Mára eljutottunk oda, hogy ki kell mondanunk, Magyar Péter vírushordozóként megfertőzte az internetes követőtáborát. Ez a csúnya betegség pedig a kamugépláz. Ez a durva kór elhomályosítja az emberek tisztánlátását, valóságérzetük gyakorlatilag lenullázódik és fiktív, kamu dolgokat gondolnak valóságosnak.

További Poszt-trauma híreink
Magyar Péter addig énekelt, verselt a monoton, fülsértő hangján a követőinek, hogy mára az interneten fellelhető tiszás csoportokban kialakult egy virtuális valóság. Legújabb agymenésük, lázálmuk Kapu Tiborhoz köthető. A magyar űrhajós által mondott idézetre repültek rá Magyar követői, mondván, már az űrben is Magyar Pétert idézik.
További Poszt-trauma híreink
Természetesen ebből semmi sem igaz. A felkapott idézet a legnagyobb magyartól, Széchenyi Istvántól származik.
Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen!
– hangzott el Kapu Tibortól a világűrben, tiszás csoportokban rögtön meg is jelent: Magyar Pétertől idézett az űrhajós, hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a tiszások a jelek szerint nem sokat forgatták az íróként is alkotó Széchenyi István műveit, ugyanis az idézet az ő Lovakrul című művéből származik.
Elképesztő és egyben rémisztő is.
Ezt az agresszív vírust nekünk kell megfékeznünk, mégpedig a 2026-os választáson. Addig pedig mi, immunisak gyógyító jelleggel mindig mondjuk el a valóságot, hátha az segít az agresszív vírus megfékezésében.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Markovics Gábor)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt: Emlékeznek még?
Most más a „világhelyzet”.

Majoros nekiment Bill Gatesnek is
Meggyűlhet a baja a globális mogulokkal a balosok által ajnározott diktátorozó rappernek.

Magyar Péter egyetlen szótól úgy berezelt, hogy kidobatta a kérdezőt
Minden napra jut egy eset, amivel lejáratja magát a pökhendiség nagymestere.

Majkát nem is tudná ennél gyomorforgatóbban mosdatni a balos sajtó
A Telexnél azon versenyezhetnek, hogy ki tud rátenni még egy lapáttal Majka botrányára.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Tusványos hívei és ellendrukkerei

Orbán Viktor és a sajátos magyar út

Holtában átkoznák ki az úszópápát

Az egybillió hrivnyás kérdés
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan helyről kapott velőtrázó kritikát Magyar Péter
Ezt nem teszi zsebre, az egész biztos.

Török Gábor megint lyukra futott, Magyar Péterért tűzbe menne
Ezt nevezik kettős mércének.

Pottyondy Edina hatalmas öngólján röhög az internet
Ekkorát még nem hibázott az internet vicsorgó démona.

Végre kijött az a durva videó, amit Magyar Péter nagyon nem szeretett volna látni
„Ez nem tréfa, befut a felnőttfilmes Réka”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt: Emlékeznek még?
Most más a „világhelyzet”.

Majoros nekiment Bill Gatesnek is
Meggyűlhet a baja a globális mogulokkal a balosok által ajnározott diktátorozó rappernek.

Magyar Péter egyetlen szótól úgy berezelt, hogy kidobatta a kérdezőt
Minden napra jut egy eset, amivel lejáratja magát a pökhendiség nagymestere.

Majkát nem is tudná ennél gyomorforgatóbban mosdatni a balos sajtó
A Telexnél azon versenyezhetnek, hogy ki tud rátenni még egy lapáttal Majka botrányára.