Az alacsonyabb rendű észhasználat rendszerint azt veti a filozófusok szemére, hogy amin gondolkodnak, annak nincs haszna. Hogy nem aktuális. Ez egyrészt igaz – hiszen a hasznosság csak a szatócsboltban lehet kritériuma a gondolkodásnak –, másrészt nem igaz. Rousseau eljátszik a gondolattal: mit tenne, ha nála volna Gügész gyűrűje. (Gügész a legenda szerint a birtokába került láthatatlanná tevő gyűrűt hatalomszerzésre használta fel.) „Az a képesség, hogy láthatatlanul behatolhatok mindenhová, csak egy dologban környékezne meg nehezen leküzdhető kísértésekkel; s ha egyszer tévútra siklottam, ki tudja, hova jutnék? Nagyon tökéletlenül ismerném a természetet és önmagamat, ha azzal kérkedném, hogy az ilyen képesség soha nem csábíthatna el, vagy hogy az értelem meg tudna állítani a végzetes lejtőn. Minden más dologban felelek önmagamért, de ebben az egyben elbuktam volna. Akit emberfeletti magaslatokra emel a hatalom, annak az emberi gyöngeségek fölött kell állnia, különben rendkívüli ereje csak mélyebbre süllyeszti a többieknél, nemhogy egyenlő maradna velük.”
Mindent összevetve arra jut: „…jobb, ha eldobom varázsgyűrűmet, mielőtt még valami ostobaságra ösztönözne. Ha az emberek makacsul másmilyennek akarnak látni, mint amilyen vagyok, s ha látásom ingerli igazságtalanságukat, el kell menekülni előlük. Rosszul teszem, ha érdekel a látásmódjuk: egyáltalán nem szabad törődnöm vele, hiszen nem én vagyok az, akit ilyennek látnak. Igazából sohasem voltam alkalmas a társadalmi életre, ami csupa nyűg, kényszer, kötelesség, s hogy független természetem mindig képtelenné tett az olyan kötöttségek vállalására, amelyeket el kell fogadnia annak, aki az emberek között akar élni.”
Merítő
