Az unió átfogó reformra szorul

Ha egy kicsit is hinni lehet a közvélemény-kutatásoknak, akkor 2026 áprilisában egy kiélezett küzdelem is elképzelhető a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt között. És akkor fel kell tenni a kérdést, még időben: hogyan tovább, kormánypártok? Megítélésem szerint az esetlegesen veszélybe kerülő hatalom megvédése érdekében első megközelítésben háromféle irány feltételezhető a következő időszakra.

Az egyik az új politikai ellenfél – tehát a Tisza Párt – vezetőjének és vezetőinek folyamatos támadása, kipellengérezése, lejáratása. Annál is inkább, mert Magyar Péter személyisége valóban támadható, méghozzá joggal, adott erre bőven alkalmat. Agresszív, indulatos, önmagán nehezen uralkodni tudó emberről van szó – talán ez az igazi Achilles-sarka. Ez a taktika bejöhet, amelynek a lényege az ellenfél letámadása.

De van egy másik megoldás is. Ez nem más, mint a kormányzásra való teljes koncentrálás. A saját teljesítmény, a hatékonyság növelése, a hibák kiküszöbölése, a gazdasági eredményesség fokozása. Ebben még bőven vannak lehetőségek. Ha a kormányzás – különösen a gazdasági kormányzás – jó, sőt nagyon jó, akkor az emberek nem akarnak változtatni a kormányon lévő személyén, a kormányzat összetételén. Miért is tennék? Ugyanis nem szabad feledni: „It’s the economy, stupid” – ahogyan James Carville, az egykori Bill Clinton-kampánystáb embere mondta a munkatársainak, akik nem értették, hogy gazdasági sikerek nélkül nem lehet győzelmet elérni (ő egyébként még az egészségügyet emelte ki).

Még egyszer: persze az ellenfél támadása is opció, amivel élnie kell és lehet egy kormányzatnak. Ez teljesen legitim. Viszont az már igazi kérdés, hogy melyiken van a hangsúly. A hangsúly szerintem a saját teljesítményen kell hogy legyen, s azon, hogy azt az embereknek érthetően és kézzelfoghatóan jelenítse meg a kormányzati oldal.

Viszont van még egy harmadik szempont, amit kiemelnék. Az elmúlt években hihetetlenül erősen hatott a magyar emberek többségére a kormány migrációellenessége, békepártisága, családközpontúsága és az LMBTQ-mozgalom elleni határozott fellépése. De azt is látni kell, hogy ezek a témák már nem újak, nem okoznak egyfajta „Heuréka!” élményt a választókban, a nemzeti-szuverenista szavazók szinte már megszokták, hogy az Orbán-kormány minden fórumon és minden alkalommal felszólal ezek ellen, és mindent megtesz, amit az EU keretei között, gúzsba kötve táncolva meg lehet tenni a háború, a genderelmélet és az illegális migráció ellen.

Vélhetően kellene egy új téma is, ami újra azt mutatná a választóknak, hogy a kormány sokoldalúan harcol a maga igazáért, és nemcsak országon belül, de országon kívül is úgy, hogy az mindig a magyar emberek érdekeit védi. Nem kertelek tovább, kimondom: az Európai Unió az, amivel kezdeni kell valamit.

Ez a magyar emberek számára ugyanis nem egy távoli, „Kit érdekel?” téma, hiszen a kormány már évek óta hangosan és egyre erőteljesebben bemutatja azt a magyar közvélemény előtt, hogy a brüsszeli elit milyen brutális módon támad rá Magyarországra, milyen erkölcstelen, nemtelen és most már jogtalan eszközökkel is igyekszik hazánkat olyan hátrányos helyzetben tartani, ami immáron pénzügyileg is óriási károkat tud okozni a költségvetés, a gazdaság, a bérek, az életnívó, az oktatás, az egészségügy és a társadalmi biztonság szempontjából egyaránt.

A magyar emberek az elmúlt időszakban megtanulhatták, hogy Brüsszel, pontosabban az uniót irányító brüsszeli elit nem a barátjuk. Állandóak az elítélő határozatok, a kötelezettségszegési eljárások s immáron a bírósági ítéletek, amelyek elképesztő összegekkel igyekeznek megkopasztani bennünket. Ennek természetesen az a valódi oka, hogy mi – néhány politikussal, párttal, egy-egy kormánnyal és most legutóbb a Patrióták Szövetségét megalkotva – ellenállunk annak a főként nyugat-európai nyomásnak, amelynek során bele akarnak minket kényszeríteni a háborúban való részvételbe, a migráció elfogadásába és Európa kevert fajúvá tételébe, a hagyományos család felbomlasztásába, a zöldideológiába és még számos más dologba, többek között a WHO nemzetek feletti hatalmába is.

