A közhelyek sokszor mély igazságokat fednek. Akkor is például, amikor leszögezzük, hogy „a borról beszélni kell”. Csendesen egy pohár bor mellett, ahogy Márai Sándor írja, baráti társaságban. Étteremben, ha éppen ráér a sommelier. Pincékben a legfőbb titkok tudóival és megsejtőivel, a borászokkal. S persze a világhálón, csetszobákban, levelezőlistákon s konferenciákon.
Utóbbi műfajban szerveztek nem kevés rendezvényt a rendszerváltás óta, de ahogy van „a” borfesztivál a budai várban, úgy van „a” borkonferencia, mely idén 11. alkalommal került megrendezésre a Budapest Music Centerben.
A remekül kihangosított, szépen berendezett és jól megvilágított teremben ott láthattuk a magyar borszakma meghatározó figuráit, nemcsak az előadói pulpituson, hanem a nézőközönség soraiban is.
A rendezvényt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter nyitotta meg, majd Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez.
Az első formális előadást Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos tartotta a rábízott feladatról. Jól adatolt, optimista hangvételű előadásának bevezetőjében rámutatott, hogy a magyar bormarketing történetében soha nem tapasztalt kormányzati felhatalmazással rendelkeznek és ennek megfelelő büdzséből gazdálkodhatnak. „Egész Kárpát-medencében gondolkodunk” – szögezte le, s azt sem hallgatta el, hogy Magyarországot a régió vezető borországának tekinti, ami egyben pluszfelelősséget is jelent. Szóba került megannyi fontos kérdés, az eredetvédelem, a digitalizáció, az edukáció fontossága, például az, hogy ha a fiatalok bulizni mennek, inkább sauvignon blanc-os palackkal induljanak, mint Sommersby-vel.
Megtudhattuk, hogy az idén kik a Borászok borásza titulus jelöltjei. Az Év bortermelője cím mellett ez számít a szakma legjelentősebb elismerésének, részletesen itt olvashatunk róla.
A névsor hasznos lehet, érdemes ideilleszteni, hiszen, ha nem is fért mindenki bele, aki tehetséges, rátermett, elhivatott és komoly teljesítményt tud maga mögött (ahhoz ugyanis hála Istennek kicsi az 50-es szám), de aki bekerült a névsorba, azokra kétségkívül érdemes odafigyelni. Az 50 borászt a cím eddigi nyertesei jelölik ki, konszenzusos alapon.
Lássuk először a jelölőket, a halhatatlanokat, akiknek nevét csillag örökíti meg a Zrínyi utcában, nem messze a bazilikától. A névsorban azokat is említem, akik nem jelölhettek idén, mivel haláluk után kapták meg az elismerést: Demeter Zoltán (2007), Lőrincz György (2008), Szepsy István (2009), Légli Ottó (2010), Kaló Imre (2011), Györgykovács Imre (2012), Szentesi József (2013), Berecz Stephanie (2014), Bussay László (posztumusz, 2015) Bacsó András (2016), Jásdi István (2017), Konyári János (posztumusz, 2018), Figula Mihály (2019), Áts Károly (2020), Bodó Judit (2021), Thumerrer Vilmos (posztumusz, 2022).
S akkor álljon itt az idei jelöltek névsora: Árvay János (Tokaj), Balassa István, (Tokaj), Balla Géza (Ménes-Magyarád, Partium), Bárdos Sarolta (Tokaj), Barta Károly (Tokaj), Bock József (Villányi), Bolyki János (Eger), Bott Frigyes (Garam-mente, Felvidék), Bukolyi Marcell (Eger), Bussay Dorottya (Zala), Csetvei Krisztina (Mór), Dúzsi Tamás (Szekszárd) Eszterbauer János (Szekszárd), Frittmann János (Kunság), Ifj. Gál Tibor (Eger), Gere Attila (Villány) , Heimann Zoltán (Szekszárd), Homonna Attila (Toka) , Horváth József „Ráspi” (Sopron), Ipacs Szabó István (Villány), Karner Gábor (Mátra) Kiss Gábor (Villány), Konyári Dániel (Balatonboglár), Kovács Tamás (Balatonfüred-Csopak), Légli Géza (Balatonboglár), Liptai Zsolt (Pannonhalma), Losonci Bálint (Mátra), Luka Enikő, (Sopron), Makai Gergely (Tokaj), Malatinszky Csaba (Villány), Maurer Oszkár (Szabadka, Szerémség), Mérész Sándor (Etyek-Buda), Mészáros László (Tokaj), Miklós Csabi (Mór), Molnár Péter (Tokaj) (Badacsony), Pálffy Gyula, (Balaton-felvidék), Szabó Gyula (Balaton-felvidék), Sebestyén Csaba (Szekszárd) Szászi Endre (Badacsony), Szecskő Tamás (Mátra), Ifj. Szepsy István (Tokaj) Szilágyi László (Tokaj), Takler Ferenc (Szekszárd), Tarnóczi Zoltán (Eger), Tiffán Ede (Villány), Várszegi György (Somló), Vesztergombi Ferenc (Szekszárd), Vida Péter Szekszárdi borvidék, Franz Weninger (Sopron), Wille-Baumkauff Márta (Tokaj).
