„Örvendezz, csürhe, vár a Középkori parasztétterem!”

Az étterem nem kevés ötlettel és gonddal kialakított egyedi színfoltot jelenít meg a Kárpát-medence gasztropalettáján.

A kilencvenes évek második felében nyitotta meg kapuit a Lancelot Lovagi étterem, mely stílust teremtett, féltucatnyi hely követte, melyek közül egyesek ma is működnek. Mihelyt hírét vettük a középkort megidéző vendéglátó egység megnyitásának, be is terveztük a letesztelését. Az atmoszférája lenyűgözött, azon frissiben elmentünk még kétszer-háromszor. 

A monumentális dekorációtól, a háttérzenén, a felszolgálók ruházatán, az étlap kiállításán és fogalmazástechnikáján az ételek tálalásáig aprólékosan és stílusosan kidolgoztak mindent. A régmúlt idők cirkalmas stílusában szólítják meg a vendéget mindmáig, gótikus betűkkel írott szép kiállítású étlapon. Ma is ilyen szövegeket olvashatunk a honlapjukon: 

Minden Úr és Hölgy ki erre jár vala, / Tárt karokkal vár Lancelot udvara! /
Apródom, szakácsom fejével fizet, / S megtesz mindent érted, amit lehet...

Persze akadtak kifogásolható mozzanatok is, az étlap lepényt ígért, egyszerű pogácsát adtak helyette, első alkalommal még besütötték a levest kenyértésztával, azt lehetett hozzá enni, egyszerre volt látványos és finom, pár hónappal később már egyszerű vékony réteslapot szorítottak rá, a különbség ég és föld volt. 

Gasztronómiai szempontból nem adott a hely többet a fősodornál, de az alapötlet s annak remek dizájnszintű megvalósítása népszerűvé tette a helyet. 

Az ételfotók arról tanúskodnak, hogy ma is ugyanazokkal a hatáselemekkel dolgoznak, mint nyitás idején, s úgy nézem, a konyhatechnológia, a receptúra sem változott sokat.

Népszerűségük mindenesetre töretlen, a Google Mapsen 4,4 ponton állnak 8583 értékelés alapján, a Facebookon huszonegyezren kedvelik a helyet, s ugyanennyi követőjük van.

2000 táján testvéregység nyílt a Kolosy térnél Arthur királyhoz címezve, az nem élte túl az elmúlt évtizedeket. Vélhetően nem a konyha hiányossága volt az ok, egyébként nem állom meg, hogy ide ne szúrjam, hogy komoly csalódás csak itt ért minket gasztronómiai szempontból a kétezres évek legelején. Családi körben ültünk be hozzájuk, rendeltünk többek között bárányt is, a hús száraz volt, vékonyra szelt, közel élvezhetetlen. 

Nyitott hasonló étterem Szegeden „Garden lovagi étterem”, illetve Temesváron „Camelot” néven, sajnos mindkettő bezárt. A temesvári egység üde színfolt volt a kétezres években a város gasztropalettáján, a magyar konyha több fogását is kínálták itt, korrekt szinten elkészítve. A 2007-ben nyitott boldogkőváraljai Castrum Boldua mindmáig működik, itt is megfordultunk 2010 táján, a tapasztalataink alapvetően jók. Az egri Excaliburba még nem sikerült eljutni.

A 2015-ben nyitott párkányi „Középkori parasztétterem” jó előre figyelmeztet, hogy ne keverjük össze az előbb említett lovagi éttermekkel. Annak éppenséggel az ellentétét jeleníti meg. 

A beltér nem a középkor pompáját idézi, inkább egyfajta sajátos, alapvetően megnyerő szedett-vedettség uralkodik benne. Helyet kapott a dekorációban több kitömött állat, vasketrec, benne „boszorkánnyal”, csontvázak, trónusok, koponyák, trófeák, butykosok, üstök, marhabőrök, a kecskehágás gyorsasági rekordjáért járó oklevél, s még hosszan sorolhatnánk. 

