Sopron a hűség városa. Megtartásában elévülhetetlen érdemeket szerzett a Rongyos gárda, és személy szerint Prónay Pál, aki lassan elfoglalja méltó helyét a jobboldali közösség fősodrának tudatában, ami komoly lépés a jó irányban. Elvégre az a cél, hogy a kommunisták és ballib utódaik által módszeresen befeketített hősöket Horthy Miklóstól Hóman Bálintig hősökként tisztelje a közemlékezet s a nemzet ellenségei által piedesztálra emelt nemzetárulókat, mint Károlyi Mihály vagy Jászi Oszkár sújtsa megérdemelt közmegvetés.
Az 1921. december 14. és 16. között lezajlott soproni népszavazás Trianon egyetlen ma is élő revíziója. A város történelmi levegőjű utcáit járva belehasít az emberbe a felismerés, hogy ha akkor néhány száz halálmegvető bátorsággal küzdő hazafi nem „teszi azt, amit megkövetelt a haza”, miként a Kárpátia együttes vezetője, Petrás János énekelte, akkor bizony Sopronban ma a magyarság kisebbségben lenne, akárcsak a gúnyhatár közelében fekvő Szabadkán, Nagyváradon vagy Kassán.
A legjobb vidéki éttermek jelentős részét összefogó SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség) nevű szervezet három soproni tagot számlál: egyikük a „One Eleven Roastery”, a négyszeres magyar baristabajnok, Molnár Attila kávépörkölője, másikuk a Harrer csokoládéműhely és cukrászda, a harmadik pedig az Erhardt étterem.
A minap Sopronban jártam egy meghívásnak eleget téve, s miután végigböngésztem a város gasztronómiai kínálatával foglalkozó portálokat, illetve az igényesebb éttermek honlapját, úgy ítéltem, hogy jobbat nem találok a néhány éve már egyszer meglátogatott Erhardtnál, mely hangulatos, szeretni való családi étterem egy macskaköves kis utcában, nem messze a történelmi központtól.
Az intézmény keretén belül kézműves pékség, borozó és panzió is működik.
Ebéd előtt be is néztem a pékségbe, vettem egy kiváló kovászos francia parasztkenyeret, egy remek zsemlét és kiflit, továbbá jól elkészített körözöttet, illetve padlizsánkrémet, ami megállná a helyét mifelénk, Erdélyben és a Partiumban is, ahol slágerételnek számít, a kevéssé rutinos háziasszonyoktól a hobbiszakácsokon át séfekig majd’ mindenki ügyesen el tudja készíteni.
A borozórészleg a pincében található, amit szépen felújítottak, akárcsak az egész épületet. A belső kerthelyiség is nagyon hangulatos.
Van egy meghitt különtermük, első ízben ott ültünk le. Az asztalon fehér abrosz, fehér vászonszalvetta, élő virág és égő mécses. Feszengésmentes, jóleső elegancia uralja a belteret.
Az étlap tisztes, összefogott választékát kínálja a magyar és nemzetközi fogásoknak. Van évszakhoz kötött és napi ajánlatuk is. A fogások nagy része illeszkedik a megszokott kínálatba, a konyha ügyességét, felkészültségét és kreativitását inkább a technológiában és a tálalásban mutatja meg.
Kínálnak többek között lángost szarvasgombával, marhatatárt fürjtojással és sült paprikával, Újházy-tyúkhúslevest, halászlét harcsafilével, Kárpáthy-fogasfilét burgonyapürével, korianderes csirkemellet szegfűgombás rizottóval, mangalica-császárhúst bajor káposztával és zsemlegombóccal, illetve Mont Blanc gesztenyés desszertet.
A borlap impozáns, harminc minőségi magyar bort kínálnak decire, mai viszonyok között kedvezőnek mondható áron, ezek fele soproni tétel. Palackban kétszer ennyit tartanak, ezek között megjelenik néhány importnedű is. A saját címkés kékfrankosukat a Weninger pincészet készíti. A tömény italok között a pálinkák meg egy single malt whisky képviseli a prémium szegmenst.