Dr. Zsófi Zsolt, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense a szőlőtermesztés és klímaváltozás összefüggéseiről beszélt, kiemelve mind a pozitív, mind a negatív hatásokat.
Gere Andrea személyes hangvételű előadásában a pincészetükben lezajlott generációváltást mutatta be, s a szervezők felkérésének megfelelően beszélt az innovációkról is, jelezve, hogy a borok világa természetéből adódóan konzervatív, és véletlenül sem szeretne mindent feláldozni az innováció oltárán. Utóbbiak közé tartozott anno a borhotel s a villányi csúcsétterem megnyitása, s a szőlőkivonatot tartalmazó kozmetikumok, a „Grapelove” termékcsalád piacra dobása. Nem esküdnék meg arra, hogy elhangzott, de hadd említsem meg, hogy tudtommal ők forgalmaztak elsőként saját márkanév alatt szőlőmagport és szőlőmagolajat.
Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője Magyarország domináns fajtáit vette számba a piaci és eredetvédelmi szempontok alapján. Jelezte, hogy előadását bárki elolvashatja. Megannyi érdekes és releváns információ közül álljon itt a Magyarországon legnagyobb területen termesztett tíz szőlőfajta, annál is inkább, hogy ezek közül kettőről, a Biancáról és az Alettáról az átlagos borfogyasztó nem is hallott. Az élen a Kékfrankos áll 7312 hektárral, majd ezt követi a Bianca (5711), a cserszegi fűszeres (3855), a furmint (3510), az olaszrizling (3235), az Irsai Olivér (2501), a cabernet sauvignon (2216), a chardonnay (2159), a merlot (2153), valamint az Aletta (2116).
Kamocsay Ákos, a Hilltop Neszmély főborásza, az 1999-es év bortermelője az Irsai Olivérről és a cserszegi fűszeresről beszélt, mindkét fajtából bemutatva egy alapjáratú tételt, valamint egy héjon áztatással és seprőkevergetéssel készült szelekciósat. Kiss Gábornak és Luka Enikőnek hála a közönség megismerhette a merlot villányi és soproni arcát. A Kovács Zoltán (az MCC Üzleti Ismeretek Műhelyének vezetője) és Rábai László (a Grand Tokaj vezérigazgatója) által vezette csapat a magyarországi borászatok működési hatékonyságát a méretarányosság szempontjából vette górcső alá.
Tanulságos volt az egyik legsikeresebb magyar sommelier-nek, Kiss Zsófiának az előadása, aki szembesítette a hallgatóságot azzal, hogy miként jelenik meg az angol borfogyasztó közönség számára Magyarország. Sejthető volt, hogy másként tekintenek ránk a sommelier-k, illetve az átlagos fogyasztók. Utóbbiak csak Tokajról hallottak s annyit tudnak hazánkról, hogy a bor tekintetében (is) komoly történelmi tradíciókkal rendelkezik. Előbbiek számontartják, hogy vulkanikus talajon szép minerális borok készülnek itt, hallottak az egri bikavérről és az egri csillagról, a magyar fajták közül ismerik a furmintot, a hárslevelűt, a kékfrankost, a kadarkát és az olaszrizlinget. A kétszáz fő megkérdezésével zajlott saját felmérés során Szepsy Istváné mellett Bencze István neve nyert még említést, ami a natúr borok térhódítását jelzi.
