Hetvenhét éve érte Budapestet az első „terrorbombázás”

Pontosan 77 évvel ezelőtt, az 1944. április 3-áról 4-ére virradó éjjelen érte az első bombatámadás Budapestet. A 15. amerikai légi hadsereg pusztító, rengeteg polgári áldozatot követő csapása volt a nyitánya annak a csapássorozatnak, mely kis híján az ország teljes szovjet megszállásáig tartott.

Az 1944. április 3-áról 4-ére virradó éjjelen érte az első bombatámadás Budapestet Fotó: - Forrás: Nemzeti Fotótár/Reprodukció

A 15. amerikai légi hadsereg 1944. április 3-án, az éjjeli órákban támadta meg a magyar fővárost. Az ekkor kezdődött szőnyegbombázással vette kezdetét a Budapestet 1945 márciusáig sújtó légitámadások esztendeje. A cél a vasúti hálózat, az olajgyártó kapacitás és a hadiipar megsemmisítése volt.

Ezt a célt egyértelművé tette az Amerikai Légierő vezérkari főnökének március 28-án 17 óra 05 perckor küldött távirati utasítása a Földközi-tengeri Szövetséges Légierő Algíri Főhadiszállásának. Ebben többek között ez olvasható: „(...) bombázási célpontok a Balkánon: (I) Bukarest, vasúti csomópont, (II) Ploeşti, vasúti csomópont, (III) Budapest, vasúti rendező pályaudvarok, (IV) Szófia és városok Bulgáriában.” Az okmány egyértelművé teszi, hogy a Budapest ellen végrehajtott első amerikai bombatámadás hadászati célja a magyarországi vasúti közlekedés bénításával az 1944. tavaszi szovjet offenzívák támogatása, a német utánpótlási szállítások akadályozása volt. Az Egyesült Államok és a brit hadvezetés Magyarországot a Balkán-államok közé sorolta.

Apokaliptikus állapotok a pusztítás után

A felszállt amerikai kötelékek Budapest közelében egy repülőgépgyárat, Budapesten egy rendező pályaudvart bombáztak. A támadó köteléket 137 vadászrepülőgép oltalmazta. A kísérővadászok és a bombázók lövészei 24 ellenséges repülőgép lelövését jelentették.

A Ferencvárosi pályaudvar és környékére összesen 240 db 500 fontos rombolóbomba csapódott be. A BG 29 db Liberatora 11 óra 28 és 42 perc között 6400–7300 méter magasból 290 db 500 fontos rombolóbombát vetett a rendező pályaudvarra.

A magyar fővárost ért kár hatalmas volt, magasra tehető a polgári veszteségek száma, hiszen a találatok számos lakónegyedet és Budapest környéki települést is érintetettek. A Mária Valéria-teleptől egészen a Duna-ágig, illetve a Vágóhídtól – keresztül Pestszenterzsébeten – Kispest középső területéig hullottak a bombák.

Az 1944. április 3-áról 4-ére virradó éjjelen érte az első bombatámadás a fővárost
Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció

Leállt a közlekedés, tömegek áramlottak az utakon, megkezdődött a spontán kiáramlás is a fővárosból, melyet a kormány azonnal szervezett körülmények közé terelt:

„Menekülők ezrei vonulnak a pestkörnyéki utakon„ – olvasható a Pesti Hírlap április 5-i számában. „Most egy katonai autóra kapaszkodom fel. Fel-felvillanó lámpával, állandóin tülkölve halad csak a kocsi a széles-köves úton. Mindenütt emberek, az út két oldalán mennek, munkások,, iparosok, tisztviselők, otthonukba, vagy el az otthonukból. Nincsen erre sem villamos közlekedés, nem megy- a helyiérdekű sem és így gyalog mennek az éjszakában. Néha felvillan egy-egy fehér batyu”.

Százezreket evakuáltak Budapestről

Április 4-én összeült a kormány. Első intézkedésével azonnal kiterjesztette a statáriumot a légiriadók alatt elkövetett minden nagyobb bűntényre, rablásra, fosztogatásra, gyilkosságra – és az elsötétítés megsértőire.

A légoltalmi kiürítési kormánybiztos még aznap közleményt adott ki Budapest és közvetlen környékének – Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városok, valamint Albertfalva és Csepel községek – kiürítésére. A következő napokban meg is kezdődött a veszélyeztetett körzetek kiürítése. Valószínűleg több százezer emberről van szó. A vonatok nagy számából mintegy 200–300 ezer főre lehet következtetni. A későbbi támadások során e helyeken már lényegesen kisebb volt a lakosság vesztesége.

Az első támadás áldozatait még ünnepélyes között temették el, később, amikor a légicsapások szinte összefolytak, erre természetesen már nem volt lehetőség.