Éppen ebből kiindulva szerintem az új téma nem lehetne más – pontosabban szerintem az egyik legjobb új téma lenne –, mint az unió megreformálása. Tudom, hogy eddig is mindent megtettünk hazánk szuverenitásának védelme érdekében, sőt mi tettük a legtöbbet talán egész Európában a szuverén államokra épülő unióért. Ezzel együtt arra gondolok, hogy – felhasználva az éppen aktuális féléves elnökségünket is – kezdeményeznünk kellene az unió egyfajta megújítását, új alapokra helyezését.

Az unió ugyanis jelen pillanatban a darabjaira hullás és szétesés előtti állapotban van. Az unió jelen állapotában nem képes szinte semmilyen kérdésben épkézláb döntésekre, amelyek persze a tagállamok és az európai államok érdekeit képviselnék.

Teljesen világos ma már, hogy Brüsszel döntéseit Amerika mélyállama és mögötte a globális elit határozza meg a háttérből, sőt ma már nem is annyira a háttérből, hanem az előtérből (gondoljunk a Soros-hálózatra vagy éppen a Világgazdasági Fórumra, a WEF-re).

Nem kell másra gondolnunk, mint Németország kétségbeesett döntésére, mellyel minden szomszédos állam határán újra bevezette a szigorú határellenőrzést, s ehhez persze Brüsszelnek egy szava sem. Ha ugyanis Németország így dönt, akkor a többi ország követni fogja, s akkor vége a schengeni rendszernek, ami az unió egyik legfontosabb vívmánya, az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlása. Mit mondott Orbán és mások a kormányban? „Mindez szétfeszítheti az uniót” – és ehhez hozzáteszem, nemcsak ez, de ez most épp újabb hab a tortán, mely a szétesés felé mutat.

Miből és hogyan lesz itt versenyképességi javulás? Ennek az ellenkezője látszik: a romlás, a teljes lemaradás a világ más nagyhatalmaitól. Éppen ezért a kormánynak kezdeményeznie kellene – a saját érdekünkben is – az unió tartalmi és intézményi megújulását, új együttműködést a felek között. Azért, hogy megmaradjon és erős maradjon az unió, és ne essen szét véglegesen. Mert ennek a közelében van.

Mit jelent a tartalmi megújulás?

Azt, hogy az együttműködést szigorúan korlátozni kellene a kölcsönösen előnyös gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokra, azokat bővíteni, hatékonyabbá kellene tenni. Épp a versenyképesség érdekében.

S épp a gazdaságra fókuszálás érdekében egyszerűen meg kellene szüntetni a többi területen a kötelező együttműködéseket, s főleg azt, hogy a föderális vággyal rendelkező, magát kormánynak képzelő bizottság akarja meghatározni, hogy a tagállamok kulturális, oktatási, családpolitikai, szociális, civil társadalmi, környezetvédelmi stb. kérdésekben hogyan, mit cselekednek saját otthonukban. Legyen egy laza közös piac, amely a win-win elv alapján működik a gazdasági együttműködés terén, s ezzel esélyt ad magának arra, hogy a csőd széléről visszatáncoljon.

Ehhez pedig intézményi változások kellenek.

Távirati stílusban: az Európai Tanács kezébe kerüljön a valódi irányítás, a bizottság ne „kormány”, hanem a tanács egyszerű hivatala legyen, mely végrehajtja a tanácsban konszenzussal meghozott döntéseket, a parlament tagjait pedig újra a nemzeti parlamentek delegálják (ez 1979-ig így működött!), s nemzeti alapokon működjön, szétverve a globalisták jelenlegi politikai-ideológiai uralmát a teljes testület felett. S végül, bár szentségtörésnek tűnik, de felvetem: az unió bírósága anno, a hatvanas években önkényesen emelte fel magát a nemzetek fölé. Hát vegyük le onnan, s döntései ne legyenek a nemzetek számára kötelezők, csak azoknak, akik ezt önként vállalják (lásd a Nemzetközi Bíróság döntéseit, mely csak azokra nézve kötelező, akik beléptek ebbe a körbe).

Tehát: kezdeményezzünk olyan átfogó vitákat, amelyek alapjaiban újratárgyalják, hogy milyen volt eddig s mi legyen az Európai Unióból. Ez olyan téma, amellyel az Orbán-kormány ismét magához ragadhatja a kezdeményezést, egyszerre nemzetközi és hazai vonatkozásban is.

És ennek nagy jelentősége lehetne a 2026-os választások szempontjából is.