Akinek kedve van, végigolvashatja a gazda falra írt  jó tanácsait, amiből néhány intelmet hadd idézzek: 
„Ordíts, ha kell valami!” „Koszos mancsod zabálásra való, nem orrtúrásra.” „Bögyörészd meg az asszony csöcsit!” „Ha az asszony nem figyel, más csöcsöt is bögyöréssz meg!” „Ha az asszony nem szereti, ha bögyörészik, itasd le!” „Ha bezabáltál és zsíros a pofád, nyalasd le az asszonnyal.” 

Nem idézem az összes javaslatot, de az utolsót még ideillesztem, mert ez komoly igazságot takar:

Nehéz idők járnak, szeressétek egymást!” 

A férfimosdóban a sör recirkulálása közben a falra szerelt képernyőn párzó páviánokat nézegethetünk. Ők már megfogadták az utolsó tanácsot. 

A nyolc éve közzétett, 205 ezer megtekintésnél járó reklámfilm szövege önmagáért beszél, s igencsak távol áll a Lancelot–Camelot–Artúr király vonulat fogalmazástechnikai kifinomultságától: 

„Éhes vagy te, büdös paraszt? Hogy rohadjál meg! Akkor gyere zabálni! Örvendezz csürhe, vár a középkori parasztétterem. Komám, jó helyre gyüttél, megtömjük a beled, ne csodálkozz, ha így beszélek veled. Fingj, böfögj, mulass, élvezd hát az étket, a komádat is hozd el, vagy az egész céget. Itt nem lovagok ülnek, ez egy szegény ember háza, a többi paraszt között nem lesz lámpalázad. A többi vendéglátós beszél össze-vissza, nől az asszony csecse, ha a mi sörünket issza.”

A helyről 2016-ban olvashattunk először egy tárgyilagos, inkább a stílusról és külsőségekről szóló szöveget, pár évre rá a gasztrosajtó egyik legfontosabb orgánuma, a Dining Guide is foglalkozott velük. Ezekből megtudhatjuk, hogy itt az a jó napot, hogy „nesze neked, itt a lőre, igyad, legalább addig sem jártatod a pofád”, vagy „ne aludjál, madárijesztő, tömd a pofád, mert ilyet otthon nem kapsz!”

Az étlapon jobb-rosszabb versikék és ételmegnevezések. A pacalpörkölt elnevezése „nyálkás gyomorabrak”, leírása így szó: „gyomorkóros ökröm megdöglött a minap, sokat járt a tóra, megölte az iszap.” 

A búbos kemencében sült liba elnevezése „Gőgös gúnár fele”, leírása: „Rajta kaptam apósomat, libát hág a paplan alatt, ne kövesd az öreg trendet, asszony alatt rakjál rendet.” Kínálnak még többek között fűszeres vajon párolt lazacot, citromos mézben pácolt egészben sült pisztrángot, bundázott disznónyelvet, gombás szarvaspörköltet, ropogósra sült kacsát és nyulat. 

A garamkövesdi borverseny illetve a felvidéki magyar borászok pazar nedűit kínáló, tavaly nyitott „Borok háza” vitt Párkányba, de ha már ott voltam, nem lehetett kihagyni a parasztéttermet sem. Helyi idegenvezetőmet, Geönczeöl Attilát, aki egyben e rovatbeli szerzőtárs is egyben, ismerik errefelé, így nekünk kevesebb jutott az áldásból, de azért az étlap lezser elénk vetése nem maradt el, s a „vedelés lesz?” kérdést is megkaptuk. 

Amikor jeleztük, hogy spórolnánk az erőt, s egy sörön osztoznánk ketten, mert több helyet is meg akarunk látogatni, azt kérdezte a szerepét remekül alakító kocsmárosné, hogy „betegek vagytok?” s persze két egész sört hozott. Nem bántuk. Amikor megérkezett a „bajszos rém” elnevezésű fogás (rántott harcsa diós bundában) még kaptunk egyet a szokásos beszólásokból: „zabálj, mert megvagdoslak!”. 

