Egy pofontól volt hangos a hazai sajtó az elmúlt napokban. Egy pofontól, amit Puzsér Róbert kapott Ábrahám Róberttől. Mint ismert, a PestiSrácok publicistája, megelégelve az őt ért verbális atrocitásokat, kiosztott egy sallert Puzsérnak, aki rendszeresen becsmérelte, sértegette különböző megszólalásaiban. A nagy port kavart ügybe belefolyt több celeb is. Majka elmondta, hogy Puzsér annyi embernek szólt már be, hogy kijárt neki, ahogy ő fogalmaz, egy lángos. Azahriah viszont bírálta Majkát, amiért nem ítélte el Ábrahám tettét. Szóval felbolydult a hazai közélet a nem mindennapi eset miatt. Nem kellett sokat várni a titokzatos MI-előadó, Wellor helyzetértékelésére sem. A múlt héten azt találgattuk, hogy ki kerül majd a rapper célkeresztjébe legközelebb, most megkaptuk a választ, Puzsér lett a következő, akinek megénekelte a viselt dolgait.
A kemény szövegeiről elhíresült előadó Brüsszelről írt vitriolos számával a Bayer-show-ban debütált, majd a diszkóbotrányáról elhíresült baloldali figuráról, Magyar Péterről komponált egy zseniális számot „Hej, Vargáné!” címmel, ami futótűzként terjedt el az interneten és nagyon keményen rávilágított a Tisza Párt elnökének botrányos ügyeire.
Majd Gyurcsány Ferenc is megkapta a magáét tőle, Feri, ne lődd ki a szemem! című dalában róla is lerántotta a leplet az internet új csillaga.
Most pedig Puzsér Róbert következett a sorban. Ezúttal erőszakmentesen, de ismét felpofozták a gátlástalan, nagyszájú, baloldali megmondóembert. Wellor most a Carson Coma együttes stílusában írt dallal rukkolt elő, s bizony nem fukarkodott a vitriolos megjegyzésekkel, jelzőkkel. Néhány sor az új számból:
Színleled, de nem vagy bátor,
csak egy bukott prédikátor.
Minden akarsz lenni egyszerre,
így könnyű ám rákapni a szerre!
A számlatömb a kedvenc olvasmányod,
Magyar Péter lett az új bálványod.
Az egésznek nincs erkölcsi haszna,
még sorban áll, aki pofán b…szna.
Ez van, ha nem szeded
a recept szerint a gyógyszered.
A lelkiismeret akkor sem gátol,
ha kapsz egy sallert az Ábrahámtól.
Íme a meglehetősen kemény szövegű dal:
Ez a zseniálisan megkomponált, virtuális pofon vélhetően kiveri a biztosítékot Puzsérnál. Wellor ismét betalált.
Borítókép: Puzsér Róbert (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
. . .
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva
Ez a figura egy időzített bomba.
A Soros-klán nem része a hatalmi struktúrának, mégis parancsokat osztogatnak
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
Jakab Péter magyargyűlölő embere őrjöngött egyet a TikTokon
Őszintén elmondta, hogy örül, hogy elhagyta ezt a „köcsög országot, Magyarországot”, mert Németországban minden (is) jobb.
Könyörtelenül lehullt a lepel Frei Tamás viselt dolgairól + videó
Nem semmi, ahogy pestiesen szokták mondani.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezÉlnek, mint (Gulyás) Marci Hevesen
A magyar érdek a legfontosabb
Az elbeszélési módok és a valóság
Az unió átfogó reformra szorul
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezElsült a titkos fegyver: bevetettek egy igazi nagyágyút is Orbán ellen
A szakértők szakértője szakszerűen szakértett.
Magyar Péter csúfosan leszerepelt, megijedt Orbántól
Végre kiderült az igazság, lehullt a lepel.
Alattomos, arcátlan támadás Orbán Viktor ellen
Szégyen!
Lendvai Ildikó hatalmas öngólt lőtt
Balul sült el a támadás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Döbbenetes drónvideón a víz alatt álló Vének
Akcióban a MÁV: kövekkel megpakolt tehervonattal védik a budapesti HÉV-alagutat
Cserpes Laura titkos esküvője: feszültség az énekesnő és édesapja között, más dolgok is voltak
Minimálbér 2025: fontos kérdések dőltek el a mai fórumon, egyelőre marad a garantált bérminimum
Ősztől ezt a vitamint mindenkinek kötelező lenne szednie
Ilyet én még nem láttam! Ezt a pofátlanságot! Mintha a pizzafutár felhívna, hogy hol a pizzája
Elsült a titkos fegyver: bevetettek egy igazi nagyágyút is Orbán ellen
Szoros magyar siker a litvánok ellen, indiai győzelem a nyílt és a női torna rangadóján is
Krízis a Barcelonánál, Flick nehéz helyzetben a BL-nyitány előtt
Mégsem jutott tovább a Paks a Magyar Kupában
Sallai Roland bajba kerülhet, ha ezt a nevet kiejti a száján Törökországban
Cserbenhagyta az óbudaiakat az újraválasztott önkormányzati vezetés
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter politikai karrierjének napjai meg vannak számlálva
Ez a figura egy időzített bomba.
A Soros-klán nem része a hatalmi struktúrának, mégis parancsokat osztogatnak
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
Jakab Péter magyargyűlölő embere őrjöngött egyet a TikTokon
Őszintén elmondta, hogy örül, hogy elhagyta ezt a „köcsög országot, Magyarországot”, mert Németországban minden (is) jobb.
Könyörtelenül lehullt a lepel Frei Tamás viselt dolgairól + videó
Nem semmi, ahogy pestiesen szokták mondani.