Vidéki étteremként bekerülni az országos köztudatba komoly teljesítmény, de majdnem akkora az is, ha külvárosi vendéglátóegységként titkos tippé emelkedik egy hely. Persze ezek a „titkos tippek” sem működnek egyformán, vannak köztük országos szinten kiemelkedőek, mint a Kami kisvendéglője, s vannak semmi extrát nem nyújtó helyek, mint a Gault-Millau kalauzba valamilyen rejtélyes oknál fogva bekerült Calavera.
Minden esetre önmagában jelez valamit, ha beszélnek egy eldugott helyről, mely nemcsak a Nagykörúton, de a Hungárián is kívül esik, mint például a Jegenye utcai Spicy Fish, a zseniális Gléda, az ezredfordulón gasztronómiai síkon a kötelezőt hozó, akkoriban leginkább a dizájnjával hódító Náncsi (ma nem tudom mi a helyzet, negyed évszázada nem jártam náluk), a Külvárosi kávéház, vagy a két Kakas (a József utcai és a Reitter Ferenc utcai, amúgy semmi közük egymáshoz). Egy-egy ilyen izgalmas külvárosi helyet véletlenül felfedezni különös öröm.
A minap a Whale névre hallgató, vízben élő lényekre összpontosító svédasztalos étteremben jártunk Kőbányán, amiről minden bizonnyal lesz még szó e rovatban. S ha már ott jártunk, meglehetősen távol mind a városközponttól, mind a nagytétényi lakhelyemtől, gondoltam, hogy teszteljünk még le egy pacalt, amit kóstolás után becsomagoltatunk.
Pacalrajongó körökben közhelynek számít, hogy e kultikus magyar étel nincs méltó módon reprezentálva a fővárosi gasztronómiában, s ez még akkor is igaz, ha akad azért néhány kultikus pacallelőhely,
mint például, a Megtömlek 2.0 (ezt csak magam neveztem így el, utalva arra, hogy a Rákóczi téri vásárcsarnokban bezárt egység az Újpesti piacon talált új otthonra), a Korhely vagy a hetente egyszer pacalt is kínáló Rosenstein. Nem véletlen, hogy a százas top-listám első húsz helyezettje, a 4,5 és 5 pontosok közé csak két budapesti egység került be, vegyük most ide a lista megírása idején még az új helyét meg nem talált Megtömleket is. Amit egyébként hamarosan újra kell tesztelni, hisz maga a mindenes Bekő Norbert mesélte, hogy miután végigjárta a legnevesebb pacalozókat és elbeszélgetett a séfekkel sokat fejlődött. Miközben nálam eleve 4,75 pontos volt a pörköltje.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!