Az étterem már közvetlenül nyitás után elképesztő népszerűségre tett szert, asztalfoglalás nélkül déltájban nem is lehet helyet kapni, kétszer is próbálkoztunk vele, mire harmadszor foglalással sikerült bejutni. Az Indigo express-ben tudtuk meg, hogy ugyanaz a tulajdonosi kör működteti a helyet, mint az Indigo-csoportot. A beltér elegáns, modern, engem nem igazán nyert meg, nem sok intimitást biztosít a vendégeknek s elég sok a magasított szék, szerencsére nekünk jutott egy normális asztal az ablak mellett.
Az étlapon izgalmas fogások, részben már ismertek más indiai éttermekből, részben invenciózus alkotások. A séf Ramkumar Muthuramalingam.
A töményválaszték remek, impozáns a koktélszortiment is. Megörvendtem, amikor láttam, hogy a Kapucinus főzde söreit is választékba vették, de ottjártunk idején egyik sem volt kapható. A kiszolgálás még javítható. A pincér hölgy olyan hangon közölte, hogy a kézműves sörökkel nem tud szolgálni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, s a vendégben lenne hiba, hogy pont arra esett a választása. Némi sajnálkozást és/vagy magyarázatot elvárnék ilyen esetben.
Társam kért egy spárgalevest, amit a vendég előtt a jó tartású spárga betétre. A selymes lé nem hordozta a jellegzetes indiai ízjegyeket, de asztaltársamnak teljes mértékben megelégedésére szolgált. Rendelt még egy maláj brokkolit is. A fűszeres joghurtban pácolt brokkolit tandoorban sütötték meg, nyársra húzva kaliforniai paprikával és egy kevés lilahagymával, majd forró vaslapra helyezett burgonyatalléron szolgálták fel paradicsom-chutney kíséretében. Korrekt, katarzismentes fogás.
Jómagam egy vegyes tálat, közelebbről „thali”-t kértem, egy hétköznap délben kínált reprezentatív ételválogatást, rajta a legfontosabb, ikonikus indiai specialitásokkal. Ez jónak bizonyult minden egyes elemében. Bárány- és csirke curry, lencse dahl, fűszeres joghurt, főtt rizs, európai ihletésű vegyes saláta, remek naan kenyér, papadam és gulab jamun desszert.
Utóbbi volt az első indiai édesség, amivel találkoztam még a Maharadzsában, annyira megnyert, hogy otthon is elkésztettem Fülep Zsófia „Csodás indiai konyha” című könyve alapján. Mondanom sem kell, hogy itt is kiváló volt.
A honlapon figyelmeztetnek, hogy érdemes előre jelezni, ha thali-t szeretne rendelni a vendég, mert megeshet, hogy elfogy a legnépszerűbb s ár/érték arányban a legjobbnak mondható fogásuk. Kértem zöld koriandert és chilit is mellé, ami felszámolásra került. Étkezésemet egy kókusztejes mangos panna cotta zárta le, amiről a Kistücsök fordított sütőtökrémlevese jutott eszembe: tökmagkrémleves közepén egy kevés sütőtökpüré. Ezesetben egy remekül ízesített mangókrém tetejére került egy vékony kókusztej-puding réteg, arra pedig ehető virág, mentalevelecske, áfonya és ribizli. Jól kitalált, remekül megvalósított édesség.
Az eleve magas árakra még 15, azaz tizenöt százalék felszolgálási díjat számolnak fel, ez Michelin csillagos éttermek esetében is zavaró, de ott tetszik, nem tetszik, megszokott. Itt viszont, úgy vélem, aránytévesztés, különösen, hogy a szervíz, mint jeleztem, messze állt a csillagos szinttől. A szervízdíj mértékére az étlap figyelmeztet, a honlapon 12,5% szerepel, tovább az az érdekes mondat, amit az étlap végén is olvashatunk, miszerint: „A tévedés, árváltoztatás és elírás jogát előzetes tájékoztatás nélkül fenntartjuk!”. Eddig úgy tudtam, hogy az étlap a szerződési ajánlat, ami kötelezi az éttermet.
Mindent egybevetve érdemes volt meglátogatni a Bombayt, bár a díjszabást, ha nem is extrémnek, de túlzónak éreztem az összélmény fényében.
Ebben a kérdésben viszont a piac dönt. S ahogy nézem, ez kies fővárosunk legnépszerűbb indiai étterme.
Úgyhogy a magam részéről további sok sikert kívánok nekik, annál is inkább, hogy a konyha, ami egy étterem komplex szolgáltatásának legfontosabb eleme, átlag felett teljesít.
