„Kenyér és bor” – szabadkai gasztro-túra

Annyi biztos, akár sörözni, akár borozni szeretnénk, akár csak egy jót enni, Szabadkán a bőség zavarával fogunk küszködni.

A magyar vendéglátás gasztro-forradalomnak is nevezett, kétezertízes évekbeli minőségelvű megújulásával együtt járt a street food, a sör, a kávé és a kenyér műfajában is az ugrásszerű fejlődés. Már az évtized első felében megjelent néhány kovásszal dolgozó, ma is működő kézműves csúcspékség, élükön a Pipaccsal, mely nagyjából olyan pozíciót foglal el ebben a szakmában, mint Szepsy István a borászatban, vagy a Brew Your Mind a sörfőzdék között. 

A Covid-jelenségkörrel összefüggésbe hozható otthoni kovásznevelés első látásra paradox módon adott újabb lökést a csúcspékségeknek, ma már egyszuszra fel sem sorolható valamennyi. Valójában érthető a jelenség, az embernek nincs mindig ideje kenyeret sütni, de miután megkóstolta a kovászosat, jó eséllyel nem adja már alább. 

Visszatérve a kovásszal dolgozó pékségek gyarapodására, ma már kijelenthető, hogy a fővárosban csak az nem vásárol kovászos kenyeret, aki sajnálja rá a pénzt, vagy annyira megszokta az adalékos, puffasztott gyári kenyeret, hogy nem érez igényt a valódira. Nem kétséges, a kilónkénti 2000 forint körüli ár nem csekély, de ez az az eset, amikor az árkülönbséget messzemenően kompenzálja a minőségbéli differencia.

A vidék is ébredezik, beleértve a külhoni területeket. A nemrégiben Szabadkán gasztro-túráztunk, meglepett, hogy az első hely, ahol minőségi sört sikerült kapni, az egy kovászos pékség volt. Mint helyi idegenvezetőnk és lelki jóbarátunk, Maurer Oszkár elmesélte, egy orosz házaspár nyitotta a Rustique pékséget, mely „Hleb e vino” (kenyér és bor) néven is hirdeti magát, hiszen ez a két legfontosabb profiljuk. Kínálnak kovászos kenyereket, péksüteményeket, szendvicseket, néhány kézműves ínyenc terméket, illetve prémium minőségű, zömmel natúr borokat és kiemelkedő helyi kraft söröket. Kávéjuk is speciality kategóriájú. Kenyér és bor – mintha az utolsó vacsora ihlette volna a „pótelnevezést”. 

A beltér otthonos, meghitt, esztétikus, jó érzés itt leülni egy ital és valami harapnivaló mellé. Dicséretes a bátorság, amivel a tulajdonosok belevágtak e hely működtetésébe, hiszen a Délvidéken szinte egyeduralkodóak a Belsőmagyarországon is sajnálatos módon elterjedt, gyenge minőséget képviselő albán pékségek. Bár a hátrány előny is lehet. Szabadka a maga valamivel több, mint százezres lakosával minden bizonnyal rendelkezik egy kellően széles, igényes, polgári réteggel, ahhoz, hogy az eltartson néhány minőségi pékséget. Mint megtudtam, ők működtetik „Wine Community” nevű egységet is, melyről ódákat zengtem a Malom fesztivál kapcsán megejtett gasztro-túránk beszámolójában.

Szabadkán több ízben is portyáztunk úgy, hogy a Tripadvisor volt az idegenvezetőnk, vagy ad hoc ültünk be különböző útba eső sörözőbe, vendéglőbe a belvárosban sétálva. Ha egy olyan közeli jóbarát kalauzol, aki a közelben lakik és ismeri a várost, mint tenyerét, az mégis más. 

Oszkár nélkül aligha tértünk volna be az Ilidzanka csevapozóba, melyet üzemeltetője, a Szarajevó elővárosának számító, hetvenezres településről nevezett el. Mint a szerb nyelvet is magabiztosan kezelő kalauzunk elmondta, a tulajdonos családja több generáció óta csevap-sütéssel foglalkozott Ilidzában, a kilencvenes években költöztek Szabadkára. 

