Krízis vagy lehetőség

Azt szokták mondani, hogy az élettel az a gond, hogy előrefelé éljük, és visszafelé értjük meg. És tényleg így van.

Fotó: Shutterstock

Én azt szoktam megkérdezni magamtól, ha beüt baj, hogy mire tanít engem ez a helyzet. Nem volt könnyű út, amíg eljutottam oda, hogy feltegyem ezt a kérdést magamnak. Nem voltam pánikolós, jajveszékelő típus, inkább összeszorítottam a fogam és mentem előre, ahogy lehetett, néha kifulladásig. Ezek a menetelések elég fárasztók, de már gyerekkoromban megtanultam, hogy nekem kell megoldani a dolgaimat, úgy, ahogy tudom. 

Nagyon okos masszőrhöz járok, Ő mesélte nekem, hogy tanulmányai során javasolta a mestere, tegye fel magának azt a kérdést: „ki is vagyok én, valójában?” Elmondta, hogy rettenetesen idegesítette őt ez a kérdés, de újra és újra feltette magának, míg elkezdett formálódni a válasza. Évek teltek el közben, de most már nem hozza zavarba ez a kérdés, mert vállalta a szembenézést önmagával és vállalta a változást, ami a szembenézésből következett. 

 

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva

Krízisállapotban úgy tűnik, hogy minden szétesik, semmi nincs a helyén. Minden bizonytalanná válik. A régi stratégiák már nem működnek, és rendszerint nincsen még újak. 

A bizonytalanság viszont igazi stresszhormon gyártó állapot, mely egy idő után kiszámítható módon megbetegít.

 Ugyan megoldás lehet az is, ha valaki a betegséget hagyja eluralkodni, és ezzel a betegségállapottal definiálja önmagát. Viszont ez nem szerencsés megoldás, inkább csak bújócska az élettel.

Van olyan krízis, ami váratlanul következik be, veszteséggel jár és tényleg minden borulni látszik. Ilyen egy baleset, váratlan haláleset, munkahely elvesztése stb. (ez az úgynevezett akcidentális krízis). És van olyan krízis, ami vele jár az emberi élettel, és elkerülhetetlenül változást hoz az életben (ez a normatív krízis). Ilyen a kapunyitási vagy a kapuzárási krízis, a házasságkötés, a gyerek megérkezése vagy a nyugdíjazás.

Ami minden hasonló, megborult állapotban jelen van, az, hogy végigmehetünk ezen az úton, megélhetjük a változás folyamatát, ami újra képes megteremteni majd az egyensúlyt, viszont ez már egy másik egyensúly lesz, kevésbé billenékeny állapot lesz.

Állomások ezen az úton:

1.  Első lépésként szembe lehet nézni a veszélyeztető helyzettel, amit az eddigi szokásos eszközökkel nem tudunk megoldani. Ha például valaki egyedül marad a problémáival, mert váratlanul elhagyták, akkor egyik út az önsajnálat, az elszigetelődés lehetősége. A másik, hogy szembenézek a helyzetemmel és kimondom, hogy egyedül vagyok és meg tudom oldani, és ha szükséges, segítséget is tudok kérni. Készíthetek egy listát a lehetőségeimről. Mindig több lehetőség van, mint amire gondolnánk. Azután pedig akcióba lépek. Ha mozgásban vagyok, a félelmet sikeresen csökkenti a cselekvés, fizikailag és lelki szempontból is.
2. A fenti lépés máris csökkenti a stresszt és elterelem a figyelmemet önmagamról. Megfogalmazom, hogy nem vagyok beteg, csak van egy megoldandó problémám, vagy ideiglenesen túlterhelt vagyok, vagy szükségem van szakemberre és baráti segítőkre. Fontos, hogy kommunikáljak és bízzak azokban, akik velem maradtak.
3.  A stratégia része az önmegerősítés, vagyis azoknak az eszközöknek a megtalálása és használata, amelyek segítenek a krízis folyamatában egészségesnek maradni. Ilyen lehet egy jó légzéstechnika megtanulása, relaxáció, napi önmegerősítő mondatok, imák, ébredés után néhány perc önmagammal. Ezekről érdemes szakemberrel beszélni. Ebben a repertoárban mindenképpen szükség van a mozgásra, már napi 30 perc séta is sokat segít.
4.  Eközben egyre jobban megerősödik az önbecsülés, az énkép egyre stabilabb lesz, és ami hihetetlennek tűnik az út elején, de megerősödve, kedvező esetben jobb emberként jövünk ki az alagútból. Visszanézve már nem értjük, hogy mitől, miért estünk kétségbe! 

Megveregethetem ekkor a vállam, és mondhatom magamnak, hogy bajnok vagyok, erős vagyok, segít az univerzum és az egek Ura, és jöhet bármi, én képes vagyok rá, hogy megtegyem a következő lépést.

Nézhetem úgyis az egész életemet, hogy nem más, mint problémák, krízisek sorozata, és ennek soha nincsen vége, hol van az áhított szabadság? Mikor lesz végre vége a nehézségeknek?

Nagyon szeretem Anthony de Mellónak ezt a mondatát: 

Az emberi lét tökéletesen megtestesül abban a szerencsétlen részegben, aki éjjel kint áll az utcán, veri a kerítést, és közben azt kiabálja 

– Engedjenek ki! 

Hozzáfűzés: csak az illúzióid gátolnak meg abban, hogy meglásd, szabad vagy, és mindig is az voltál.