Az óriás tintahal bolygónk legkülönösebb állatai közé tartozik. Az óceánok 300–1000 méter közötti részén élnek, és csak ritkán emelkednek a felszínre. Évszázadokon keresztül a partra vetett tetemek vagy az ámbráscetek gyomrában talált maradványok adtak némi információt róluk – a National Geographic szerint az első fotó egy élő óriás tintahalról 2004-ben készült.
Az óceán legmélyebb és leghidegebb részein a tengeri élőlények – főleg gerinctelenek – óriási méreteket ölthetnek. A tintahalak, tengeri pókok, férgek és számos más állatfaj mellett eltörpülnek a rokon fajok – a jelenséget gigantizmusnak nevezik. Az antarktiszi vizekben élő óriás tintahal körülbelül 14-szer hosszabb, mint az Új-Zélandon elterjedt tintahal. A csendes-óceáni vizek mélyén kisbusz méretű tengeri szivacs is található.
De miért nőnek ilyen nagyra ezek a lények? A Journal of Biogeography című folyóiratban 2006-ban megjelent tanulmány szerint az óceán legmélyebb részein az erőforrások erősen korlátozottak. A táplálék nagy része sekélyebb vizekből származik, és ennek csak egy része jut le a tenger mélyére. A Lifescience.com-nak nyilatkozó Alicia Bitondo, a kaliforniai Monterey Bay Aquarium vezető akvaristája szerint amikor kevés az élelem, előnyt jelent a méret. A nagyobb állatok ugyanis gyorsabban és messzebbre jutnak el, hogy élelmet találjanak vagy társat keressenek. Hatékonyabb az anyagcseréjük és jobban raktározzák a táplálékot. – Amikor egy tetem a mélyebb vizekbe sodródik, a nagy ragadozók többet fogyaszthatnak belőlük és ezt az energiát hosszabb ideig tárolhatják – mondta Alicia Bitondo.
