A Pragmatica Sanctio és elfogadása az 1722-es erdélyi országgyűlésen

A Habsburg-ház birtokainak osztatlan nőági örökösödését megállapító döntés nem az egyetlen ilyen nevet viselő sajátos jogi aktus.

A latin pragmatica sanctio kifejezés szó szerint gyakorlatias intézkedést jelent. A Habsburg-ház birtokainak osztatlan nőági örökösödését megállapító döntés nem az egyetlen ilyen nevet viselő sajátos jogi aktus (...)

(...) a Habsburg-ház és az európai monarchiák történetében, ám mindenképpen a legnevezetesebb. Nekünk, magyaroknak biztosan.A Habsburg-házon belüli örökösödésről több ízben is családon belüli szerződéssel határoztak, ám a spanyol Habsburg-ág 1700-es kihalása után még inkább különös jelentőséget kapott a család birtokainak megtartása és egyben tartása. 1703. szeptember 12-én I. Lipót császár két fia, I. József és III. Károly házassági szerződést kötött, melynek értelmében Károlyé lett volna Spanyolország és a hozzá tartozó területek, József pedig az ezeken kívüli Habsburg-területeket örökölte. A spanyol örökösödési háborúban végül nem sikerült megtartani Spanyolországot, viszont I. József halála után öccse, III. Károly a Németalfölddel kiegészült európai területeket már egészében örökölhette.

Az 1712-es magyarországi országgyűlésre készülve – amikor is hiába volt már négy éve házas III. Károly, még nem született se fiú, sem lány gyermeke – a horvát rendek felvetették, hogy készek elfogadni a nőági örökösödést is. Az udvarnak kedvére volt a felajánlás és a magyar országgyűlésen is napirendre tűzték a kérdést. A magyarok nem zárkóztak el a kéréstől, azonban Bécs szándékához képest túlzott feltételeket szabtak (pl. hogy csak egyetlen, előre meghatározott személyre vonatkozóan hajlandóak a jogokat átruházni), így végül ekkor nem született megállapodás a kérdésben. Mindenesetre 1713 április 19-én az akkor még mindig gyermektelen III. Károly Bécsben összehívta az udvari tanácsot, benne a magyar országbíróval és kancellárral, és kihirdette a Pragmatica Sanctiót, tehát azt az öröklési rendet, amely nőágon is kimondta a Habsburg-monarchia országainak osztatlan és egyenesági öröklését. Ha neki nem születtek volna utódai, akkor bátyja, I. József két lánya és utódaik következtek volna az örökösök sorában. Azonban 1717-ben felesége, braunschweig-wolfenbütteli Erzsébet Krisztina királyné leánygyermeknek adott életet, Mária Teréziának. Életképes fiúutód nem lévén ő lett a trónörökös.

Mostmár érdemes volt elfogadtatni a Pragmatica sanctiót a Habsburg-ház országaival. 1720 és 1721 során a Habsburg monarchia örökös tartományai különösebb nehézség nélkül elfogadták az öröklési rendet. Azonban hátra volt még a kemény dió, Magyarország. Fontos említeni, hogy az 1716–18-as sikeres török háborút – melynek fontos epizódja volt a leginkább Erdélyt pusztító, kuruc közreműködéssel is zajló utolsó tatárjárás[1] – lezáró 1718. július 21-i pozsareváci békével a Temesköz is felszabadult a török uralom alól, amivel végérvényesen helyreállt a középkori Magyar Királyság területi épsége. A kedvező háttérrel együtt az 1721. július 13-iki udvari tanácsülés úgy látta, hogy érdemes a magyarországi előtt az erdélyi országgyűlésen elfogadtatni az új öröklési rendet. A török elleni visszafoglaló háború ideje alatt, 1690. december 4-én kiadott Diploma Leopoldinum értelmében Erdély sajátos státuszt élvezett. Nem került vissza a magyar Szent Koronához, ugyanakkor nem került az örökös tartományokba sorába sem, az országot a Gubernium irányította. Ebben a helyzetben az erdélyi református nemesség, az evangélikus szászság és a Habsburg-kormányzat közötti kompromisszum érvényesült.

Mária Terézia (Forrás: Wikimedia Commons)

Az erdélyi országgyűlést 1722. február 19-ére hívták össze Nagyszebenbe. Az udvar a finom meggyőzés erejével szándékozott élni. Az erdélyi rendek véleményének formálásában a király által kijelölt, szándékát képviselő országgyűlési biztos, Bornemissza János (1672–1742) erdélyi alkancellár játszotta a főszerepet, aki szolgátaiért számos kiváltságban és adományban részesült. A kérdés tárgyalására a március 30-i ülésen került sor és még ugyanezen a napon ünnepélyes oklevelet adtak ki Kornis Zsigmond erdélyi kormányzóéval együtt 125 aláírással és pecsettel, valamint a három erdélyi nemzet három nagy pecsétjével, hogy felterjesztésben mondják ki a Pragmatica sanctio elfogadását. Az udvar számításai tehát helyesnek bizonyultak: a karok és rendek a tíz évvel korábbi habozással szemben az 1722. június 20. és 1723. június 19. közötti magyarországi országgyűlésen szintén a Pragmatica sanctio elfogadása mellett határoztak.

A szerző Hursán Szabolcs, a Klasszika-filológiai Kutatóközpont munkatársa.

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján érhető el.

Borítókép: III. Károly magyar király (Forrás: Wikipédia)