A hely, bár az étlapja sok más fogást is kínál, ottjártunk idején egyetlen produkcióval örvendeztette meg a nagyérdeműt, a tulajdonos-séf-üzletvezető-pultos-mindenes élvezhető csevapot készített vaslapon, mellé frissen sütött kiváló lepényt, majd mindezt kajmakkal és hagymával tálalta, ahogy ez szülővárosában szokás. Nem mondom, hogy ne lett volna jó hozzá egy bőségesebb a kísérőelem-választék, szeretem, ha van a csevaphoz vagy pljeszkavicához ajvár, paradicsom, netán egyéb zöldség, mint ahogy Montenegróban, a tengerparton megszoktuk, de az autenticitás-élmény kárpótolt. Még azt sem bántuk, hogy annyira hideg volt a beltérben, hogy télikabátban ettük a csevapunkat. Azt azért nem álltam meg, hogy elő ne szedjem a táskámból, a „biztonsági szett” egyik darabját, Juhász Kornél remek zentai chilikészítményét, egy barna, BBQ jellegű, harmonikus, markánsan, de nem extrémen csípős szószát, aminek alapanyagát Habanero, Naga Jolokia, 7pot és Moruga Skorpió chili adta.

Sört nem tartanak, de a balkáni permisszivitás és lezserség jegyében arra bíztattak, hogy a szomszéd egységből hozzunk sört. Nem kellett sokat noszogatni minket, hamar került az asztalra egy számomra szinte dekódolhatatlan nevű cirill betűs sör. De segít az Untappd, melynek segítségével leolvashatjuk a címke vonalkódját, a Heineken által megvásárolt Zajecarsko-t ittuk, nem adott nagy élményt, de megfelelt a célnak. A Mignon cukrászda-kávézó-sörözőben egyébként egy kedves magyar hölgy a pultos, váltottunk is pár mondatot vele, megszokta, hogy tőle veszik a sört a szomszédjának a vendégei, a poharakat is átvihettük. Jók ezek a szimbiózisok, klasszikus win-win helyzet, sörrel kísérve a csevap is jobban fogy. 

Következő állomást a Samo pivo jelentette, melyet egy belvárosi bérház magas belterű lakásában nyitottak, trendi, de szerethető berendezéssel, igen szép helyi sörválasztékkal. Saját söröket is tartanak csapon, amit bérfőzésben készítenek, mi ezekből válogattunk. Nem kétséges, a sör is végigkísérte ezt a kis szabadkai kiruccanást, de mint „folyékony kenyér”, belefér a „kenyér és bor” mottóba. 

Kiemelkedő élményt nyújtott a város Mátyás királyról elnevezett, korábban is emlegetett gasztro-utcájában, a Senses helyén nyitott Klein house, itt zártuk szabadkai túránkat. Lenyűgöző borválaszték, tartanak minőségi söröket is. Egy kedves magyar pultos hölgy fogadott, nem sokkal később a tulajdonos, Gyulai Zsolt is megjelent, sajnos már menőfélben voltunk, Oszkár felesége, Irénke várt Hajdújáráson fergetegesnek bizonyult vacsorával, így nem tudtuk átbeszélni a megannyi közös témát. De ami késik, nem múlik. 

Bár lenne minden belsőmagyarországi vidéki városban annyi minőségi borozó, mint Szabadkán! Merthogy az említett három hely a csúcs-szegmenst képviseli, de akad még nem egy borbár, ahol decire kimért korrekt, helyi borokat ihatunk. Persze Szabadka borváros, természetes, hogy szélesebb a borozó-kínálata, mint mondjuk a szinte szomszédos, kevesebb, mint 50 kilométerre fekvő Szegednek. 

Annyi biztos, akár sörözni, akár borozni szeretnénk, akár csak egy jót enni, Szabadkán a bőség zavarával fogunk küszködni.

Borítókép: illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)