Varga Péter amellett, hogy bemutatta pincészetét, mely a folyamatos növekedés mellett sikert sikerre halmoz a borversenyeken, összefoglalta a tavaly novemberben megjelent gondolatébresztő írásának fontosabb állításait. Az előadás másodikként hangzott el, de ideillik, hiszen a konferencia harmadik, egyben utolsó részében kerekasztal-beszélgetést hallgathattunk a zéró toleranciáról. Hadd idézzek Varga Péter írásából egy idevágó passzust. „A borfogyasztás, mint szórakozás és kulturális szokás nemcsak hogy megmaradt a bortermelő országokban, hanem terjed az egész világon. Sajnos Magyarországon nem érvényesül ez a világtendencia. Ennek oka az alkoholfogyasztás tűréshatár nélküli tiltása az autóvezetésben, illetve ennek kiterjesztése a veszélyes munkakörben dolgozókra. […] Az alkohol teljes korlátozása szétrombolja a kulturális szokásokat és a gasztronómiát is. Az ebéd és vacsora egy igazi francia vagy olasz számára elképzelhetetlen bor nélkül. Nekünk már az a szokatlan, ha ebédhez bort fogyasztunk.”
A konferencián szavazni lehetett arról, hogy a részvevők eltörölnék-e az alkoholfogyasztással szembeni zéró tolerancia elvét a közlekedésben. Az eredmény alighanem mindenkit meglepett, az eltörlés vékonyka, mindössze 54 százalékos többséget kapott. A kerekasztal-beszélgetés során mindkét oldal képviselői elmondták, hogy ebben a közegben közel százszázalékos eredményre számítottak.
Stabil frontvonalak alakultak ki a részvevők között már az első körben a szerep adta várakozásoknak megfelelően. Bock József arra helyezte a hangsúlyt, hogy a fiatalok drogfogyasztása sokkal nagyobb veszélyt jelent közlekedésben, s hogy őket inkább a borkultúrába kellene bevezetni, ugyanakkor kiemelte a nemzettársainkba vetett bizalom fontosságát is.
Varga Péter a kultúrára helyezte a hangsúlyt, akárcsak az idézett cikkben. Komoly érv volt az eltörlést szorgalmazók oldalán, hogy az Európai Unión belül Magyarországot leszámítva csak Szlovákiában és Romániában ennyire szigorú a szabályozás. A felsorolásból Csehország valahogy kimaradt (itt lehet pár kattintással előhívni az uniós országok vonatkozó szabályait), de még így is elgondolkodtató e lista. Nem véletlen, hogy előkerült a vita során a sokszor hallott autópályás példázat, miszerint, ha minden autó szembe jön, akkor lehet, hogy mi haladunk rossz irányban.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a jelen szabályozás mellett érvelt, arra helyezve a hangsúlyt, hogy egyetlen halálos közlekedési baleset is sok, s hogy a minimális alkoholfogyasztás is rontja az emberek reakcióképességét.
Dr. Bátki Pál ügyvéd, közlekedési szakjogász a jó cél érdekében bevezetett korlátozások mértékének arányosságára kérdezett rá, olyan példákkal élve, hogy vajon helyes lenne-e a fővárosban a 20 km/órás sebességkorlátozás? – hiszen tudjuk, hogy a sebesség a baleseteknek szinte kizárólagos okozója; vagy hogy indokolt lenne-e bukósisakkal közlekedni az utcán csak azért, mert haltak meg emberek annak következtében, hogy a fejükre esett valami. Szóba került az emberi szabadság is, mint alapvető érték, amit a koronavírus-járvány idején brutálisan korlátoztak világszerte, az indokoltnál sokkal drasztikusabban. A vitát megítélésem szerint az „eltörléspártiak” nyerték, de ez aligha fogja befolyásolni a törvényhozást; attól tartok, hogy ebben a tekintetben Csehországgal, Szlovákiával és Romániával maradunk egy táborban.
Aki rászánta a múlt pénteket e programra, ügyesen rendszerbe szedett, komoly ismeretanyaggal gazdagodhatott, s alighanem már várja a jövő évi konferencia időpontjának meghirdetését.
