Nők a bor körül?

Annak idején, jó harminc éve, „boros” karrierem hajnalán nem igazán voltak nők a szakmában. Sem termelői, sem kereskedői oldalon – más pedig nem is igen volt. Nem voltak borüzletek, sommelier-k, szakírók sem. Férfiak sem. Mára megváltozott a helyzet.

Forrás: Pexels

Egyre többet hallunk arról, hogy a jövő borfogyasztói igencsak fogyatkoznak. A fiatalok nem igazán kaphatók a borok és a mögöttük lévő értékek megismerésére – tisztelet persze a kivételnek. Ennek részben anyagi, részben életvitel béli okai lehetnek, pontos adataim nincsenek. Aki alkoholos italhoz nyúl, az sokkal inkább keresi a koktélokat, erősebb, ütősebb darabokat. A bor élvezetéhez némi előtanulmány, idő és leginkább jó társak kellenek, amiből sajnos a mai fiatalok gyakran hiányt szenvednek. Pedig a bor Európában több ezer éves kultúrájával nem törlődhet ki az emberek tudatából. Ez igencsak függhet attól, hogy gyermekkorban milyen hatások érik a felnövekvő generációk tagjait. Egyre inkább ismertté válik az a tény is, hogy az anyai gondoskodás a fejlődés során mennyire pozitív hatást gyakorol a gyermekekre. A két dolog itt, azt hiszem, tökéletesen összeér.

Elsősorban rajtunk, anyákon múlik az, hogy gyermekeink a hozott gének mellett mit képesek felvenni az őket körülvevő világból, kultúrából. És itt a mi felelősségünk általában nagyobb, mint a férfiaké.

Egyszerűen azért, mert ma is mi vagyunk többször és többet a gyermekek mellett. A gyermekek – nemtől függetlenül – általában saját életüket, családjukat is aszerint alakítják és építik, ahogy az a szülői házban volt. Sokszor visszafogottan, máskor hevesen és nyíltan, de tiltakozunk bizonyos szülői szokások ellen, melyeket néhány év vagy évtized múltával szinte automatikusan, gondolkodás nélkül követünk magunk is, mint az adott témában egyetlen járható utat. Korántsem mindegy tehát, hogy a szülői házból ki mit hoz magával.

Az, hogy egy családban milyen étkezési szokások alakulnak ki, többnyire az asszonyokon múlik. Ebbe ugyanúgy beletartozik a textilabrosz kérdése, mint az, érzem-e igényét annak, hogy gyermekeink megtanulják: ünnepelni nem a McDonald’snál kell, és létezik olyan étel, amit úgy hívnak, derelye. Ebben a körben nekünk, magyaroknak a bor helyét és szerepét a családi asztalon feltétlen meg kell tudnunk határozni.

A gond csak ott van: ennek a megítélése is elsősorban igényesség kérdése. Ha valaki igényes arra, hogy az étkezéseinek – a mai szokásos rohanások mellett is – „megadja a módját”, akkor bizonyára arra is kiterjed a figyelme, hogy tehetsége szerint válogassa meg a ház italait is. Itt pedig nem lehet kérdés, hogy kell-e a bornak – akár otthon is – nagyobb szerepet szánni, mint bármely más italnak.

A női tapintattal sok embert meg lehet győzni akár évtizedes rögzült szokások helytelenségéről is. Ha kellő visszafogottsággal és az oktatás, netán kioktatás látszatát is kerülve, szinte észrevétlen lopjuk be új ötleteinket a családi rendbe, bizonyára senki nem fogja utunkat állni esetleges további kísérleteink láttán.

Az, hogy élettani szempontból a bornak milyen jelentős pozitív hatása van, hosszabb fejtegetést igényelne. De gondoljunk arra, mennyit nyertek volna a mai negyven-, ötvenévesek, ha valaki annak idején elmagyarázza, mit miért szabad vagy éppen nem szabad meginni. Talán néhányan emlékeznek még azokra a borokra, amelyektől két napon keresztül, mázsás fejjel kóválygunk az egyetemi, főiskolai folyosókon. Ez az többek között, amitől mi a gyermekeinket már megóvhatjuk, mégpedig a tiltás helyett célzott igényességre neveléssel. Hogy rájöjjenek a 16 évesek is: nem kell feltétlen ugyanannyi pénzért megvenni három palack lőrét, hanem sokkal jobban jár a társaság, ha egy jó palack mellett tölti el idejét, miközben a borról is tud szót váltani. 

Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot elláthassuk, feltétlen tudnunk kell egyvalamit. Megítélni azt, hogy egy bor jó-e, vagy nem. Már hallom is a kérdéseket: mikor menjünk borszemináriumra, amikor a gyerekeink leckéjét átnézni sincs elég időnk, nemhogy erre. Szó sincs róla, hogy minden családanyát beiskoláznék valamelyik borfogyasztói gyorstalpalóra. Bár szívem szerint igen. Elég egy-két borral kapcsolatos ismeretterjesztő könyvet, gasztronómiai magazint, netán szaklapot elolvasni a feltétlenül szükséges alapok elsajátításához. Ezenkívül meg kell keresni azt a borkereskedést – (szándékosan nem kereskedőt mondtam, hiszen a borszaküzletek kínálatát nem mindenki engedheti meg magának, de a nagy üzletláncokban bárki talál jó minőségű és megfizethető borokat), ahol a családi költségvetésnek megfelelő borokat megtalálja. Higgyék el, a dolog lényege nem a pénzben van. Az ismeret, a tudás sokszor pótolhatja a pénzt.

Éhes ember nem lehet ínyenc – szól a mondás. Ez igaz. De ezen az időn nagyrészt már túl vagyunk. Ki kellene végre szabadulni a vasfüggöny szőtte gasztronómiai kényszerzubbonyunkból is. Elég volt az elnéző mosolyokból külföldi partnereinktől, ha jobb étterembe hívtak. Ehhez is mi, nők kellünk, hogy ebből a szerepből kilépve tudjunk ugyanúgy bort választani, mint felismerni a rákvillát az asztalon. S hogy ezt miképpen lehet megvalósítani? Kis odafigyeléssel, tanulással és egy kevés önbizalommal. Ez megint egy újabb indok arra, hogy miért ne elégedjünk meg azzal, ha elég jól sikerült a paprikás csirke.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)