Felhévizy a héten nagyon boldog volt. Kedvenc csapata, a Ferencváros legyőzte az Európa-ligában cseh ellenfelét, bár csak minimális előnyt sikerült is kiharcolni, legalább a győzelem ízét megérezték végre a játékosok és a szurkolók egyaránt. A nemzetközi színtéren ugyan nem volt gond, azonban hazai pontvadászatban annál inkább. Múlt vasárnap a legnagyobb riválistól, a Puskás Akadémiától szenvedtük fájdalmas vereséget, előtte pedig nem sikerült sem a ZTE, sem pedig az MTK csapatát két vállra fektetni. A hírlapíró a csütörtöki győzelemnek nagyon örült, mert úgy érezte, hogy ez a siker kihúzhatja a zöld-fehérek kissé kátyúba ragadt szekerét.
Egyébként is volt oka vidámságra, hiszen Magyar Péter a Partizánban vendégeskedett a héten. Gulyás Márton műsora minden bizonnyal mérföldkő lesz a Magyar Péter politikai karrierjében, hiszen gyakorlatilag itt indult el a története és a keddi adással érdemben véget is ért.
Az egész interjú során ingerült, ideges volt Magyar, látszott rajta, hogy szinte retteg a kérdésektől, amiket a műsorvezető feltett neki. Az idegei akkor mondták fel végleg a szolgálatot, amikor Gulyás Márton – a Magyar Nemzet korábbi információira alapozva – arról próbálta kérdezni Magyar Pétert a műsorban, hogy volt-e része bennfentes kereskedelemben. A Tisza Párt elnöke a kérdés hallatán jól láthatóan teljesen kiakadt, és arról kérdezte a műsorvezetőt, hogy mennyi az idő, majd ezen a ponton le akarta állítani az interjút. Az internet népe is rendesen kiosztotta Magyart a szánalmas szereplése miatt.
További Poszt-trauma híreink
Magyar Péter úgy játszadozik a tőzsdén, hogy olyan belsős információkat kap, amelyek legálisan nem juthatnának el hozzá – erről beszélt egy ősszel kiszivárgott hangfelvételen a Tisza Párt elnökének volt barátnője, Vogel Evelin és a párt pénztárnoka, Hanzel Henrik. Vogel akkor azt is elmondta, hogy Magyar 90 millió forintos részvénycsomagról beszélt neki. A politikus ezt a vagyonelemet eltitkolhatta a brüsszeli vagyonnyilatkozatából.
Számos cikk született az interjú kapcsán, volt olyan cikk, ami csokorba szedte Magyar Péter 12 legkínosabb pillanatát a Partizán-interjúból, de a számos mém mellett Deutsch Tamás, Menczer Tamás is kiosztotta a baloldal fülön csípett figuráját.
További Poszt-trauma híreink
Nem csitultak az indulatok Magyarban, hiszen személyeskedő, ingerült hangnemben reagált a közszolgálati televízió riporternőjének kérdéseire, és kikerülte a válaszadást a Strasbourgból hazaérkező Tisza-vezér a reptéren. – A magyar embereknek semmi közük ahhoz, hogy én öt vagy tíz éve mit csináltam – válaszolta a politikus a részvényvásárlási ügyével kapcsolatban.
No komment.
További Poszt-trauma híreink
– Ez a felháborító ügy alapjaiban rengetheti meg Magyar Péter politikai karrierjét, hiszen gyakorlatilag hazai pályán szenvedett súlyos vereséget. Arra senki sem számított, hogy pont Gulyás Márton műsorában, kapja majd meg a kegyelemdöfést, de eljött ez a pillanat is – gondolta magában Felhévizy, majd leült a számítógépe elé és megnézett pár régi Fradi-gólt, hangolódásképpen, mert ma újabb erőpróba vár a kedvenc csapatára.
Borítókép: Magyar Péter a Partizán műsorában (Forrás: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel teljesen és végérvényesen inkompetens
Állítsuk vissza… No nem csak az óráinkat, de a nemzetek önrendelkezését is!

Darabokra törték Magyar Péter álmait, Ceglédi lerántotta a leplet a tiszásokról
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Egy zsírleszívás emlékiratai
A magyar vezérkari főnök példát vett a hollywoodi színésznőkről.

Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Emelkedik a háborús horrorlicit

A fekete március felelősei

Egyszer még hálásak lesznek…

Mit üzen Hunyadi Marco Rossinak?
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Reszkess, Orbán! Gálvölgyi és Hernádi akcióba lendült, bevetették a nehéztüzérséget
Nincsenek véletlenek.

Hobo nagyon keményen kiosztotta Bródy Jánost, Magyar Péter pánikolhat
„Miért hagytuk, hogy így legyen?”

Orbán Viktor könyörtelenül kiütötte Magyar Pétert, most jön a feketeleves
Mesteri húzás volt.

Robbant a bomba: Koncz Zsuzsát és Bródyt csókolgatják azért, amiért Muri Enikőt a halálba kívánják
Amit szabad Jupiternek…
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Miért találkoznak multik képviselőivel a tiszás EP-képviselők?

Haaland viselkedése miatt a rendőröknek kellett közbelépniük

Nem kedvességből köszönnek a légiutas-kísérők, amikor felszállsz a repülőgépre — Valójában ez az oka

Tiszta vizet öntött a pohárba a miniszter: kiderült, kilép-e Magyarország az Európai Unióból (VIDEÓ)

Újabb magyar celeb került fel a rendőrség körözési listájára, nem ez az első eset

Itt a friss GDP-rangsor: így áll most Magyarország Romániához és Ausztriához képest

Putyin félelmetes új fegyvere harcra kész + videó

Ilyen nincs: a bíró örült a Barcelona kihagyott büntetőjének – videó

Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet

Minél hülyébb, annál határozottabb

Másodpercek alatt omlott össze a toronyház a földrengéstől + videó

Bognár György reagált Böde Dániel megjegyzésére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel teljesen és végérvényesen inkompetens
Állítsuk vissza… No nem csak az óráinkat, de a nemzetek önrendelkezését is!

Darabokra törték Magyar Péter álmait, Ceglédi lerántotta a leplet a tiszásokról
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Egy zsírleszívás emlékiratai
A magyar vezérkari főnök példát vett a hollywoodi színésznőkről.

Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.