A kilencvenes évek első felében heti rendszerességgel olvastam a nemzetellenes, kozmopolita sajtótermékek fröcsögését, abból kiindulva, hogy tudni kell, mit mond az ellenség. Ezt nyilván sokáig nem lehet bírni agysejttel, idegekkel, s hogy mégis évekig tartott ez az időszak, az részben annak tudható be, hogy annak idején volt még egy többé-kevésbé koherens narratívájuk, volt egyfajta törekvés a liberális értékbázis képviseletére, és volt valamiféle szellemi minőség.
Ellentétben a mai helyzettel, amikor mindez már akkor is a múlté, ha nem kis részben ugyanazok népszerűsítenek minden elképzelhető nyugati, globalista őrületet, akik akkor főállásban „mindössze” a nemzeti és keresztény értékeken gúnyolódtak.
Ma, amikor már rég nem a szexuális kisebbségek (helyesen: deviánsok) jogairól folyik a disputa, hanem a gyermekek agyszennyezéséről vagy horribile dictu nemváltásnak csúfolt csonkolásáról, ma, amikor rasszistának lehet bélyegezni a komoly zenét, a helyesírást és a matematikát, már az abnormalitás áll szemben a normalitással.
Vélhető, hogy mindez rejtetten kódolva volt már a kilencvenes évek sajtójában is, elég csak arra gondolni, hogy a nemzet váteszeit állították pellengérre Csoóri Sándortól Fekete Gyulán át Csurka Istvánig. Ha a magyar nemzeti szolidaritás kötelékéből saját magukat kirekesztőket bele próbálnánk erőltetni akaratuk ellenére e kötelemrendszerbe, akkor autoimmunnak nevezhetnénk a jelenséget: a közösség, mint organizmus saját, egészséges része ellen fordul. De itt nem erről volt szó, hanem egy gyökértelen, nemzetközi politikai bűnszövetség - jobb híján mondjuk úgy, hogy baloldal - helyi lerakatának üzelmeiről.
Minden esetre, ha valamit köszönhetek a szellemi mocsokban való diákkori bemerítkezésnek, akkor az a Magozott Cseresznye zenekar megismerése, melynek „Nincs több kegyelem” című műsoros kazettájáról a Magyar Narancs közölt lesújtónak szánt kritikát. Az írás teljes mértékben meggyőzött arról, hogy ezt az albumot be kell szerezni, úgyhogy némi kutakodás után meg is találtam azt a Blaha Lujza téri „Elektromos krokodilban”. Első ízben tapasztaltam, hogy a rajongott rockzene és a már kamaszkorban hittel vallott nemzetelvű világszemlélet egybeolvadhat, s egymást erősítve tud hatni. Nyilván beszereztem egy füst alatt az együttes első albumát is, melyről egyik kedvenc nótám a „Dráva partján” címet viseli.
Hadd idézzek e remek dal szövegéből:
„Kigyúltak a felhők a nyugati égen, pirosan tükröztek a Dráva vizében.
Hosszasan elnézem, de a szívem vérzik, olyan lesz a folyó, mostan véges végig,
mintha ostor csapás nyomán vér csordulna,
vagy egy égő seb, mely nincs még begyógyulva.
Ki szabott ily határt, hóhér vagy mészáros?
Gyilkoláshoz értett, de nem az alkotáshoz.
Szép nagy Magyarország, Isten alkotása, egésznek, kereknek és magyarnak szánta.
Maradhat ez így? Nem, nem, nem, nem soha, nem maradhat Isten műve megcsúfolva.”
Eme harminc éves dal dobolt bennem a minap, midőn Eszék egyik legjobb éttermét kerestem a Dráva partján.
Eszék úgy él a fejünkben, mint olyan város, melyben érdemleges a magyarság részaránya. A sajnálatos helyzet ezzel szemben az, hogy a település 108 048 lakosából a legutóbbi népszámlálás idején mindössze 979 vallotta magát magyarnak. Volt szerencsém egyikükkel, egy idősebb úrral szót váltani, aki ismeretlenül rámköszönt, látva a gépkocsim magyar rendszámát. Kedélyesen elbeszélgettünk a magyar múltról és jövőről, annál is inkább, hogy volt még közel egy óra az étterem megnyitásáig.
