Luxemburgi Zsigmond IV. Károly német-római császár (1355–1378), cseh és német király (1346–1378) ifjabb fia volt. Apja bátyjának, Vencelnek szánta a cseh trónt és a német királyi címet is, ami lényegében egyenes utat jelentett volna számára a német-római császári cím megszerzéséhez. Károly idősebb fiát, Vencelt már két éves korában cseh királlyá koronáztatta, 1376-ban pedig elérte, hogy a választófejedelmek még az ő életében német királlyá válasszák. Vencel uralma mindkét tisztségben természetesen csak apja halála után kezdődött el, de annak ellenére, hogy életútja elején ilyen jelentős támogatásban részesült, a császári címet soha nem sikerült megszereznie.
Zsigmondot, a fiatalabb fiút IV. Károly a magyar trónra szánta. 1372-ben ajánlatot tett korábbi veje, I. Lajos magyar király (1342–1382) számára gyermekeik összeházasítására. Lajos két évvel korábban veszítette el elsőszülött leányát, Katalint, akit fiú utód híján örökösének szánt. Katalin helyét másodszülött leánya, Mária vette át, akivel el is jegyezte az akkor brandenburgi őrgrófi címet viselő Zsigmondot. Mivel a gyermekek az egyezség megkötésekor még igen fiatalok voltak, később, 1379-ben azt megerősítették, s egyúttal az ifjú őrgróf Magyarországra költözött, hogy ott nevelkedjék. I. Lajos halála után végakaratának megfelelően Máriát koronázták királynővé, de a nőuralmat nehezen tűrve férjhez akarták adni a hajadont, mert – miként Thuróczy írta erről – „Magyarország népe […] férfiút igényel”. Zsigmond helyett azonban mással kívánták volna összeházasítani Máriát. A terv végül csődöt mondott, a jegyesek 1385-ben egybekeltek. Zsigmond koronázására azonban még várni kellett, a jelentős belső ellenállást csak évekkel később sikerült felszámolnia. Magyar királlyá avatására 1387. március 31-én került sor.
Uralkodása első két évtizedében Zsigmond még nem gondolt a német királyi cím megszerzésére, kellőképpen lekötötték figyelmét országa belső ügyei, valamint a déli határok mentén egyre inkább fenyegető török veszély. Az állandó pénzzavarban lévő uralkodó 1388-ban még Brandenburgot is elzálogosította választójogával együtt unokatestvérének, Jodok morva őrgrófnak öt évre, de azt a határidő lejárta után nem sikerült megváltania, sőt 1400-ban szavazati jogát külön oklevélben átruházta Jodokra.
