Finnország elkészíti a világ első „atomsírját”

Az atomenergia felhasználása során keletkező radioaktív hulladéktól minden esetben biztonságos körülmények között kell megszabadulni. Egy újító megoldással jelentkezett Finnország, amely hamarosan üzembe helyezi a világ első geológiai ártalmatlanító létesítményét – egy „atomsírt”. A kiválasztott helyszín egymilliárd éve geológiailag inaktív.

Eurajoki, 2008. április 15. Az Olkiluoto Atomerõmû 3-as reaktorblokkja építésének helyszínén kalauzolja Michael GLOS német gazdasági minisztert (j) Martin LANDTMAN, a beruházás igazgatója a nyugat-finnországi Olkiluoto-félszigeten fekvõ Eurajokiban. Az európai nyomottvizes technológiával mûködõ reaktort az Areva társaság építi. (MTI/EPA/Juha Sinisalo) Fotó: Juha Sinisalo

Mik az atomenergia előnyei és hátrányai?

Az atomenergia ígéretes alternatívát jelent a fosszilis energiák helyett – például nem függ az időjárás viszontagságaitól, nem jár üvegházhatású gázok kibocsátásával és légszennyezéssel – viszont számolni kell a hátramaradó végtermékkel: a radioaktív hulladék tárolása különleges kihívást jelenthet.

Mi az az atomsír és mire jó?

Finnországi tudósok egy csoportja egy speciális megoldás irányába kezdett kutatni, és úgy tűnik, sikerrel járnak. Néhány éven belül a forró hulladékot rézszarkofágokba zárják, és az északi erdők mélyén, ősi, statikus alapkőzetben, úgynevezett atomsírban pihentetik majd, ahol akár százezer évig is pihenhet majd, mely így nem fejt majd ki környezeti ártalmakat.

Mit jelent az, hogy valami geológiailag inaktív?

Olkiluoto szigeten, az Onkalo nevű faluban lesz majd a világ első működő geológiai tárolója (GDF) vagy mélységi tárolója.

Azért erre a helyszínre esett a választás, mert „geológiailag csendes” volt az elmúlt egymilliárd év során

– mondták a kutatók az El-Showsnak. Két párhuzamos törési zóna között helyezkedik el, amelyek elnyelik a földrengés energiáját és biztonságban hagyják a helyszínt.

A radioaktív hulladék „kiszabadulásának” legnagyobb kockázata a víz, nem a földrengések. 

Emiatt a GDF-eket vízálló kőzetekből és ásványokból kell faragni, az esetleges repedéseket pedig fel kell térképezni és kitölteni.

A radioaktív hulladék tárolása

A finn erőművekből származó kiégett fűtőelemeket – az atomenergia szolgáltatja az ország villamos energiájának több mint egyharmadát – először néhány évtizedig tárolómedencékben hűtik, majd Onkalóba szállítják, ahol 1400 méter mély alagutakban vájt rekeszekben zárják le a föld alatt.

Az eljárás során az odaszállított rudakból a maradék vizet robotok szívják be. Ezután öntöttvas kannákba zárják őket, egy rézdoboz belsejébe, és a beléjük töltött argongáz extra gátat képez a kettő között. (Az argon az egyik legismertebb nemesgáz, többek között a nyílászárók gyártásánál lehet ismerős.) A rézdobozokat egy újabb, bentonitból készült héj veszi körül, egy anyag, amely képes felszívni a vizet és visszatartani a mikrobák könyörtelen támadását – magyarázta Emily Stein, a Sandy National Laboratories GDF-kutatója. A tudós kiemelte: úgy kell az eljárást megtervezniük, hogy semmilyen hiba nem csúszhat a számításokba.

Az a hulladékgazdálkodási megoldás, amelyet a világ tudósai kifejlesztettek több helyen is, immár a gyakorlatban is működni fog Finnországban.

Hogy eddig eljussanak, ahhoz számos nehézséget kellett legyűrniük, például évtizedek munkája kellett ahhoz, hogy a GDF-eket elismertessék a nukleáris hulladékok ártalmatlanításában – írja Lewis Blackburn, a Sheffieldi Egyetem munkatársa a The Conversation című lapban.

Vita a tudósok között

Természetesen voltak más ötletek is. Az űrbe, a tengerbe vagy a tengerfenék alá küldték volna a nukleáris hulladékot, de ezeket egyelőre túl kockázatosnak ítélték.

A GDF-ek több százezer éves hulladékmegtartó képességének kulcsa az Onkalóban bemutatott többsoros koncepció. 

A mesterséges és a természetes biztonsági rétegek kombinálásának következményeként a sugárzás elzárva tartható, hogy szép lassan eltűnjön.

Egyes kutatók, és a geológus szakma néhány képviselője azonban aggodalmukat fejezték ki az Onkalo szigetelőanyagaival kapcsolatban. El-Showk szerint Szakálos Péter vegyész és munkatársai olyan kísérleteket végeztek, amelyek alapján arra a a következtetésre jutott, hogy a réz végül megreped, és a létesítményt bronzzal kellett volna felszerelni.

Más csapatok azonban vagy nem tudták megismételni ezeket az eredményeket, vagy úgy találták, hogy a változtatások olyan lassúak voltak, hogy nem jelentenek valódi veszélyt.

De a GDF-ek számára talán ugyanaz a legnagyobb akadály, amelyet az atomenergia egészének le kell küzdenie: a közvélemény.

Tudományos konszenzus

Onkalo sikere nagyrészt Finnország intézményeibe vetett bizalomnak és az atomenergiára való támaszkodásnak tulajdonítható. Évek óta működnek erőművek a közeli városokban.

Más országokban azonban éles ellenállásba ütközik a lakosság és a helyi önkormányzatok, mint például a nevadai Yucca Mountain GDF esetében.

Immár nemzetközi tudományos konszenzusnak tekinthető, hogy a GDF-megközelítés a nukleáris hulladék végleges ártalmatlanításának technikailag leginkább megvalósítható módja

– mondja Blackburn. 

Onkalo példa rá, hogy a tudományos együttműködés és a nyilvánossággal való nyílt kapcsolat lehetővé teszi a nukleáris hulladék biztonságos elhelyezését.

Borítókép: Eurajoki, 2008. április 15. Az Olkiluoto Atomerőmű 3-as reaktorblokkja építésének helyszíne. (Fotó: MTI/EPA/Juha Sinisalo)