Horthy Miklós bevonulása Budapestre

A magyar történelem számos eseményének fontos állomásával találkozhatunk azon a képzeletbeli úton – a múlt részleteinek megidézésén –, amely az 1920. június 4-i trianoni békediktátum aláírásának centenáriumi évfordulójához vezet bennünket.

Aki előtt meghódolt a „bűnös város”. Horthy Miklós altengernagy a Ferenc József híd pesti hídfőjénél. Fotó: MTI/Fotó-Reprodukció

A múltba való visszatekintés egyes megállói az első világháború nyertes és vesztes csatái, Tisza István meggyilkolása, az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály kormányzatának tündöklése és bukása, a vörösterrorral kísért Tanácsköztársaság, a fehérterrorral megerősített ellenforradalmi kormányok hatalomra jutása, Apponyi Albert párizsi védőbeszéde mentén helyezkedtek el. Ezek sorába tartozik az a folyamat, melynek eredményeképpen Horthy Miklós kormányzóként a csonka ország államfője lett – olvasható a Magyar Hírlap évfordulós cikkében.

Tetemre hívás

„[…] Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben hőseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában.

Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz” – így szóltak Horthy Miklós szavai Budapesten, a Szent Gellért téren, mikor a főváros polgármesterének köszöntő beszédére reagált 1919. november 16-án, a Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulása alkalmából.

A dátum is szimbolikus, éppen egy esztendővel korábban e napon kiáltotta ki gróf Károlyi Mihály miniszterelnök kormánya a népköztársaságot, új – rövid életű és gyorsan hitelét vesztett – államformával váltva fel a királyság több mint kilencszáz éves intézményét, a közel négy évszázada trónon ülő Habsburg-dinasztiát is megfosztva magyarországi koronájától.

Az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús összeomlása Horthyt a császári és királyi flotta parancsnokaként az Adriai-tenger partján érte. IV. Károly király utasítására flottáját a háborúból a győztesek oldalán kikerülő szerb vezetésű délszláv állam képviselőinek adta át, majd visszatért Magyarországra és kenderesi birtokán telepedett le. Egyes állítások szerint szolgálatait felajánlotta Károlyi Mihály kabinetjének is, de az októbristák nem kértek belőle.

A nyugállományba vonult tengerészt a vidéki visszavonultságból az aradi/szegedi ellenforradalmi kormány megalakulása és hívó szava mozdította ki. A Tanácsköztársaság ellenében felállt kormány a saját hadseregének megszervezését bízta Horthyra, aki hadügyminiszterként lett a kabinet tagja és kezdte meg Szegeden a Nemzeti Hadsereg szervezését.

Horthy Miklós 1919 augusztusában önálló útra lépett, a Nemzeti Hadsereg Fővezérségének létrehozásával kivonta magát a nemzetközileg súlytalan ellenforradalmi kormány befolyása alól és csapataival az antant és román seregek szomszédságából átvonult a Dunántúl ellenség által meg nem szállt területeire, ahol kiépíthette saját és serege hatalmi bázisát.

A megtalált kulcsfigura

A Szegedtől Siófokig tartó felvonulási út néhány helységében ekkor a Nemzeti Hadsereg különítményei terrorisztikus fellépéssel megtorlást alkalmaztak a kommunista Tanácsköztársaságot kiszolgáló korábbi helyi vezetők ellen.

A Siófok központtal berendezkedő Fővezérség politikai és közigazgatási befolyása folyamatosan növekedett a Nemzeti Hadsereg erejével egyetemben a bolsevik diktatúra összeomlása után keletkezett hatalmi vákuumban.

A fővezér nem ismerte el a Budapesten fegyveres puccsal a miniszterelnöki székbe kerülő Friedrich István ellenforradalmi kabinetjét sem. A Nemzeti Hadsereg néhány kisebb összecsapástól eltekintve kerülte a konfliktust a megszálló román erőkkel, majd a két fél megegyezett a megszállási övezetek határairól.