De ha kevés is itt a magyar, e város ad otthont a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központnak, melynek keretében működik magyar nyelvű óvoda, elemi, általános valamint középiskola, továbbá kollégium. Ez egyébként a tizennégyezeres horvátországi magyar közösség egyetlen középiskolája.
Világhálós kutakodás alapján kiszemelt célpontom a Lumiére étterem volt, melynek a rangos Gault Millau kalauz szerkesztősége 12,5 pontot szavazott meg. (A kalauz összesen kilenc éttermet említ, ezek közül öt kapott pontot, a Lumiere-nél mindössze egy helynek, a Michelin kalauz által is ajánlott Club Waldingernek van egy ponttal jobb értékelése.)
A terasz és a beltér egyaránt igényes, gondos kiképezésű. Eredeti világítótestek, ezek közül az articsókaszerű ezüstöset emelném ki, elegáns borhűtő, mely dekorációs tárgynak sem utolsó, zöld növények, a derékmagasságú térelválasztó falappal fedett, vitrinbe zárt hasított fa felstószolva. Ötletes megoldás, azok különösen értélkelhetik, akik kamaszkorukban télen napi rendszerességgel hasítottak fát a pincében fűtés céljára. Az asztalon minőségi pohár- és étkészlet.
Az étlap gerince nemzetközi, azon belül mediterrán. Kínálnak többek között polipsalátát, tonhal és marha carpaccio-t, minőségi sajtokat és felvágottakat, beleértve a helyi kulent, olasz és helyi stílusú pasta-kat, vákuum alatt készült kacsamellet szilvamártással, teriyaki csirkét, bélszín-steaket szarvasgombás vagy gorgonzola szósszal, fehér-fekete csokiszuflét és almával, birssel, chia-magokkal készült sajttortát.
A sörök nagyipariak, de tartanak közel félszáz minőségi bort, főként helyi termelőktől, s a tömények között is akadnak érdekes helyi párlatok.
Az árak értékarányosak. Előételek átszámolva (egy kivételével) 2100 és 5600, levesek 1200 és 1700, főételek elsöprő többsége 3500 és 5600, desszertek 1800 és 2300 forint között kaphatók.
Rendeltem egy „zöld levest” (green soup), melyet az étlap leírása alapján cukkiniből készítettek avokádóval és gorgonzolával. Ízre, állagra egyaránt meggyőző volt, kellemesen selymes, az alapanyagok együtt remek ízhatást adtak. Került bele betétnek egy kis pirított cukkini, ezt a részét lehetett volna kicsit gazdagítani, fantáziadúsabbá tenni. Helyben sült, jól sikerült lepénykenyeret adtak hozzá. A második fogásomat az előételrovatból választottam, tintahalragut kértem, amit grillezett polenta-koronggal körítettek. A hal friss volt, állaga kiváló, a szaft tintás ízesítése jól sikerült, a köret kifogástalan, a műfaj remeke. Desszertképpen szarvasgombás túrógombócot kértem, amit muskotályos borsodóban tálaltak, a jó tartású, jó ízű, kellemesen szarvasgombás gombóchoz jó volt a nem túlédesített mártás.
A Lumiére meggyőző élményt nyújtó hely, ahol felkészült, udvarias a személyzet, vendégmarasztaló a beltér és színvonalas a konyha. Jó szívvel ajánlható étterem azoknak, akik kíváncsiak a Baranya-háromszögre, s Verőce vármegye egykori székhelyére.
Elérhetőségek:
Lumiére étterem
Eszék, Franje Sepera bíboros sétány 8.
Telefonszám: + 385 31 201 088
Honlap: http://www.lumiere.hr/
E-mail-cím: [email protected]
