Karácsony Gergely után egy másik hazai nagyágyú is bejelentkezett a NATO-főtitkári posztért. Másként ugyanis nehéz értelmezni Horn Gábor kijelentését, amivel megerősítette a főpolgármester meglepő, de egyáltalán nem mulatságos nyilatkozatát, amely szerint Magyarország hadban áll Oroszországgal. Talán nem véletlen, hogy az egykori SZDSZ-es politikus, jelenleg a Republikon Intézet vezetője állt Karácsony mellé az abszurditásig fokozott háborús pszichózisban, hiszen a régmúltban Gyurcsány Miniszterelnöki Hivatalának államtitkáraként még a főnöke volt Budapest mai vezetőjének. Azt nem tudjuk, hogy egyeztették-e az álláspontjukat a nyilatkoztok előtt, még arra sem derült fény, hogy melyikük volt az ötletgazda, de az együtt eltöltött évek vélhetően annyira összecsiszolták őket, hogy már egyet gondolnak és mondanak.
Az a mi nagy szerencsénk, hogy most nincsenek a kormányrúd közelében, mert ha rajtuk múlna, már valóban nyakig lennénk a slamasztikában. Akkor nem az lenne a legnagyobb problémánk, hogy Karácsony vagy Horn éppen zagyvaságokat beszél, ennél súlyosabb lenne a helyzet: az oroszok tekintenének minket ellenséges hadviselő félnek.
Az önjelölt katonai „szakértők” persze így is okozhatnak károkat a sületlenségeikkel, a háború eszkalálódásának vágya sejlik ki szavaikból. Ilyen kiélezett geopolitikai helyzetben minden politikusi nyilatkozatnak lehet jelentősége, még akkor is, ha a főpolgármester korábbi nemzetközi szereplései olyan sutára sikeredtek, amivel minimálisra csökkentette az addig is csekély súlyát az európai politika színterén. A katonai felkészültsége nagyjából Svejk és Pitkin között lehet félúton, de városvezetőként sem sokkal jobb a megítélése. Elég ha csak felidézzük a kínos felszólalásait, például a Soros-egyetemen, ahol fülsértő módon törte az angolt, mintha fonetikusan leírt szöveget olvasott volna fel. De az is maradandó élmény lehetett az európai kollégáinak, amikor egy nemzetközi videókonferencián járatta le Budapestet és az országot, miután perceket vett igénybe az is, hogy egyáltalán bekapcsolja a mikrofonját. A rendezvényt elnöklő úriember értelemszerűen angolul próbálta Karácsony értésére adni, hogy meg kell nyomni egy gombot, amivel elfogadja a felkérést a beszédre – elsőre sikertelenül. A végén már olyan tónusban beszélt a főpolgármesterhez, mint amikor a türelmes tanító bácsi kissé már hitevesztetten igyekszik újra és újra elmagyarázni a nebulónak, hogy kétszer kettő az bizony négy. Aztán a kínos közjáték után végre megtalálta a gombot a főpolgármester úr, majd a soha nem múló bárgyú mosolyával az arcán, diadalittasan beköszönt a tanácskozóknak – magyarul.