Az ősz folyamán az antant Párizsban tartózkodó vezetői megelégelték azt az állapotot, hogy Magyarországon nincsen olyan stabil kormány, amellyel aláírathatják a világháborút lezáró békediktátumukat. Ezért Budapestre küldték George Russell Clerk brit diplomatát, hogy 1) érje el a román seregek kivonását Magyarország középső területeiről, és 2) a magyar politikai pártok vezetőivel egyeztetve működjön közre egy széles támogatottsági bázissal rendelkező kabinet összeállításában, amely a békét megkötheti az antanttal és annak feltételeit képes a magyar nemzettel is elfogadtatni.

Clerk, az antant és magyar politikusok is felismerték, hogy Horthy Miklós kulcsfigura ebben a képletben, mert ő a parancsnoka az egyetlen magyar haderőnek, amely képes a kivonuló románoktól átvenni katonai értelemben a területeket, és képes megakadályozni, hogy egy újabb instabil helyzetben a magyar kommunisták újra hatalomra jussanak az országban. (Például a románoktól át kellett venni a Vörös Hadseregből fogságba ejtett 45 ezer vöröskatonát.) Egyszóval készen állt a rendteremtésre.

A Fővezérség nem csak haderőszervezéssel és közigazgatással foglalkozott, de kampányt is folytatott annak érdekében, hogy a fővezérből egy olyan alakot formáljon, aki bel- és külföldön egyaránt elfogadható. Az ugyanis gyorsan egyértelművé vált, hogy az egykori tengerész politikai babérokra pályázik, de azt is mindenkinek tudomására kellett hozni, hogy ő az az erős ember, aki a nép- és tanácsköztársaság után képes a csonka országban az államot és a társadalmat újjászervezni. A Horthy melletti kampány (ez kultuszépítésének kezdete) és a fehérek megtorló akciói párhuzamosan zajlottak.

Az ősz folyamán a fővezér ellátogatott több dunántúli városba, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták. Októberben Székesfehérvárra vonult be, amely a későbbi fővárosi bevonulás főpróbájának volt tekinthető. A fehérterror miatt a Nemzeti Hadseregnek Budapest felé közeledtét vegyes érzelmekkel fogadták, azonban november 5-én Horthy ígéretet tett a rend megőrzésére és Budapestről hozzá látogató fővárosi zsidó küldöttséget is igyekezett megnyugtatni.

Az antant és Clerk fellépésének köszönhetően a románok feladták Budapestet, így vonulhattak be helyükre a Nemzeti Hadsereg alakulatai, amelyek folytatták a fokozatosan a Tisza keleti oldalára visszahúzódó román egységeket követve a Duna–Tisza köze területeinek elfoglalását – olvasható a Magyar Hírlap évfordulós cikkében.

Egy korszak névadója

A fővezér fővárosi bevonulása után az antant által elfogadhatatlannak tekintett Friedrich István miniszterelnök már nem tudta megtartani pozícióját, és november 24-én átadta a hatalmat a Huszár Károly vezette kormánynak. Ezt Horthy napiparancsban biztosította támogatásáról, az antant is elismerte és meghívást küldött számára a párizsi békekonferenciára.

A Huszár által vezetett úgynevezett koncentrációs – amelyben a kommunisták kivételével minden párt miniszteri szinten képviseltette magát – kabinet 1920. január 24–25-én megrendezte a nemzetgyűlési választásokat, törvényt fogadtatott el az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásáról ideiglenes rendezéséről. Ez alapján március elsején a nemzetgyűlés tagjai Horthy Miklóst titkos szavazáson Magyarország kormányzójává megválasztották és kezdetét vette az a majd’ negyed százados korszak, melynek ő lett a névadója.

A szerző Anka László, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Borítókép: Aki előtt meghódolt a „bűnös város”. Horthy Miklós altengernagy a Ferenc József híd pesti hídfőjénél (Fotó: MTI/Fotó-Reprodukció)