Rágcsáló tájátalakítók mentik meg a vizes élőhelyeket

Háromszor gyorsabban veszítjük el a vizes élőhelyeket, mint az erdőket. Ha az összes nem is állítható helyre, néhány megmenthető a hódok segítségével. Ezek a rágcsálók az ember után a második legnagyobb tájátalakítók.

1996–2008 között a WWF Magyarország vezetésével összesen 234 példányt engedtek szabadon nagyobb folyóink mentén. A természetes úton érkező és betelepített családok szépen beilleszkedtek és szaporodnak, így ma már legalább tízezer példány él nálunk, és számuk folyamatosan növekszik.

Fotó: PatrickPleul/Europress/AFP

Amerikai tapasztalok szerint a vizes élőhelyek helyreállítása óriási előnyöket hozott a biológiai sokféleség szempontjából, beleértve számos béka-, hal- és gerinctelen faj visszatérését. Finn kutatók 2018-ban végzett tanulmánya szerint a hódok által kialakított tavak környékén közel kétszer annyi emlősfaj található, mint más tavak mentén. A menyét, a vidra és még a jávorszarvas is elterjedtebb volt a hódos területeken. – A hódtavas élőhelyek meglehetősen egyediek – mondta a brit portálnak Nigel Willby, a Stirling Egyetem professzora. 

Hogyan alakulnak ki a hódtavak? 

Bárki készíthet tavat, de a hódok elképesztően jó tavakat építenek a biodiverzitás szempontjából, részben azért, mert sekélyek, tele vannak elhalt fával. A hódok alapvetően olyan összetett vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel soha nem találkoznánk. A hódgátak akár öt méter magasak is lehetnek, az eddigi legnagyobb – a kanadai Albertában – 850 méter hosszú volt. A hódok a gátépítéshez fákat rágnak ki, de a tuskók gyakran új hajtásokat hoznak.

Az egészséges vizes ökoszisztéma enyhítheti a klímaváltozás hatásait – állítják a tudósok. A vizes élőhelyek nedves évszakban vizet tárolnak, aszály idején pedig lassan vesztik el azt. Emily Fairfax és csapata 2000 és 2021 között tíz különböző erdőtüzet tanulmányozott az Egyesült Államok öt államában. Mindegyiket hódok „kezelték”, meglehetősen hatékonyan, hiszen a vizes élőhelyek az erdőtüzeket is túlélték a sok víznek köszönhetően. A növények nem igazán érzékelték a szárazságot, zöldek és dúsak maradtak.

A szakértők szerint azonban a hódok csak egy részét jelentik a vizes élőhelyek helyreállításának. Nigel Willby professzor szerint a további szükséges intézkedések közé tartozik az erdők telepítése a tavak és folyók partján, valamint a tőzeglápok és a szikes mocsarak helyreállítása. És ami döntő, a hódok természetes körülmények között csak Észak-Amerikában és Eurázsiában találhatók meg.

Nem megfelelő helyekre való telepítésük kontraproduktív lehet. Ezt Argentínában és Chilében mutatták be, ahol az 1940-es években az Észak-Amerikából behurcolt hódok ragadozók hiányában exponenciálisan elszaporodtak, ami súlyos erdőpusztulást eredményezett.

A hód munkája hogyan menti meg a vizes élőhelyeket?

Czabán Dávid szerint a hód az ember után a második leghatékonyabb tájátalakító faj. Ezek az „ökoszisztéma-mérnökök” egyre gyakrabban jelennek meg emberi környezetben, ahol ez a tájformáló tevékenységük olykor konfliktusokat szül, károkat okoz. Ezért kezdték el mondani, hogy „túlszaporodott”, de ez csak gazdasági szempont. A kis vizű patakok és csatornák mentén kifejezetten előnyös a hódok gátépítő és vízvisszatartó munkája, kivált az aszályos időben.

Az ENSZ vezető tudósa, Barron Joseph Orr szerint a vizes élőhelyek a szélsőséges környezeti hatásoknak jobban ellenálló ökoszisztémák, de az elhúzódó aszályok egyre nagyobb veszélyt jelentenek rájuk. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a szárazföldeken megnövekszik az aszályok súlyossága, ami veszélyeztetheti a vizes élőhelyek ellenálló képességét is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: pixabay)