Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc ünneplésekor rendre elfeledkezünk az akkor lemészárolt magyar polgári áldozatokról, ami nagy mulasztás. Pedig a több ezernyi áldozat emléke megköveteli mindezt, másrészt az erdélyi vérengzéssorozatot – ami magyarlakta vidékek etnikai összetételét is megváltoztatta – nem lehet meg nem történtté nyilvánítani. Az bukaresti reflex.
1849. január 8-án és 9-én Nagyenyeden nyolcszáz, más források szerint ezer védtelen magyar – főként nő, gyermek és időskorú – esett áldozatul a császárhű erdélyi oláhságnak, és legalább ugyanennyi menekülő magyar fagyott halálra a dermesztő hidegben a rajtaütés éjjelekor. A népirtásra emlékezik az itt látható kis papírereklye is, amit az események után mindössze ötven évvel később adott ki a Nagyenyedi Könyvnyomda és Papírárugyár Rt. Egy cég, amit nem érdekelt a politikai korrektségnek mondott métely.
Mint képeslapunk jelzi, kivégzett honfitársainkat a várfal mellé temették (a felvételen ez a fákkal benőtt terület), ahol ma is csak egy rövid, egyesek számára semmitmondó felirat emlékeztet a brutális tettre ezzel a szöveggel: MDCCCXLIX Január 8.
Nagyenyed és környéke, egyúttal az Erdélyi-szigethegység megmaradt magyarsága, talán ma sem dolgozta fel az akkori eseményeket, román részről ugyanis soha nem kértek bocsánatot az általuk elkövetett szörnyűségekért.
Egyáltalán, Bukarest valaha bármiért kért már bocsánatot tőlünk? De talán fölösleges is erre várnunk. Amióta hivatalosan is román nemzeti ünnepé vált Trianon napja, az irány teljesen egyértelművé vált.
Az Időutazás a magyar múltba 55. része a régi Magyarország egyik legnyugatibb várához, Városszalónakra röpíti az olvasót.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: „1849. jan. 8–9-iki vérengzés áldozatainak közös sírja.” Nagyenyed, 1899. (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)