Üvegcserép-tenger a Nagykörúton

A következő nagyobb bombatámadás június 25-ről 26-ra virradó éjszaka érte a fővárost. A RAF 205. BG-je (75 db Wellington, 21 db Liberator és 8 db Halifax) indult Budapest és Csepel olajfinomítóinak bombazására. A 104 brit éjszakai nehézbombázóból 100 ért a célterület fölé, és 165,56 tonna bombát – jórészt gyújtóbombát – dobtak le. A kiteljesedő bombázóoffenzíva 1944 júliusában érte el a csúcspontját. A legerősebb szövetséges bombatámadás 1944. július 2-án érte hazánkat.

A fővárost ért amerikai „terrortámadások” közül (a korabeli sajtó egyöntetűen így nevezte a légitámadásokat) a június 25-i volt az egyik legpusztítóbb. A Pesti Hírlap tudósítója így számol be az immár a belvárost is elérő légicsapások következményeiről, az amerikai szemszögből a „Balkán részeként” támadott Nagykörúton botorkálva a támadás éjjelén:

„Csak úgy csikorog a sok üvegcserép a lábunk alatt. Óriási porfelhő van, alig látunk valamit, de már rengeteg ember verődött össze a szomszéd házakból is. A légoltalmi őrség tagjai, rendőrök figyelmeztetik a kíváncsiskodókat, hogy a beomlott épületről bármely pillanatban téglák zuhanhatnak le, menjenek tovább. Valami drótba botlunk bele. Éppen akkor hallatszik a sötétben a figyelmeztető kiáltás: Vigyázat, elszakadt a villany drót! (…) Virradatkor már jobban látni a pusztítást, az ismert körúti kávéház neonbetűit is a járdára dobta a légnyomás. A villamos csak a körút sarkáig közlekedik a nagy keresztutcán. Mindenütt lakóházat találtak el (…)”

A károkozás és annak hatásai apokaliptikus méreteket öltöttek Budapesten
Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció

Az 1944 nyarán a Magyar Királyságot ért légicsapások számos, akkor még csak néhány esztendeje visszatért, korábban elcsatolt városunkat is érintették. Itt sem voltak tekintettel a polgári lakosságra a szövetséges erők.

A Liberatorok után a földön is „felszabadítanak”

1944 nyarától már nemcsak a levegőből érték csapások Magyarországot. Az Európából a sztálini parancs alapján minél nagyobb területet megszállni igyekvő, zsákmányra éhes szovjet erők a nyár folyamán az 1. M. Kir. Hadsereggel szívós harcot folytatva, a Kárpátok térségében megközelítették a magyar határt. Augusztus 20-tól a szövetséges hadászati légierők elsőrendű feladata lett Magyarországon a 2. és 3. Ukrán Frontok támadásának hadászati biztosítása, majd szeptember elejétől Magyarország rákényszerítése a háborúból való kiválásra.

A hónap végétől rendszeressé váltak a szovjet harcászati és hadműveleti bombázókötelékek magyarországi célpontok elleni támadásai is. A sorozatos és nagy erejű angol–amerikai, illetve szovjet légitámadásoknak egyik célja az volt, hogy a német–magyar légierő megtörésével, bázisai pusztításával segítsék a német Dél-Ukrajna hadseregcsoport gyors szétzúzását, a másik pedig az, hogy a magyarországi, észak-szerbiai, illetve dél-erdélyi vasúti csomópontok bombázásával megakadályozzák a német erők kivonását Romániából, és a német–magyar csapatok nyugat–keleti irányú átcsoportosítását.

1944 augusztusának végére nemcsak a légi, hanem a szárazföldi hadműveletek is elérték Magyarországot.

Az 1944 október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után az angol–amerikai, illetve a szovjet légierők tevékenysége gyakran átfedi egymást, és bár van a Szovjetunió és a szövetségesek között egy megállapodás, hogy az Egyesült Államok hadászati bombázói a támadó Vörös Hadsereg előtti 300 kilométeres sávon belül – az esetleges tévedések elkerülése végett – nem hajtanak végre bombatámadást, a gyakorlatban ezt nem tartották be.

A Budapest elleni légitámadásai során az amerikai légierő összesen 3 336 bombázógépet bevetve, 77 935 darab, 7 475,07 metrikus tonna (8.239,85 rövid tonna) tömegű bombát dobott le.

A Magyarország elleni utolsó bombatámadás 1945. március 26-án került sor, ekkor a 304. Wing Liberatorai Szombathely pályaudvarát bombázták.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

A Kárpát-medencei népességbe olvadtak be a honalapítók

Az archeogenetikai vizsgálatok legújabb eredményeiről a Genes című, rangos nemzetközi szakfolyóiratban számoltak be a Magyarságkutató Intézet (MKI) kutatói. A szállási temetők és a falusi temetők anyagának vizsgálatából levonható következtetések akár odáig is vezethetnek, hogy egyszer még igazat adhatunk Widukind von Corvey szász bencés szerzetesnek és krónikaírónak, aki egy ízben a magyarokról szólva úgy fogalmazott: a magyarok azok az avarok, akiket most magyaroknak hívunk (Avares, quos modo Ungarios vocamus).

Tovább...