A sörök zöme nagyipari, de van egy kézműves sörük is, a Szentkői főzde Müncheni Hellese. Bevallom, első ízben találkoztam e főzde valamely termékével, hallani sem hallottam a főzdéről. Ebből a régióból csak a győrzámolyi Borst, a győrújbaráti Vaskakast, a Kőszegi sört és a fertőrákosi Krois főzdét tartottam számon.
Kértem is egy palackot elvitelre abból a főzetből, amit a főzde három söréből kiválasztottak. S bár nem volt egy tipikus Helles, de annyira meggyőzött, hogy rákerestem a hálón. Honlapjukon kifejezetten megnyerő sorokat olvashatunk, érdemes idézni:
Életünket mindig a teremtés hangulata szőtte át: a semmiből, két kézzel, sok idő és munka árán alkotni valamit. (…) Így válhatott részünkké az alázat és az önzetlenség, aminek jegyében földi utunkat járni érdemes. Szeretjük a környezetünket, szeretünk termeszteni, gondozni, létrehozni. Megtanultuk, hogy akármit nem adhatunk ki a kezünkből. (…) Egyszerűen szeretünk jót adni másoknak!
Visszatérve az Erhardt étteremre, rokonszenves, hogy az itallap megemlíti a komplexum reszortfelelőseit; megtudhatjuk, hogy a séf Erhardt Zoltán, helyettese Kormos Richárd, a vendéglátási igazgató Major Zsolt, a desszertekért Radics Babett felel, az üzletvezető Kocsis Dávid, a sommelier pedig Horváth Barnabás.
Első látogatásunk alkalmával, még jócskán a járvány előtt, előételképpen hideg libamájszeleteket kértünk. Kíméletesen hőkezelt, szép színű, ízletes libamájat kaptunk jól sikerült zselés fügemártással, rukkolaalapú salátával.
A spárgakrémlevest a savanykás ízekre hangolták, fehér spárgából készítették. Ehető virágokkal, szárított paprikaszálakkal, olajpöttyökkel, roppanós spárgaszeletekkel tálalták. Kiemelkedő, helyben sült kenyeret kaptunk hozzá.
Főételünk nyúlcombfilé volt prosciuttóban, rukkolás rizottóval és friss kakukkfűvel. A hús megőrizte zamatosságát, a prosciutto annyi sósságot adott hozzá, amennyi kellett. A rizottóban a rizs túlpuhult, de maga a köretelem jóízű. A tálalás ezúttal is szemet gyönyörködtető volt.
Desszertként túróhabot rendeltünk, ízletes, egyszerű pohárdesszertet kaptunk, a könnyed túróhabot mangómártás és roppanós karamellgyöngyök dobták fel.
A minap, midőn ismét betértem hozzájuk, előételem minőségi, friss alapanyagból készült, sajtkrémes, lazackaviáros toppinggal tálalt lazactatár volt. Az ízesítés lehetett volna bátrabb, de így is megelégedésemre szolgált a fogás, különösen miután üdítettem egy kevés citrommal s adtam hozzá még némi sót és borsot.
Borsdarálót kérnem kellett, az asztalon dizájnra is menzába illő borslisztszóró volt, mellette ugyanolyan sószóró, rizsszemekkel. Őszintén szólva azt hittem, hogy rosszul látok, de bizony ez nem volt érzékcsalódás. A sóhoz összetapadást gátló rizsszemeket adni elterjedt „lifehack”, ahogy a mai fiatalok mondják, de első osztályú étteremben disszonáns, ezen a szinten elvárható a só- és borsdaráló. De hát nagyobb baj ne legyen!
Kértem egy céklabetéttel, mikrozöldekkel kínált selymes csicsókakrémlevest is, ami ízletesnek bizonyult. Somlói galuskával zártam ebédemet, mely szépen hozta az eredeti ízharmóniákat, állagra is megnyerő volt, külön értékeltem a tetejére szórt diós grillázst.
A következtetés egyértelmű: az Erhardt étterem tartja a színvonalat, ma is a város legjobb étterme.
