Ha a hónap végén, illetve a következő hónap elején napnyugata után az égboltra tekintünk, egy olyan égi jelenséget láthatunk, ami utoljára akkor ragyogott a csillagos égen, amikor a Neander-völgyi emberek hordái barangoltak a Földön, és a modern ember éppen hogy csak megkezdte a kirajzását Afrikából – ismertette az Origó.
2022 márciusában a Zwicky Tranziens Létesítmény (Zwiky Transient Facility, ZTF) csillagászai fedezték fel az intézmény széles látószögű égboltfelderítő kamerájának segítségével azt a C/2022 E3 (ZTE) katalógusjelet kapott üstököst, ami a pályaszámítások szerint ötvenezer évente kerüli meg központi csillagunkat, a Napot.
A C/2022 E3 (ZTF) üstökös pályáját szemléltető ábra. Forrás: The Sky Live
A C/2022 E3 (ZTF) jelenleg még túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel megpillanthassuk. Az üstökös január 12-én lesz perihéliumban, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi szakaszán.
A perigeumot, tehát a legnagyobb Föld-közelségét pedig február elsején fogja eléri.
A hónap utolsó napjaitól, illetve február elején ezért már szabad szemmel is láthatóvá válik az előzetes becslések szerint.
A Sky at Night úgy kalkulál, hogy a C/2022 E3 (ZTF) a Föld-közelsége idején elmosódott fényfolt formájában lesz látható szabad szemmel, de egy látcső, vagy pedig még inkább egy kis csillagászati távcső segítségével azonban már számos részletet is megfigyelhetünk majd a kométán. Az üstökös Föld-közelsége idején 44–36,6 millió kilométerre fogja megközelíteni a bolygónkat, így tehát biztonságos távolságra lesz tőlünk.
Ezek a Naprendszer leglátványosabb égitestjei
Az üstökösök a Naprendszer olyan égitestjei, amelyek jellemzően igen elnyúlt pályán keringenek a központi csillagunk körül. Az üstökösöknek rendkívül változó a keringési ideje: néhány évtől több tízezer évig terjedhet az az idő, ami alatt egyszer megkerülik a Napot.
Akadnak olyan üstökösök is, amelyeknek olyan elnyúlt a pályájuk,
hogy csupán csak egyszer kerülik meg a Napot,
és utána annyira eltávolodnak a központi csillagtól, hogy egyszerűen kilökődnek a csillagközi térbe. Az úgynevezett rövidperiódusú üstökösökről azt tartják a csillagászok, hogy ezek a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygózónából, a Kuiper-övből érkeznek.
Ezekkel szemben a hosszúperiódusú üstökösök jóval távolabbról, a Naprendszer legkülső zónájából, az úgynevezett Oort-felhőből jönnek a Nap közelébe. A Nap-közelbe érkezett üstökösöket a szilárd kőzetmag körül kialakult por és gázfelhő, a kóma, valamint a hosszú csóva különbözteti meg az aszteroidáktól. Ha az üstökös pályája keresztezi a Föld-pályát, azon a ponton ahol a Föld áthalad a csóva törmelékhalmazán, meteorzápor alakulhat ki.
Az üstökös kőzetmagját jég cementálja össze.
Amikor a kométa megközelíti a Napot, a megnövekedett hőmérséklet miatt a fagyott gázok és vízjég párologni kezdenek és kiáramlanak a magból, magukkal rántva a beléjük fagyott szilikátokat és szulfidokat.
Ezekből alakul ki a szabálytalan üstökösmagot körülvevő „légkör”, a kóma. A kiszabadult porrészecskék hamar elszakadnak a gázoktól és a Nap sugárnyomásának, illetve a napszélnek a hatására kialakul
egy óriási, akár több százezer, millió kilométer hosszúságú csóva,
ami mindig a Nappal ellentétes irányba mutat. Az üstökösmagok mérete is rendkívül szélsőséges; száz métertől akár 40 kilométerig terjedhet az átmérőjük.
Az eddig felfedezett és katalogizált több ezer üstökös csupán a töredéke a Kuiper-övben és a külső Oort-felhőben lévő kométáknak, amelyek száma milliárdos nagyságrendű is lehet.
Az eredeti, teljes írás Ötvenezer éve nem volt ilyen a Földön, mint ami most jön címen az Origo.hu oldalon olvasható.
