyermeket érint. A nyelvtanárok figyelmeztetnek, ha ebből ingyen külföldi osztálykirándulás lesz, amelyet a diák a társaival magyarul beszélget végig, csak kidobott pénz. A családoknál elhelyezett diákok már profitálhatnak a lehetőségből. Főleg, ha jó hírünket keltik a világban. Ha sikerül, minden fanyalgóba belefagy a szó.