Például mindaz az anyakép, amely Móra műveiből, a Kincskereső kisködmönből, a Dióbél királyfiból vagy a Furfangos Cintulából kibontakozik, egyszerűen vérlázító. Éjszakákat átvirrasztó, zokszó nélkül csak a feltétlen szeretetet gyakorló édesanyák mindenhol… Ez rémes…

És akkor népmeséink édesanyáiról még szót sem ejtettünk.

Mondom én: „volkisch”. Felháborító. Nemkülönben Baradlayné meg a Cecei Éva, vagy József Attila Mamája vagy az Anyám, az előbbit ráadásul meg kellett tanulnunk kívülről, mert a rettenetes, poroszos iskolarendszer mindenféle memoriterek megtanulására kényszerített minket, ahelyett, hogy hagyta volna szabadon szárnyalni a… mit is?

De ott van még Éva, az ősanya, Madáchnál például ő és egyedül ő menti meg az emberi életet, amikor így szól a mindenből kiábrándult és mindent bevégezni készülő Ádámhoz: „Anyának érzem, oh Ádám, magam”.

A Katona József színházban már készül az új adaptáció (főszerepben Alföldi Róbert), annak végén Ádám fog felsóhajtani, miszerint „anyának érzem, ó Éva, magam” – nyíltszíni taps, s a woke-s…ggfejek sok száz kritikát írnak majd az új adaptáció nagyszerűségéről, bátorságáról, újszerűségéről.

Valójában egyetlen egy apróság hiányzik az újszerűséghez: a régiszerűség. A visszatérés a normalitáshoz. S a woke-s…ggfejek eltakarítása. De ami késik…

Amúgy, a miheztartás végett, az Amnesty International is kiadott egy közleményt – na majd pont ezek ne adtak volna ki? –, amelyben így fogalmaznak:

 „A biztonságos és legális abortuszra vonatkozó korlátozások veszélyeztetik a teherbeesésre képes személyeket”

Anyának érzem, ó Éva, magam… Hát mi sem természetesebb! Nekünk még anyánk volt, édesanyánk. Ezeknek meg „teherbeesésre képes személyük van”. És pontosan olyanok is.

 „A gyereknek kél káromkodni kedve - / nem hallod, mama? Szólj rám!”

 Ósdi.

 „A gyereknek kél káromkodni kedve – / nem hallod, teherbeesésre képes személy? Szólj rám!”

 Modern.

Tessék választani…

Éppen a minap fogalmazott egy hp az EP-ben imigyen: „nem akarok senkinek az inkubátora lenni”.

Jaj de jó! Ez annyira megnyugtató. Csak az a baj, hogy annak idején akadt valaki, aki hajlandó volt „inkubátora lenni” ennek a fehérjehalmaznak. Mindig ez a baj. De csak megerősíteni tudjuk nagyszerű elhatározásodat: te ne legyél senki inkubátora. Öregedj meg így, és egyetlen és utolsó örömöd az ölebed legyen!

Így és ezzel meg is érkeztünk a lényeghez. Ami ott van a címben. Tudom én, hogy a normális emberek ezt nem értik, de megmagyarázom.

Van valami korunk hőse, egy afféle igazi antinő, egy femina, egy aktivista (már a szótól is ökölbe szorul a kezem), aki a következőkkel állt elő:

 „(…) mutassák be azt is, milyen az alvási depriváció, vagyis az, amikor az ember (90-100%-ban az anya) hónapokig-évekig óránként kel éjszaka, nappal pedig önmagát igyekszik utolérni, sokszor reménytelenül”.

 „Alvási depriváció” Mmm, micsoda reveláció! Ezekről többek között ezt és ennyit érdemes tudni. Ezek – ha van egyáltalán gyerekük, és akkor szegény, ártatlan gyerek megérdemli minden együttérzésünket! – éjszakánként nem felkelnek a gyerekükhöz, hogy megszoptassák, vagy ápolják, ha beteg, s ezt nem magától értetődő természetességgel, a feltétlen szeretet önfeláldozásával teszik, ugyan dehogy! Ezeknek „alvási deprivációjuk” van ilyenkor. Ugyanis ezek nem édesanyák, hanem inkubátorok vagy teherbeesésre képes személyek.

És még egy fontos tudnivaló: ezek nem fáradtak, nem alváshiányuk van, nem álmosak, hanem alvási deprivációjuk van nekik. Mert annyira ostobák, annyira hülyék, olyan üresek, akkora s…ggfejek, hogy muszáj hülye idegen szavakat használniuk, mert így legalább maguk elhiszik magukról, hogy valakik.

S miután a szóban forgó teherbeesésre képes személy megosztotta velünk alvási deprivációját, a híradások szerint – most figyelj! – „két friss »hashtaget« is készített: #takavanaméhünkből #neb…szakodjatokanőkkel.”

 „Takavanaméhünkből” meg „neb…szakodjanőkkel”.

Hát, kicsikém, te alvási deprivációban szenvedő, teherbeesésre képes személy, elmondhatatlan, mennyire nem érdekel senkit a te méhed. A veled való „b…szakodás” pedig ilyen módon fogalmilag kizárt, ugyanis te nem vagy nő. Sem anya. Sem semmi. Csak a végtelen üresség.

S ha már József Attila szóba került, fejezzük is be ővele:

 „Világosodik lassacskán az elmém, / a legenda oda. / A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, / észreveszi, hogy milyen ostoba. / Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. / Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, / ebbe fog belehalni.”

 Ha javasolhatom, ne béküljünk ki. Ezekkel soha.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Xose Bouzas/Hans Lucas/Hans Lucas via AFP)