Gourmet-nak mondott fősodor Léván

A Nyitrát megcélzó gasztro-túrát Rimócról indítottuk, útbaejtve Ipolyságot, Zselizt és Lévát is.

2024. 03. 18. 16:00

A Nyitrát megcélzó gasztro-túrát Rimócról indítottuk, útbaejtve Ipolyságot, Zselizt és Lévát is. Ipolyságon az Európa cukrászdában egy jól sikerült sajttortát ettünk, nyugtáztuk, hogy alkoholos italokat, köztük sört is kínálnak, akárcsak Székelyföldön.

Zselizen Csonka Ákos helytörténész, önkormányzati képviselő mutatta be nekünk a Sacher emlékházat (https://www.sacherhouse.com/hu/), amely egyébként a Csemadok helyi szervezetének, illetve különféle magyar kulturális eseményeknek is otthont ad. Csonka Ákos elmesélte a Sacher torta történetét, amely a honlapon is olvasható, hadd idézzem belőle a lényeget: „A torta »születésekor« 1832-őt írunk. Történt ekkor, hogy Metternich herceg udvari szakácsa lebetegedett, miközben a herceg díszvacsorát készült adni vendégeinek. (…) Ekkor tűnt fel ifjú hősünk, Franz Sacher, aki 16 évesen cukrászinasként sürgölődött az előkelő udvari konyhában. (…) A tortaköltemény által figyelt fel a fiatal tehetségre egy magas rangú magyar arisztokrata család is, az Esterházyak, akiknek történetesen Zselízen (is) volt nyári rezidenciájuk. – (…) A megözvegyült Esterházy Rozina grófnő szerződtette a már befutott, ám még mindig fiatal Franzot maga mellé szakácsnak. A „sztárséf” pedig követte a főnemesi családot Zselízre is, ahova természetesen felesége, Weininger Rozi is vele tartott. Sacherék 1842/43 telét bizonyíthatóan Zselízen töltötték. Itt látta meg ugyanis a napvilágot fiuk, Eduard, aki később a bécsi Opera mellett 1876-ban megalapította az előkelő cukrászdáját, majd a híres Sacher szállodaláncot. A zselízi születésű Eduard viszont időközben elszegődött Demelhez, a császári udvari cukrászhoz, akinek meggondolatlanul átengedte a »Sacher-torta« szabadalmi jogát.” Per lett az ügyből, mely végül Csonka Ákos elmondása szerint a Sacher család győzelmével végződött. Ettünk is egy Sacher tortát mindennek tiszteletére a városháza tőszomszédságában működő, magyarok által üzemeltetett Betti nevű cukrászdában.

A következő megálló apropóját már nem egy cukrászda adta, hanem a lévai vendéglátás egyik nevezetessége, a Tripadvisor közössége által ez idő tájt az első hellyel megtisztelt, biztató nevet választott „Gourmet étterem”.

Évtizedekkel ezelőtt hallottam első kézből származó vérlázító történeteket arról, hogy Szlovákiában mennyire undokok a vendéglátásban dolgozó többségiek a magyarokkal. Jómagam mindeddig nem találkoztam ilyen mentalitással, a Gourmet étterem volt az első igazán negatív felvidéki élményem a kiszolgálás tekintetében. A pultos fiú kifejezetten arrogánsan és türelmetlenül szólt hozzánk, miután kiderült, hogy magyarok vagyunk. Ez persze szinte a köszönés utáni pillanat volt, amikor megkérdeztem anyaországi, de egy ideje Nyitrán dolgozó útitársamat, hogy angolul beszéljünk, vagy az ő kezdetleges szlovák nyelvtudására hagyatkozzunk. Az angol mellett döntöttünk egyébként.

