Ráadásul az első perctől fogva össztűz zúdult a teljes balliberális arzenált bevetve a nemzeti kormány kommunikációja ellen azért, hogy hiteltelenítsék, lejárassák, komolytalanná tegyék. Az ellenzéki narratíva szerint nagyon gyorsan a kormányfő hátsó feléből ki sem látszó lakájmédia lett azokból az orgánumokból, amelyek arra is kíván­csiak voltak, mit mond, mit tesz és hová tart a kabinet, munkatársaikból pedig propagandisták. Gátlástalanul bélyegeznek meg bennünket úton-útfélen, szerintük mi nem vagyunk újságírók, ránk nem érdemes figyelni sem, mert csak hazudunk, csúsztatunk és szervilisen kiszolgáljuk a kormánypropagandát. A cinikus pofátlanság csúcsa, hogy azzal is megvádoltak bennünket, mi akarjuk lejáratni, eltaposni, eltakarítani őket. Higgadtabb barátaim azzal vigasztalnak, amikor mindez szóba kerül, hogy ez így természetes, ez egy örök harc, amiben jobbnak kell lenni, és győzni kell.

Ezért kihasználva azt a pusztítást, amit széles tömegek körében a tudományos mindensz…rizmus nevében eddig elvégeztek, a jelenleg jelentéktelen törpepártok uszályába keveredett rosszkedvű Orbán-fóbiások elkülönült csoportjait igyekszik egybeterelni, és azt ígéri, akkor jön el a kánaán, ha a régi ellenzéket és a kormányt egyszerre söpri el az általa gerjesztett és felkorbácsolt népharag. Sokak számára az lett az egyetlen remény a nem is olyan rossz, de elviselhetetlennek érzett élete megváltoztatására, ha nem foglalkozva azzal, mi lesz másnap, kivágja az egészet az ablakon. 

Ennek a célnak az eléréséért az sem nagy ár, hogy (egy-két kivétellel) eltűnnek az ellenzéki törpepártok a magyar politikai palettáról. Óriási kihívás ez a kormánypárti kommunikáció számára, hiszen egyben sokkal veszélyesebbnek tűnik a gyűlölködő tömeg, mint öt-hat csoportocskára töredezve. Ugyanakkor

 Gyurcsány igazi problémája, hogy a legnagyobb, legerősebb ellenzéki pártból mára a bejutási küszöb környékén tengődő, a megszűnés ellen küzdő törpepárttá zsugorodott a DK. Ezzel párhuzamosan feltételezhető, hogy a guruló dollárok is a Tisza irányába csörgedeznek, tovább rontva az óbaloldal esélyeit. Sürgősen ki kell találnia valamit az ellenzéknek a Magyar Péter-jelenség ellen, különben pár hónap múlva gondolkodniuk sem lesz min.

De mi is ennek az új narratívának a lényege? Az, hogy egyáltalán nem új, de új módszereket is bevet. 

 Igaz, ebbe beleég kicsit, mert nem tudja, hogy a rendszer úgy működik, hogy minden önkormányzat kap egy összekötőt, akivel folyamatosan egyeztetnek, és akkor avatkozik közbe a hatóság, amikor a helyzet azt megköveteli. De mit számít az, hiszen máris lehet propagandistázni, hiszen a médiát is érdekli a védekezés, de a homokzsákok hősét ne zavarják össze holmi kérdésekkel, ne merészeljen a közelébe menni a hazug lakájmédia, majd ő közvetíti élőben majomkodását, vegye át azt mindenki. És a globalista dollármédiát nem is kell különösebben biztatni erre.

Úgyhogy máris üzent lapátját lóbálva az Európai Parlament elnökének, hogy Orbán Viktor szerdai strasbourgi felszólalását halasszák el, mert ilyen nehéz helyzetben a kapitánynak a hídon van a helye. Az ég már leszakadt, nem tud újra, de minden jóérzésű magyar gyomra összeszorul az önértékelési zavar ilyen pőre megnyilvánulását látva. Kinek képzeli magát ez a szerencsétlen? Csak nem a saját maga által erőltetett vita elől menekül? Egyébként teljesen értelmetlen is az okvetetlenkedése, mert a miniszterelnök hétfőn bejelentette, lemondta minden nemzetközi programját, itthon marad, és segíti az árvíz elleni védekezést.

 Ahogyan egy tacskó rángatja a postás nadrágszárát, mert szeretne olyan nagy lenni, mint a gazda figyelmét elvonó óriás, úgy idétlenkedik Magyar Péter Orbán Viktor programjai­nak szervezőjeként. De legyünk résen, mert úgy tűnik, másfél millió honfitársunknak ez egyelőre bejön.