Oka van ennek: a bor és a magyarság kapcsolata őrtörténetünk idején köttetett. Bizonyítja ezt a fájdalmasan keveset hangoztatott tény, hogy azon kevés európai nép egyike vagyunk, amelynek saját szava van a borra. Földrészünk népeinek többsége az ógörög onios szóból eredő latin vinum kifejezés valamely változatával nevezi meg e szakrális italt.
A bor szót közel kétezer évvel ezelőtt említik először írásban kínai följegyzések, melyek arról tudósítanak, hogy a hunok és más lovas kultúrák áldozatokat mutattak be Bor-Tengri, vagyis az Újjászületés Istenének hegyén. Isten, bor, áldozat, újjászületés – e jelképrendszer a keresztény rítusban is meghatározó. Nem véletlenül. Őshagyomány ez, mely minden szakralitásban gyökerező műveltség sajátja. A bor nem csupán az alkoholtartalmú italok egyike, hanem titokzatos átalakulás eszenciális hordozója.
A bor a kulturális örökségünk meghatározó része
Emellett azonban a magyar bor kulturális örökségünk meghatározó igazodási pontja, nem mellékesen mezőgazdasági termék is. A magyar bornak tehát nemzetképet, országarculatot kell magába sűrítenie, miközben alkotóinak biztonságos, méltó megélhetést biztosít. Lélek, szellem és test hármasa.
Ám e tudás és annak gyakorlata a kommunizmus barbár évtizedei alatt eltűnt, az üldözött katakomba-kereszténység sorsa lett osztályrésze. Évszázadokon át okiratok, pincekönyvek, szüreti naplók által igazoltan legkiválóbb termőhelyeinken elgazosodtak az ültetvények, a domboldalakra szedett-vedett, innen-onnan összehordott elemekből összetákolt vagy épp a természetből harsány ízléstelenséggel kiordító nyaralók kúsztak fel, a szőlőt pedig a silány minőségű nagyüzemi termeléshez szükséges nagy tengelytávú traktorok kedvéért leparancsolták a hegyek szoknyájára, akár olyan területekre, melyek kukoricának, búzának ugyan jók, de tisztességes bort nem adnak. A megtermelt vékony bort pedig nem átallottak cukorral, savval hamisítani, statisztikai termésátlag-terveket kielégítendő összeöntögetni, más fajtaként palackozni és így, hazug módon forgalomba hozni. Így omlott porba a világ borértő közönsége előtt a magyar bor hírneve, a minőségről, igényességről leszoktatott hazai piac pedig így szokott rá a cukorral, mustsűrítménnyel ízléstelenre uniformizált kombinát-borokra. Kijelenthető, hogy a kommunizmus többet ártott a magyar bor ügyének, mint a szőlő SZDSZ-e, azaz a magyarul gyökértetűként ismert filoxéra.