További Repeta híreink

Kovászos kenyerek, minőségi borok, alapanyagközpontú konyha a Nyitrai Fuvarosok Udvarában

A barátságtalan fiatalember társa, egy szemrevaló ifjú hölgy már normálisabban viselkedett, vele viszont nehéz volt kommunikálni, mert alig tudott néhány szót angolul. Az ő metakommunikációjával nem volt probléma, más kérdés, hogy rendszeresen megfeledkezett rólunk, beleértve a számlakérésünket. Ismételten nekünk kellett a pulthoz járulni, ha akartunk valamit.

Az Árpád-korban alapított, kalandos történetű, jelenleg 32 ezer lelket számláló Léván (csak a Rákóczi szabadságharc alatt négyszer cserélt gazdát a település, s akkor nem szóltunk az impériumváltásokkal tarkított török időkről) a lakosságnak mindössze tíz százaléka magyar, 1910-ben nagyjából fordított volt az arány. Szomorú leírni, de a városban sétálva magyar szót nem hallani, nem jobb helyzet, mint Aradon, Brassóban vagy Temesváron.

A kiszolgálás milyensége épp elég volt ahhoz, hogy mi ne vágyjunk vissza, de nem ok arra, hogy ne szóljunk az étterem erényeiről. A beltér a legapróbb részletekig ki van találva, érdekes egyvelegét adja a századelő hangulatának és a pubos feelingnek. A nyers téglafalakon ügyesen összerakott archív képkompozíciók, berámázott antik dugóhúzók dugókkal, faliórák különböző korokból.

Az étlap kétnyelvű, a szlovák ételmegnevezés és összetevők alatt olvasható minden angolul is, a honlapon viszont, ha megnyomjuk az angol zászlócskás „gombot”, egyetlen szó vált át angolra, a „predelja”-ból „starters” lesz, minden más információ szlovák nyelvű marad.

Nemzetközi konyhát visznek, a helyi ízekkel szinte csak a napi ajánlat keretében találkozunk. Az állandó étlapon kínálnak többek között bruschettákat, tatárbifszteket marhabélszínből, csirkelevest, füstölt húsos szárított gombás káposztalevest, burgereket, steakeket, vákuum alatt készült csirkemellet és sertésszüzet, csirkeszárnyakat különféle szószokkal, pastát és rizottókat.

A sörök nagyipariak, a töményital-választék igényes, különösen a rumokban erős. Borlapot nem kaptunk, de mivel eleve nem ihattunk alkoholos italokat, nem is kértünk. A honlapon sem szerepel a borválaszték, a dekorációból ítélve nem állhatnak rosszul ebben a műfajban sem.

Indításnak a „libamáj, salotta, alma, karamell”, korszerű csak a főbb összetevőkre szorítkozó elnevezést kapott fogást kértük, mely tisztes, sallangmentes, bárki által könnyen elkészíthető előételnek bizonyult. Jobbacska bagettszeleteken korrekt mennyiségű és minőségű hirtelen sült libamáj, alatta némi hagymalekvár, mellette egy karika karamellizált alma.

Akár hevenyészettnek is mondhatjuk a tálalást, de mi inkább azt értékeltük, hogy egy barátságos, nem egészen 7 eurós ár mellett hízott máj került a kenyérre, nem bűvészkedtek a „pecsenyelibamájnak” mondott csirkemájjal, mint annyi helyen.

Hasonló volt a pisztráng is, egy szép nagy halat készítettek el mélysütve, amit korrekt burgonyakörettel tálaltak. Mind a hal, mind a krumpli sótlan volt, de ezen könnyű segíteni, ellentétben az elsózással. Mellé élvezhető cukros, ecetes, vizes, olajmentes, lilahagymás paradicsomsalátát adtak. A marinád hasonló volt ahhoz, mint amit mifelénk az uborka- és fejessalátához készítenek.

A desszert főeleme gyengécskének bizonyult, a csokiláva nem folyt, inkább piskótaszerű volt, meglepően jól sikerültek viszont a kísérők, az áfonya- és málnaszemekkel díszített gyümölcs-coulis-k.