Lássuk először a fékezhetetlen agyvelejű Mizsur Andrást, a Telex magyarpéter-díjas „újságíróját” – teljesen felesleges az egészet elolvasni, bőven elég a bevezető, a „kedvcsináló” – mutatom is:
Hát igen. Ebben a néhány sorban benne van mindaz, amit a liberális világ gondol ma a politikáról. Benne van az összes ürességük, felszínességük, benne van a semmi, aminek már ága sincs, s ahol kis eszük hangosan üvöltözve vacog.
S ha már merészeltük kiforgatni József Attila csodálatos sorát, maradjunk nála egy pillanatra:
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
Prófécia ez, sajnos. Most, itt, a szemünk láttára hullik szét minden darabokra, mindaz, amiről azt gondoltuk, csodálatos és örökkévaló. A Szovjetunió és a szovjet blokk széthullásával Fukuyama meg is hirdette a történelem végét, merthogy megérkeztünk a létező világok legjobbikába, ahonnét nincs tovább.
Fukuyama is Pangloss mesternek bizonyult. Mi pedig naivnak. És most itt állunk, és nézzük, hogyan hullik szét minden darabokra.
A liberális nyugati világ önmaga paródiájává vált. Miközben a környező világban ismét az erő nyelvén kezdenek beszélni, miközben az iszlám középkori kegyetlenséggel követel primátust magának, miközben a „szegény” Dél és Ázsia egyre inkább ragaszkodik hagyományaihoz és saját kultúrájához, az önmaga paródiájává vált Nyugat transzvesztitaként, drag queen-nek öltözve belibben a színpadra, a négy égtáj felé suhint törött varázspálcájával, közli, hogy nincsenek többé biológiai nemek, nincs többé hagyomány, nincs vallás, nincs kereszténység, nincs múlt és nincs jövő, csak a pillanat van, a Nyugat egész beteg lényéből a pogány hedonizmus szivárog, mint hülyék orcáján a nyál, s ebben az állapotban engedi magára a középkori kegyetlenségű idegen kultúrát, idegen vallást.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Aki pedig szembe merészel ezzel szállni, aki ellenáll, aki ragaszkodik önazonosságához, a hagyományaihoz, a kereszténységhez, aki nem ereszti magára a középkort és a terrort az iszlámmal, arról a transzvesztita Nyugat kijelenti, hogy antidemokratikus, diktátor, no és persze korrupt, és minden maradék, szánalmas erejével az ilyeneket akarja eltüntetni.
És ebben a világhelyzetben mi sem természetesebb, mint hogy a liberális világban a politika a domain lefoglalásáról szól. Domain, TikTok, trollkodás – és jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni, de képesség, szorgalom, kitartás, hűség, becsület és hit híján erre esélye sem volt.
Tökéletes. Minden benne van. Az a bizonyos „mindenki” pedig a tiszás buborék, nem több. A másik „mindenkinek” pedig Magyar Péterről egy aljas kis gennyláda ugrik be. És ehhez nem kellett lefoglalni semmilyen domaint, ehhez bőségesen elegendő volt ennek az aljas gennyládának a puszta lénye és létezése. Vagy ahogy Mandula kolléga találóan megfogalmazta: „ez már a papírgalacsint köpőcsövező hülyegyerek tempója a 3. b osztályból”.
Bizony. A kettő együtt igaz.
Túl nagy sportértéke nem lesz eltakarítani, de azért jól fog esni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!