Mindenhol a világon egy rítus a halottaktól való búcsúzás, de van, ahol a szokások egészen meghökkentőek

Ha máskor nem is, halottak napján a legtöbben kilátogatunk a temetőbe és egy szál virággal, koszorúval, mécsesgyújtással emlékszünk meg szeretteinkről. Az én családomban például az is szokássá vált, hogy a közös temetőjárást követően egy kis sütemény és tea kíséretében összeül a család, beszélgetünk a múltról, az elveszített családtagokról – írja a PestiSrácok cikkének szerzője. Más országokban viszont más, sokszor meghökkentő szokásokról hallhatunk, Tibetben például úgynevezett égi temetést tartanak, ez alatt pedig azt kell érteni, hogy keselyűknek ajánlják fel a halottjuk testét. Egy osztrák településen pedig tíz év után exhumálják a halottat, és a koponyáját az úgynevezett csontházban helyezik el. Fejlődő világunkban pedig arra is van lehetőség, hogy környezettudatosan temetkezzünk.

Halottak napjához közeledve a temetők ambivalens érzést kelthetnek, hiszen az ember szomorú, hogy már nincsenek közöttünk azok, akiket itt eltemettünk, viszont ebben az időszakban a legszebb a temető, hiszen rengeteg virág, koszorú és megannyi mécses fénye teremti meg a különleges hangulatát az örök nyugalom helyének. 

Gombakoporsó és lebomló kapszula a jövő?

A fővárosban ma már főként urnás temetést szokás tartani, aminek az egyik oka az, hogy a budapesti temetők telítettek, a másik ok pedig, hogy olcsóbb, mint a koporsós temetés. Sokan viszont hazaviszik a halottjuk hamvait, de idővel kiderül, hogy ezt sokan lelkileg mégsem bírják.

Fejlődő világunkban, amikor már minden a környezetvédelemről szól, nem csoda, hogy olyan találmányok kerülnek reflektorfénybe, mint a gombakoporsó és a lebomló kapszula, amiből egy fa nő ki. 

Előbbit egy holland feltalálónak köszönheti a világ, ez a koporsó ugyanis nem fából, hanem a gomba testét alkotó micéliumból áll össze, ezért a lebomlási ideje nem tíz év, hanem néhány hét. Ennek eredményeképpen a benne lévő testet is hamarabb „dolgozza fel” a természet.

A lebomló kapszula viszont már régebbi eredetű, két olasz dizájner ötletként valósult meg. Ennek lényege, hogy a hamvakat egy kapszulába helyezik, elássák, és bokrokat, fát ültetnek fölé, aminek gyökereit a kapszulában lévő hamvak is táplálnak, tehát egy új élet fejlődik belőlük.

Égi temetés és csontház

Számos temetkezési szokás van még szerte a világban, de talán az egyik legérdekesebbel Tibetben találkozhatunk. Ott ugyanis van egy olyan szokás, hogy a szerettük testét felajánlják a keselyűknek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a halottat meztelenre vetkőztetik, a hegyeken és dombtetőkön a szertartást végző emberek pedig a testen mély bemetszéseket ejtenek, majd a keselyűkre bízzák a test eltüntetését. A megmaradt csontokat egy edénybe zúzzák össze és összekeverik árpával vagy liszttel, amit a kisebb madarak tudnak megenni. Abban hisznek, hogy így adják vissza a testet a természetnek, ami úgyis újjászületik.

Egy osztrák településen, Hallstattban pedig egy 1700-as évekre visszanyúló hagyományt őriznek a helyiek, igaz, már nem rutinszerű az eljárás. 

A település egy kis sziklás hegyoldalban található, ezért nincs nagyon hely a temetkezésre. Ezt a problémát pedig úgy hidalták át, hogy tíz év után exhumálják a holttestet, a koponyát pedig „napfényben és holdfényben” kifehérítik, majd virágokat és motívumokat rajzolnak rá, és elhelyezik a csontházban.

A halálhoz való viszonyunk, temetkezési szokásaink, de még a gyász színe is más és más világszerte, ugyanakkor közös bennünk, hogy egy rituálé keretein belül búcsúzunk el szeretteinktől, és nem feledjük őket.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)