Székelyföld egyik legnépszerűbb és legnagyobb horgásztava mellett működik egy hangulatos, egyszerű, szerethető székely vendéglő a Homoródalmásról Lövéte felé vezető út bal oldalán, a két település között épp félúton. Közigazgatásilag, mint neve is mutatja, Lövétéhez tartozik, egy majdhogynem tiszta magyar, több mint háromezer lelkes faluhoz, melynek lakói példamutató módon számontartják egymást, bárhová is csángál el valaki a szülőföldjéről. A hasonló nagyságú települések közül igen kevés rendelkezik olyan gonddal és szeretettel szerkesztett, adatgazdag honlappal, mint Lövéte.
„Lövéte a katholicismus végső bástyája, mert ezen alól már unitárius világ következik.” – írja Orbán Balázs, a Székelyföld krónikása. S ennek bizony errefelé van még jelentősége. Hallottam már életemben vegyes házasságnak mondani félviccesen a különböző felekezetek magyar hívei közötti frigyet, de teljesen komolyan és ismételten eddig csak errefele, Homoródalmáson, a vallási határ másik oldalán. Végül is érthető, az unitáriusok eleve kevesen vannak (2011-ben 57.686-an vallották magukat e felekezet tagjának), románok jószerivel nincsenek, tőlük nem kell tartani, a katolicizmus viszont terjed már Almáson, mint megtudtam, elsősorban a „vegyes” házasságokon keresztül.
Adjuk át a szót ismét Orbán Balázsnak: Lövéte „népe derék és munkás, a nők főként megtarták a régi székely viseletet, a kerekkontyos, czifrán himzett fehér főkötőt, melyre ünnepélyesebb alkalmakkor kecsesen bonyolított fehér fátyolt kötnek; olyat minőt Priscus Retor leirása szerint a hun nők is viseltek Attila udvarában; s mely régen az egész székelyföldön meg volt, most azonban úgy kiment divatból, hogy csak itt és (Rika alji) Felső- és Alsó-Rákoson található fel még. A férfiak nem rég még mind üstököt viseltek, ma csak az öregebb rendüek hordják; hogy pedig az üstökviselés régen a székelyeknél, sőt egyátalában a magyaroknál is megvolt, bizonyítja Szt.-István királynak Imre fiához intézett rendelkezése, melyben a vasárnapokon templomba nem-menőket üstökük lenyiratása által mondja büntetendőknek.”
A település lakóinak hagyománytiszteletét több, mint száz évvel később, 1996-ban is érezni lehetett. Úgy adta a Fennvaló, hogy abban az évben e faluban adtam le szavazatomat a választáson, apám, Borbély Imre társaságában, s mint a falu apraja-nagyja, a templomból mentünk mi is választani. Jóval a mise kezdete előtt illett beülni, s ez a szokás életre szóló élménnyel ajándékozott meg. Látni és hallani a lövéteieket népviseletben rózsafüzért imádkozni egyszerre volt szívszorító (tudván, hogy e világ már letűnőben van), de egyben erőt és reményt adó is.