Az adag az árhoz mért volt, sőt, annál is nagyobb. A 19 euróba kerülő, fatálon felszolgált kompozíció egy normál adagnak legalább a háromszorosa. Mellé helyben sült zsemlecipót hoznak, mely csak szemre tűnik puffasztottnak, van súlya, ugyanakkor könnyedsége is. Sokkal jobb enni, mint a mindennapos felfújt zsemléket. 

Valami mártás nem lett volna rossz a halhoz, majonézalapú tartárt vagy remoulade-ot nem vártunk el egy középkori helytől, de mondjuk a fokhagymás tejfel nem lett volna stílustörés. 

A legtöbb fogást ugyanazzal a körettel adják, ami jelent a zsemlén kívül egy nagyon visszafogottan dresszingelt vegyes salátát, benne savanyú káposzta, paradicsom, paprika, uborka, rengeteg hagyma, kukorica, sült alma, kolbászkarikák, s a zsemlébe fapálcikával beletűzött sült gomba. Mint látható, a burgonyát mellőzik, csak azt nehéz megérteni, hogy miként kerül a tálra a kukorica, a paradicsom meg a paprika. 

Alapvetően egyet lehet érteni a Dining Guide megállapításával, már ami az étkeket illeti: „az étel egyébként a maga kissé nagyüzemi módján abszolút korrekt, kifejezetten jó sörökkel és pékárukkal.” Mert a „kifejezetten jó sörök” nagyipari multitermékek, s az „abszolút” jelző is túlzásnak tűnik.

Maradjunk annyiban, hogy a mi rendelésünk élvezhető, de még könnyedén javítható volt. Mondhatjuk úgy is, hogy nagyjából rendben van, nem rontja le az összélményt.

Az italválaszték nem hordoz meglepetéseket, a kommersz vonal uralkodik minden fronton. A sör zománcos bögrében érkezik, ami kissé stílustalan, cserépedény vagy fakupa inkább helyhez illő lenne. 

Nem érzem igazságosnak számonkérni a helyen azt, hogy a magyar paraszti vendéglátás soha nem volt ilyen, hanem éppenséggel ennek ellentéte, hogy a szakrális elemeket gazdagon integráló paraszti kultúra az egyetemes magyar kultúrkincs kiemelkedően fontos része, s egyben büszkesége, vagy hogy a „paraszt” valójában értékkategória, s nem szinonimája a bunkónak. 

Arról is morfondírozhatnánk, hogy a középkor messze nem volt olyan sötét, mint ahogy azt a „felvilágosodás” szellemi hagyománya sulykolja, s hogy a csontváz nem feltétlenül találó „leitmotiv”. 

Ez a hely egy geg, egy alapvetően jól sikerült karikatúra, ami igencsak piacképes. A siker ugyanis vita feletti. Az étterem 4,6 ponton áll 4208 vélemény alapján a Google Mapsen, 86 ezer kedvelővel és 99 ezer követővel rendelkezik a Facebookon.

A „Középkori parasztétterem” egy nem kevés ötlettel és gonddal kialakított egyedi színfoltot jelenít meg a Kárpát-medence gasztropalettáján. Az italválaszték, a gasztronómia, s a témakövetkezetesség tekintetében még tökéletesíthető vendéglátó egység alkalmat ad arra, hogy teszteljük toleranciaszintünket, valamint hogy elgondolkozzunk a humor és az öncélú közönségesség közötti határvonal igencsak szubjektív jellegén. 

Hogy jól érzi-e magát itt az ember itt, az helyben derül ki. Mi kellemes élménnyel távoztunk, azzal együtt, hogy egyes esetekben túllőnek a célon.

Elérhetőségek:

Középkori parasztétterem

Párkány, Bem József utca 4.T

Telefonszám: [phone]

Honlap: https://www.sedliacka.sk/

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: A szerző felvétele